Koszmosz–890

szovjet műhold

A Koszmosz–890 (oroszul: Космос 890) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Navigációs műhold, a szolgálati rendszer első kísérleti űreszköze.

Koszmosz–890
Típus Zaliv
Indítás dátuma 1977. január 20.
Indítás helye Pleszeck űrrepülőtér, 132. indítóállás
Hordozórakéta Koszmosz–3M
COSPAR azonosító1977-004A
SCN09737
SablonWikidataSegítség

KüldetésSzerkesztés

Ciklon (oroszul: Циклон) szovjet műholdas navigációs rendszer. A rendszert az 1950-es években tervezték meg, 1962-ben hagyták jóvá a kivitelezés megkezdését. 1967-től 1978-ig 31 űreszközt állítottak pályára Kapusztyin Jar, illetve Pleszeck űrrepülőtérről. Modernizált típusa 1971-től került alkalmazására.

A műhold elsődleges feladata a tengeralattjárók helyzetének pontos meghatározása, az elhelyezett rakéták pályadatainak meghatározásával növelve a találati pontosságot. Összehangolni a felszíni hajók (katonai és polgári), a tengeralattjárók, a hadászati repülőgépek pozícióit, alkalmazásuk hatékonyságát segíteni.

JellemzőiSzerkesztés

Üzemeltetője az MO minisztérium (oroszul: Министерство обороны (МО) СССР).

1977. január 20-án a Pleszeck űrrepülőtérről egy Kosmos-3M (11K65M) segítségével indították magas Föld körüli (HEO = High-Earth Orbit) körpályára. Az orbitális egység alappályája 105 perces, 82,9 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 976 kilométer, az apogeuma 1015 kilométer volt. Hasznos 700 kilogramm.

Az orbitális egység pályáját 7 alkalommal korrigálták, legutóbb 2011. január 1-én. Átlagos pályaelemek 105,2 perces, 82,96 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 977 kilométer, az apogeuma 1014 kilométer volt.

A Koszmosz–846 programját folytatta. Műszerezettsége: általános fedélzeti egység (földi ellenőrzés-beállítás; adatok fogadása-továbbítása; hűtőrendszer automatikája, kémiai akkumulátorok) doppler navigációs egység; Sirius rádióegység; jeladó-jelfogó antenna; Konus-4 körsugárzó antenna; Kvant-L antenna. Az első kísérletbe 680 hajóegységet vontak be, a mérési eredmények 3 kilométeres pontatlanságot rögzítettek. 1969-től a mérési pontosság 100 méteres tűréshatáron belül volt. 1974-től 2 méteres pontosságot sikerült állandósítani.

Az űreszköz hengeres testének átmérője 2 méter, magassága 2,035 méter. Felületére építették a napelemlapokat, hőmérséklet érzékelőket. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrása kémiai, illetve a felületét burkoló napelemek energia hasznosításának kombinációja (kémiai akkumulátorok-, napelemes energiaellátás – földárnyékban puffer-akkumulátorokkal). Tájolása háromtengelyes Föld-központú, passzív rendszer.

Szolgálati ideje ismeretlen.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés