Múzeumbuszok (Budapest)

autóbuszvonalak Budapesten

A Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális programot Magyarországon 2003 óta rendezik meg évenként. Már az első alkalommal a Budapesti Közlekedési Zrt. különbuszokat indított, illetve a menetrend szerinti járatokat is igénybe lehetett venni a Múzeumok Éjszakája-belépővel. 2011-től a Budapesti Közlekedési Központ indítja a járatokat, melyeket csak a Múzeumok Éjszakája-karszalaggal lehet igénybe venni. 2018-tól újra érvényes a vonalakon az összes jegy és bérlet, míg a karszalaggal az utazás továbbra is ingyenes. A járatok általában délután 18 és hajnali 2 óra között járnak, és érintik a programban részt vevő múzeumokat, intézményeket és kiállítóhelyeket. A vonalakat 2019-ben a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

TörténetükSzerkesztés

2004-ben 2 járat indult, az egyik 30 percenként járt hajnali 2 óráig a múzeumok között, a másik vonalon kisbusz szállította az utasokat a Batthyány tér és Óbuda között.[1][2]

2005-ben a belvárosi, a budai és a Ludwig-járat a Deák térről, az óbudai járat pedig a Batthyány térről indult.[3]

2006-ban, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben ugyanezek a buszok közlekedtek átlagosan 10 percenként.[4][5][6][7]

2010-ben már 5 járat indult, a korábbi járatok mellett egy észak-pesti járatot is elindítottak, mely a Nyugati pályaudvartól a Hősök terén, az Andrássy úton és a Kossuth téren keresztül járt. Ezen kívül különjárat indult Szentendréről éjfélkor a Margit hídig.[8][9]

2011-ben nem történt változás a járatok közlekedésében.[10]

2012-ben a szentendrei járat is külön jelzést kapott, hatos számmal közlekedett változatlan paraméterekkel.[11]

2013-ban nem történt változás a járatok közlekedésében.[12]

2014-ben a szentendrei járat már nem közlekedett, a Ludwig járatot pedig átnevezték Törley járatra, de útvonala és megállói változatlanok maradtak. A másik négy járatnál nem történt változás.[13]

2015-ben az Észak-pesti járat a Lehel utca / Róbert Károly körutat is érinti, a Törley járat a Budafoki út helyett a rakparton érte el a Szent Gellért teret, délen pedig meghosszabbították a Camponáig. Új járat indult 6-os jelzéssel, amely a Budavári járat elnevezést kapta. Az új járat a 16A busz vonalán közlekedett.[14]

2016-ban MU7 jelzéssel új járat indult a Deák Ferenc tér és a Bajor Gizi Múzeum között, mely a Bajor Gizi-járat nevet kapta. A Törley járat a Szabadság híd lezárása miatt a Petőfi hídon közlekedett, ezért a Szent Gellért tér megállót kihagyta. A Dél-pesti járat a Szobránc köz megállóban már nem állt meg. I jelzéssel Ikarus 284-es nosztalgiajárat is közlekedett a Deák Ferenc tér és az Erzsébet királyné útja, aluljáró között, melyen nosztalgia-díjszabás volt érvényes.[15]

2017-ben a MU7-es busz Várkert Bazár-járat néven, rövidebb útvonalon csak a Deák Ferenc tér és a Várkert Bazár között, sűrűbb menetrenddel közlekedett. A Bajor Gizi Múzeum a ritkább követési idejű MU2-es Budai járattal volt elérhető, mely az Attila út helyett tett egy kitérőt a Németvölgyi út felé. A járat új megállót is kapott a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky útnál. A Dél-pesti járat a Városliget megkerülése nélkül járt, a Hősök tere, a Széchenyi fürdő, a Kós Károly sétány és a Közlekedési Múzeum helyett a Benczúr utcánál állt meg. A Törley-járat az Infopark és a Petőfi híd, budai hídfő helyett az Egyetemváros – A38 hajóállomásnál állt meg, továbbá érintette a Boráros teret és a Zsil utcát is.[16]

2018-ban a MU1-es busz az Andrássy út helyett a Szondi utca és a Szinyei Merse utca érintésével közlekedett, illetve a Lehel utca helyett a Vágány utcánál állt meg. A MU2-es busz új megállót kapott a Déli pályaudvarnál és a Szent István Bazilikánál, viszont nem állt meg a Kiss János altábornagy utcánál és a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky útnál. A MU3-as Dél-pesti járat a Hősök tere helyett a Reformáció parkot érintette és a Fiumei útnál tért vissza eredeti útvonalára. A MU4-es busz Budatétény helyett csak a Savoyai Jenő térig közlekedett. A díjszabásban is történt változás, a múzeumi karszalagok mellett a normál jegyekkel és bérletekkel is igénybe vehetőek a múzeumbuszok.[17]

2019-ben a MU1-es busz újra érintette a Hősök terét, a Széchenyi István tér és a Kossuth Lajos tér között pedig a József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca terelt útvonalon járt. A MU3-as busz a Reformáció park helyett a Hősök tere érintésével közlekedett.[18]

2020-ban a koronavírus-járvány miatt a Múzeumok Éjszakáját online formában rendezték meg, ezért a múzeumbuszok nem közlekedtek.[19]

MU1 – Észak-pesti járatSzerkesztés

MU1-es jelzésű autóbusz
← SZIGET busz
MU1
autóbusz
MU2-es busz →
 
Volvo 7000A típusú autóbusz a Deák Ferenc téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2010. június 19.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Cinkotai autóbuszgarázs
Járművek: Volvo 7000A,
Volvo 7700A
Végállomások
Végállomás: Nyugati pályaudvar M
Útvonaladatok
Vonalhossz: 11,3 km
Megállóhelyek: 14 db
Menetidő: 39 perc
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
17.51–3.05
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
91
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Hősök tere M
Hősök tere M
Bajza utca M
Vörösmarty utca M
Lehel utca / Róbert Károly körút
Oktogon M
Nyugati pályaudvar M vá.
Opera M
Markó utca
Bajcsy-Zsilinszky út M
Kossuth Lajos tér M
Deák Ferenc tér M
Széchenyi István tér

Útvonala

Nyugati pályaudvar vá. – Váci út – Lehel utca – Róbert Károly körút – Vágány utca – Dózsa György út – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Erzsébet tér – József Attila utca – Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Honvéd utca – Báthory utca – Kozma Ferenc utca – Kálmán Imre utca – Szemere utca – Szent István körút – Nyugati pályaudvar vá.  

