Főmenü megnyitása

László Pál

magyar fafaragó szobrászművész

László Pál (Budapest, 1950. szeptember 15. –) roma származású magyar fafaragó szobrászművész.

László Pál
Született 1950. szeptember 15. (69 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása szobrász

Életútja, munkásságaSzerkesztés

Szegény családban született, négyen voltak testvérek. A villamosgép-tekercselő szakmát tanulta ki, s ebben a szakmában is dolgozott, majd felnőttként, munka mellett tett érettségi vizsgát egy gépipari szakközépiskolában. Kora ifjúságától érdekelte a versírás, a rajzolás, a festés, a zene, tamburán játszott, hangszerét maga készítette. 40 éves korában, 1990-ben megbetegedett, s a visegrádi szanatóriumba utalták be, itt kezdett el komolyabban fafaragással foglalkozni. E tevékenység igen nagy örömet szerez neki, úgy érzi, hogy a fában benne van minden gondolat.[1] 1996-ban az országos népi szobrászat pályázaton harmadik helyezést ért el. 1997-ben Bánszky Pál róla is írt A természet vadvirágai című kötetében. 1998-tól kiállító művész, először Kecskeméten mutatta be alkotásait. Egyéni és csoportos kiállítások következtek, a 2000-es évek végén már több mint száz expresszív kisplasztikája volt. Köztéri alkotása is van, 2008-ban a budapesti Gulner Gyula Általános Iskola részére kifaragta az iskola névadójának, Gulner Gyulának a mellszobrát, s nagy örömmel találkozott az iskola ifjú fafaragóival[2] A művész Vecsésen él és alkot.

A 2009-es Cigány Festészet című reprezentatív albumban megjelentették szakmai életrajzát és három kisplasztikáját.

A Cigány festészet című albumba beválogatott szobraiSzerkesztés

  • Férfi hegedűvel (fa, 7x27 cm, 1998)
  • Indák I. (fa, 22x60 cm, 1994)
  • Indák II. (fa, 12x30 cm, 2002)[3]

Kiállításai (válogatás)Szerkesztés

EgyéniSzerkesztés

  • 1998 • Kecskemét
  • 2009 • Vigyázó Ferenc Művelődési Ház, Budapest, XVII. kerület

CsoportosSzerkesztés

  • 2000 • Roma képzőművészek III. Országos Kiállítása,[4][5] Roma Művelődési Intézet, Budapest

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • Országos népi szobrászati pályázat III. helyezettje (1996)

JegyzetekSzerkesztés

  1. László László Pál önéletírása és egy kisplasztikája. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 5.)
  2. Vendégünk volt a fafaragó szobrász, László Pál, sulinet.hu, 2008
  3. A felsorolt szobrokról készült fényképek láthatók a sulinet.hu honlapján
  4. A kiállítás katalógusa: DARÓCZI Ágnes— KALLA Éva— KERÉKGYÁRTÓ István (Szerk.): Roma képzőművészek III. Országos Kiállítása. The 3rd National Exhibition of Roma Artists 2000. Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 2000. 64 p., ill.
  5. Roma képzőművészek III. Országos Kiállítása 2000. [2009. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 5.)

ForrásokSzerkesztés

  • Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / [főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. László Pál életrajzát, szobrait lásd 288-289. p. ISBN 9789638540874