Főmenü megnyitása

A Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális programot – az 1999-ben indult francia példa nyomán – 2003 óta rendezik meg évenként, amolyan könnyed, nyáresti kirándulásként. A programban vannak állandó résztvevők, de alkalmi helyszíne is van az eseménynek. 2007-ben országszerte 235 ezer résztvevője volt,[1] 2008-ban pedig 1300 program várta az érdeklődőket, 230 helyszínen. Idén 450 intézmény közel 2500 programmal kedveskedik az éjszakázni vágyóknak. A Múzeumok Éjszakájának különlegessége, hogy egy belépőjegy megvásárlásával az összes programban részt vevő intézmény látogatható. A nyári program sikere miatt 2009-ben először egy második őszi eseményt („Múzeumok Őszi Éjszakája”) is tartottak, ami Szent Iván éjszakája helyett Szent Márton napjához kapcsolódott.[2]

Tartalomjegyzék

Résztvevők 2008-banSzerkesztés

 
Sorbanállás éjjel a Műcsarnok előtt, 2008. június 21.

BudapestSzerkesztés

Bács-Kiskun MegyeSzerkesztés

Baranya megyeSzerkesztés

Békés megyeSzerkesztés

Borsod-Abaúj-Zemplén megyeSzerkesztés

Csongrád megyeSzerkesztés

Fejér megyeSzerkesztés

Győr-Moson-Sopron megyeSzerkesztés

Hajdú-Bihar megyeSzerkesztés

Heves megyeSzerkesztés

Jász-Nagykun-Szolnok megyeSzerkesztés

Komárom-Esztergom megyeSzerkesztés

Nógrád megyeSzerkesztés

Pest megyeSzerkesztés

Somogy megyeSzerkesztés

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeSzerkesztés

Tolna megyeSzerkesztés

Veszprém megyeSzerkesztés

Zala megyeSzerkesztés

Külföldi résztvevőkSzerkesztés

Információk a programokrólSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés