Luny osztályú ekranoplán

Koordináták: é. sz. 42,8815°, k. h. 47,6560°

A 903 Luny tervszámú (oroszul: Лунь, NATO-kódja: Duck) ekranoplánt a Rosztyiszlav Alekszejev irányítása alatt álló, szárnyashajókkal foglalkozó CKB SZPK tervezőirodában fejlesztették ki az 1980-as évek elején Vlagyimir Kirillovih főkonstruktőr vezetésével, majd 1987-től állt hadrendben a Szovjet Haditengerészetnél, később pedig az Orosz Haditengerészetnél az 1990‑es évek végéig.

Luny osztályú ekranoplán
Az egyetlen Luny osztályú ekranoplán MD–160 hadrendi jelzéssel állt szolgálatban
Az egyetlen Luny osztályú ekranoplán MD–160 hadrendi jelzéssel állt szolgálatban

NATO-kód Duck
Fő üzemeltetők Szovjet Haditengerészet
Orosz Haditengerészet

Személyzet 6 tiszt, 9 sorkatona
Szolgálatba állítás 1987
Szolgálatból kivonva 1995?-1999?
Méretek
Hossz73,8 m
Fesztáv44 m
Magasság19,2 m
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg286 000 kg
Hasznos terhelés100 000 kg
Max. felszállótömeg386 000 kg
Hajtómű
Hajtómű 8 db Kuznyecov NK‑87 gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 127,4 kN
Repülési jellemzők
Utazósebesség 450 km/h
Hatósugár 1900 km
Legnagyobb repülési magasság 4 m
Fegyverzet
Beépített fegyverzet két 23 mm-es Pl-23 gépágyú faroktoronyban és két gépágyú az elülső indítókonténer alatti toronyban
Egyéb függesztmények 6 db P–270 Moszkit hajók elleni robotrepülőgép
A Wikimédia Commons tartalmaz Luny osztályú ekranoplán témájú médiaállományokat.

Nagyméretű, de kis oldalviszonyú szárnyainak határfelületi hatását kihasználva volt képes vízfelszín-közeli repülésre. Hasonló kinézetük ellenére az ekranoplánok nem repülőgépek, nem hidroplánok, nem légpárnás vagy szárnyashajók; a határfelületi hatás egy teljesen külön technológia. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet a tengeri hajókhoz sorolja ezeket a járműveket.

A Luny nevet az orosz kékes rétihéjáról kapta.

A felszíni hajók elleni rakétahordozó csapásmérő eszköznek szánták. Eredetileg nyolc egység megépítését tervezték, de a pénzügyi háttér hiánya, valamint a korlátozott katonai használhatósága miatt csak egy darabot fejeztek be. A hajó gyenge légvédelmi fegyverzete és nagy mérete erős légi ellentevékenység esetén sérülékennyé tette.

Tervezés és fejlesztésSzerkesztés

 
Az ekranoplán egyetlen elkészült példánya az oroszországi Kaszpijszknál 2010-ben

A gép meghajtásáról oldalanként négy-négy, összesen nyolc darab, a törzs orr részéhez konzolokkal csatlakozó, egyenként 127,4 kN maximális tolóerejű Kuznyecov NK–87 kétáramú gázturbinás sugárhajtómű gondoskodott. Az úszó test aljára terelőlemezt szereltek, ami a felszállást segítette.

Fő fegyverzetét a hajók elleni P–270 Moszkit robotrepülőgép alkotta. A hat darab, párban elhelyezett tároló-indító konténert a törzs felső részére építették. A felderítő és a tűzvezető radarok az orrba és a függőleges vezérsíkra kerültek.

A típus egyetlen megépített példánya MD–160 hadrendi jelzéssel 1987-ben állt szolgálatba a Szovjet Haditengerészet Kaszpi Flottillájánál. Ezt a példányt a Volga kísérleti hajógyár építette, 1987-ben készült el. Az egységet 1992-ben vonták ki a szolgálatból és selejtezték, máig a Kaszpi Flottilla kikötőjében tárolják. Az orosz védelmi minisztérium nem tervezi a projekt újraindítását.[1]

A Luny módosított változata, a 9037 típusú ekranoplán gyorsan telepíthető óceáni vagy parti tábori kórháznak volt tervezve. A munka mintegy 90%-ánál a finanszírozás véget ért, így nem fejezték be.

Kapcsolódó fejlesztésSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bogodvid, Maksim: Russia Revives Production of Flarecraft. (angolul) en.rian.ru (2012. jan. 27.) (Hozzáférés: 2013. júl. 14.)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lun-class ekranoplan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés