Mészöly Gábor

(1940–2021) magyar író, dramaturg
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. szeptember 15.

Mészöly Gábor (1940. május 22.2021. szeptember 23.) magyar író, dramaturg.

Mészöly Gábor
Született1940. május 22.
Budapest
Elhunyt2021. szeptember 23. (81 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Házastársa
Foglalkozása

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Pályáját rövid kitérőt követően (rakodómunkás, esztergályos) kulturális újságíróként kezdte, ezután a Mafilm Katonai Stúdió dramaturgja (1976–1978), majd a Honvéd Együttes dramaturgja és színész tagozatának vezetője (1978–2007), közben a megújult Esztergomi Várszínház alapító művészeti vezetője (1990–1994) és a Budavári Nyár művészeti igazgatója (2005–2006), majd ismét a Honvéd Együttes dramaturgja (2009–2012).

Színpadi szerzőként a hetvenes évek végén a Vidám Színpad kabaréiban mutatkozott be, ezután számos, különböző műfajú színpadi műve került bemutatásra. Írt filmforgatókönyveket, közreműködött jelentős televíziós munkákban-sorozatokban és több kulturális nagyrendezvény ötletgazdája volt. Felfedezője és elindítója volt Zemlényi Zoltánnak és Böszörményi Gyulának, utóbbival közösen írt Kucó című monodrámája az Edinburghi Fringe Fesztiválon (2006), mint a fesztivál történetének első magyar nyelvű előadása került színre.

Színházi családban született, dédapja Ditrói Mór, a Vígszínház alapító művészeti igazgatója. Nagyapja Milch Ármin komáromi fakereskedő. Szülei Mészöly Tibor (1908–1999) színész, dramaturg, színházigazgató és Ditrói Ilona (1909–1996) színésznő. Első felesége Mészöly (Pergely) Katalin opera-énekesnő volt, közös gyermekük Tamás; második felesége Simon Mari színésznő.

Színművei

szerkesztés
  • A szélhámoskirály, zenés vígjáték (Fővárosi Operett Színház /1985/, rendező Kerényi Miklós Gábor; Békéscsabai Jókai Színház /1987/, rendező Balogh Gábor)
  • Hoppárézimi, színmű (Madách Kamaraszínház /1990/, rendező Huszti Péter; Székesfehérvári Vörösmarty Színház /2003/, rendező Kuna Károly)
  • Áni Máni, mesejáték (Székesfehérvári Vörösmarty Színház /1993/, rendező Novák Ferenc; Nagyváradi Szigligeti Színház /2011/, rendező Tóth Tünde)
  • Szerencsemalac, zenés vígjáték (Székesfehérvári Vörösmarty Színház /1995/, rendező Bodrogi Gyula)
  • Az aranyember, dramatizálás, dalszövegek (Komáromi Jókai színház /1996/, rendező Bor József)
  • Balassi, történelmi fikciós játék (Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház /1997/, rendező Iglódi István)
  • Kucó, monodráma (Komédium /1997/, Új Színház, Budapesti Kamaraszínház, rendező Radó Gyula)
  • A lovagkirály, szertartásjáték (Honvéd Együttes /2001/, rendező Vándorfi László)
  • Don Q, táncjáték – forgatókönyv (Nemzeti Táncszínház /2004/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor)
  • Karul, történelmi játék (Egri Gárdonyi Géza Színház /2005/ felolvasó színház, rendező Blaskó Balázs)
  • Sakk, táncjáték – forgatókönyv (Thália Színház /2009/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor)
  • A Guru, zenés játék – script /Sándor Annával/ és dalszöveg (Spinoza Színház /2009/, rendező Fischer Gábor)
  • Mester és Zuriel, táncjáték – forgatókönyv (Nemzeti Táncszínház /2011/, Botafogo Táncegyüttes, rendező Dalotti Tibor)
  • Somnakaj, etno ballada – alapján készült az azonos című roma sorsjáték (Művészetek Palotája /2014/, Budapesti Tavaszi Fesztivál)
  • Emlék és varázslat, dokumentumjáték (Holokauszt Emlékközpont /2014/, rendező Radó Gyula)
  • A bőrönd és ők – Kabaré a pokolban (Spinoza Színház /2015/, rendező Radó Gyula)

Játékfilmek

szerkesztés
  • Szerelmes szívek, forgatókönyv (1991) , rendező Dobray György
  • Bánk bán, operafilm, forgatókönyv (2002), rendező Káel Csaba

Televíziós munkák

szerkesztés

Mintegy 300 tévés produkcióban sorozatszerkesztő, forgatókönyvíró

  • Írószemmel/1978, antológia (Kossuth Könyvkiadó, 1979)
  • Hoppárézimi! ZZ's diary. Játék két részben. Zemlényi Zoltán naplója alapján írta Mészöly Gábor; Madách Színház, Bp., 1990 (Madách Színház műhelye)
  • A legendás Honvéd Együttes igaz története (Honvéd Együttes, 1999)
  • Honvéd Együttes 70 – Művészet és történelem (Zrinyi Kiadó, 2019)

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Magyar Írószövetség és HM irodalmi pályázatának II. díja (1999)
  • Egri Gárdonyi Géza Színház jubileumi drámapályázatának II. díja (2005)
  • Jósika Miklós irodalmi díj (2006)

Származása

szerkesztés
Mészöly Gábor családfája
Mészöly Gábor
(Budapest, 1940. máj. 22.–
2021. szept. 23.)
író, dramaturg
Apja:
Mészöly Tibor Ignác[2]
(1953-ig Milch)
(Komárom, 1908. febr. 19.–
Budapest, 1999. szept. 3.)
színész, dramaturg, műfordító
Apai nagyapja:
Milch Ármin[3]
(Újszőny, 1873. jan. 26.–
Budapest, 1922. dec. 2.)[4]
fatermelő
Apai nagyapai dédapja:
Milch Emánuel
fakereskedő
Apai nagyapai dédanyja:
Spitzer Franciska
Apai nagyanyja:
Neuberger Jozefin
(Jászberény, 1880. nov. 9.–
Budapest, 1942. febr. 4.)[5]
Apai nagyanyai dédapja:
Neuberger Adolf
fanagykereskedő
Apai nagyanyai dédanyja:
Schlesinger Janka
Anyja:
Ditrói Ilona
(1897-ig Himmelstein)[6]
(Szeged, 1909. jún. 14.–
Budapest, 1996. jún. 10.)
színésznő
Anyai nagyapja:
Ditrói Nándor
(1876.–
Budapest, 1941. júl. 31.)[7]
felsőkereskedelmi iskolaigazgató
Anyai nagyapai dédapja:
Ditrói Mór
(1915-ig Himmelstein Móric)
(Kolozsvár, 1851. okt. 5.–
Budapest, 1945. febr. 16.)
rendező, színigazgató, színész
Anyai nagyapai dédanyja:
Eibenschütz Mari
Szekszárd, 1856. aug. 8.–
Budapest, 1938. aug. 10.)
színésznő
Anyai nagyanyja:
Bodor Ilona
(Kolozsvár, 1884. jún. 5.–
Budapest, 1966. aug. 3.)[8]
Anyai nagyanyai dédapja:
Bodor Antal
ügyvéd
Anyai nagyanyai dédanyja:
szárazajtai Incze Ida
(1853–
Szeged, 1914. dec. 29.)