Főmenü megnyitása

Latzin Norbert (Budapest, 1946. május 16.Köln, 1984. december) magyar dalszerző és billentyűs.

Latzin Norbert
Életrajzi adatok
Született 1946. május 16.
Budapest
Elhunyt 1984. december (38 évesen)
Köln
Pályafutás
Együttes Bergendy-együttes
Hangszer zongora
Tevékenység zeneszerző

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

1958-ban már a Zeneakadémián tanult, a különleges tehetségek között. Tizennégy évesen ismerkedett meg Bergendy Istvánnal. Egyik alkalommal megnézte a Cherbourgi esernyők című francia zenés filmet, majd még aznap este emlékezetből előadta zongorán baráti társaságban a film teljes zeneanyagát. 1964-ben két barátjával együtt Hollandiába disszidált, egy ottani énekesnek lett a zongoristája, akivel európai turnén is részt vett. Amikor öt év után megunta ezt az életmódot, hazajött Magyarországra, elvették az útlevelét és nem mehetett külföldre. 1969-ben lett a Bergendy-együttes tagja, az ő szerzeménye például a Jöjj vissza, vándor és a Szellemvasút című dalok, de több dalt írt Demjén Ferenccel közösen. Később Rózsival összevesztek és 1974-ben kilépett a Bergendyből, majd megalakította a Marionett Rt. nevű formációt, amely soft-rockot játszott. Később újra külföldre ment, barátai elvitték Münchenbe Udo Jürgenshez is, aki szerződtetni akarta, ám Latzin részegen otthagyta őt, mert szerinte borzalmas volt, amit Jürgens csinált. 1984-ben Kölnben, egy hajléktalanszálló fürdőszobájában találtak rá karácsony után, már öt napja halott volt, öngyilkosságot követett el.

FilmzenéiSzerkesztés

  • Lóden-show (magyar tévéfilm, 1980)
  • Alfonshow (magyar burleszk, 1979)
  • Liftrapszódia (magyar zenés film, 1979)
  • A kenguru (szín., magyar játékfilm, 1975)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Zoltán János: Képes pop-rock enciklopédia. [Bp.], Yellow & Blue Kft., 1999.