Lakmartin
Lakmartin (olaszul: Lagomartino) falu Horvátországban Tengermellék-Hegyvidék megyében. Közigazgatásilag Krkhez tartozik.
| Lakmartin | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Tengermellék-Hegyvidék |
| Község | Krk |
| Jogállás | falu |
| Polgármester | Darijo Vasilić (PGS) |
| Irányítószám | 51517 |
| Körzethívószám | (+385) 051 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 32 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 145 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 03′ 10″, k. h. 14° 35′ 18″Koordináták: é. sz. 45° 03′ 10″, k. h. 14° 35′ 18″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lakmartin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
A Krk-sziget Šotoventonak nevezett nyugati részén Krk városától 4 km-re északra a Kornić feletti dombon, a Punat – Kornić – Lizer út mellett fekszik.
Története szerkesztés
Területe a 15. század közepéig csak gyéren lakott volt, főként néhány módosabb vegliai család használta mezőgazdasági célokra, elsősorban állattartásra. A Frangepánok, hogy fokozzák az adóból származó bevételeiket a 15. században velebiti vlachokat telepítettek ide, akik egy sajátos nyelvet az úgynevezett krki románt (krčkorumunjski) beszélték. A Frangepánok krki uralma 1480-ig tartott, amikor Velence tartva attól, hogy a Mátyás magyar király elfoglalja Frangepán VII. Jánost a sziget átadására bírta. Ezt követően Krk szigetét a Velence által kinevezett kormányzók, velencei nemesek igazgatták, akik viszonylagos önállóságot élveztek. A 16. század elején a török veszély miatt a kontinens területeiről számos menekült érkezett ide. 1797-ben a napóleoni háborúk egyik következménye a Velencei Köztársaság megszűnése volt. Napóleon bukása után 1813-ban Krk osztrák kézre került. Ausztria 1822-ben a Kvarner szigeteivel együtt elválasztotta Dalmáciától és Isztriával kapcsolta össze, mely közvetlenül Bécs irányítása alá tartozott. 1867 és 1918 között az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. 1857-ben 84, 1910-ben 121 lakosa volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia bukását rövid olasz uralom követte, majd a település a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett. A második világháború idején előbb olasz, majd német csapatok szállták meg. A háborút követően újra Jugoszlávia, majd az önálló horvát állam része lett. 2011-ben 24 lakosa volt. A múltban nagyobb népességű település régi kőházaival kihalófélben van. A nyári hónapokban azonban felpezsdül az élet, mert néhány házat nyaralóvá alakítottak át. A településen üzlet is működik, vízvezetéke azonban még mindig nincsen, csak a kiépítését tervezik.
Lakosság szerkesztés
| Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 84 | 92 | 90 | 118 | 124 | 121 | 127 | 80 | 103 | 97 | 64 | 41 | 21 | 15 | 20 | 24 |
Nevezetességei szerkesztés
- Az Angyali Üdvözlet tiszteletére szentelt kápolnája 1723-ban épült, egyhajós, barokk épület. Régi Szent Antal képe után a helyiek Páduai Szent Antal kápolnaként ismerik. A keresztút képeit Alme Dujmović festette. Fennmaradt az építéséről szóló okirat, melyet a velencei dózse 1744-ben erősített meg.
- A faluközpont hagyományos építésű kőházai védelem alatt állnak.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