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU1 (Észak-pesti járat)
Perc (↓) Megállóhely Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Nyugati pályaudvar M
végállomás
  • Nyugati Pályaudvar Királyi Váróterem
4 Vágány utca /
Róbert Károly körút
  20E, 30, 30A, 32, 105, 230
  1
  901, 914, 914A, 918, 937
  • Kresz Géza Mentőmúzeum – Veteránbázis
9 Hősök tere M  
  20E, 30, 30A, 105, 230, MU3
  72, 75
  979
11 Hősök tere M
13 Bajza utca M  
  105, MU3
  979
  • Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
  • MagNet Közösségi Ház
  • Postamúzeum
  • Ráth György-villa
15 Vörösmarty utca M  
  105, MU3
  73, 76
  979
18 Oktogon M  
  4-6
  105, MU3
  923, 979
22 Opera M  
  105, MU3
  70, 78
  979
  • EMIH – Vasvári Pál utcai Zsinagóga
  • Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
22 Bajcsy-Zsilinszky út M  
  9, 105, MU3
  914, 914A, 931, 950, 950A, 979
  • Blinken OSA Archívum
  • 3D Galéria Budapest
26 Deák Ferenc tér M    
  47, 48, 49
  9, 16, 16B, 100E, 105, M3, MU2, MU3, MU4, MU7
  909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 979, 979A, 990
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Országos Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
29 Széchenyi István tér   15, 16, 16B, 105, 115, MU2, MU7
  2
  City
  916, 990
  • MTA Székház és Művészeti Gyűjtemény
35 Kossuth Lajos tér M
(Vértanúk tere)
 
  15, 115
  2
  70, 78, City
  • Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
  • Országos Bírósági Hivatal és Igazságügyi Palota
36 Markó utca   15, 115
  City
  • Fővárosi Törvényszék
  • Kresz Géza Mentőmúzeum
  • Országos Bírósági Hivatal és Igazságügyi Palota
39 Nyugati pályaudvar M
végállomás
  9, 26, 91, 191, 226, 291, M3, MU2, MU5
  4-6
  72, 73
  914, 914A, 923, 931, 934, 950, 950A
  • Nyugati Pályaudvar Királyi Váróterem


MU2 – Budai járatSzerkesztés

MU2-es jelzésű autóbusz
← MU1-es busz
MU2
autóbusz
MU3-as busz →
 
Volvo 7700-as típusú autóbusz a Deák Ferenc téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2005. június 25.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Kelenföldi autóbuszgarázs,
Óbudai autóbuszgarázs
Járművek: Mercedes-Benz Citaro,
Modulo M108d,
Volvo 7000,
Volvo 7700
Végállomások
Végállomás: Deák Ferenc tér
Útvonaladatok
Vonalhossz: 13,2 km
Megállóhelyek: 17 db
Menetidő: 45 perc
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18.09–3.06
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
54
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Széll Kálmán tér M
Széna tér
Déli pályaudvar M
Németvölgyi út
Királyhágó tér
Dózsa György tér
Mechwart liget
Palota út, gyorslift
Margit híd, budai hídfő H
Dísz tér
Jászai Mari tér
Clark Ádám tér
Nyugati pályaudvar M
Széchenyi István tér
Arany János utca M
Szent István Bazilika
Deák Ferenc tér M vá.

Útvonala

Deák Ferenc tér vá. – Erzsébet tér – József Attila utca – Széchenyi István tér – Széchenyi lánchíd – Clark Ádám tér – Hunyadi János út – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Mészáros utca – Győző utca – Márvány utca – Királyhágó utca – Királyhágó tér – Németvölgyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Böszörményi út – Nagyenyed utca – Alkotás utca – Krisztina körút – Vérmező út – Széna tér – Margit körút – Bem József utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Erzsébet tér – Deák Ferenc tér vá.  

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU2 (Budai járat)
Perc (↓) Megállóhely Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Deák Ferenc tér M
végállomás
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Országos Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
4 Széchenyi István tér   15, 16, 16B, 105, 115, MU1, MU7
  City
  2
  916, 990
  • MTA Székház és Művészeti Gyűjtemény
5 Clark Ádám tér   16, 16B, 105, MU7
  19, 41
  916, 990
  • Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, Hagyományok Háza
8 Dísz tér   16, 16A, 16B, MU6, MU7
  916
10 Palota út, gyorslift   16, 16B, MU7
  916
11 Dózsa György tér   5, 16, 16B, 178, MU7
  56A
  916, 956
17 Királyhágó tér   102, 105, 212
  59, 59A
  • Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény – Hegyvidék Galéria
19 Németvölgyi út   102, 105, 112
27 Déli pályaudvar M  
  17, 56A, 59, 59A, 61
  21, 21A, 39, 102, 139, 140
   S10   S30   G30   Z30   S40   S42  IC, sebesvonat, gyorsvonat, expresszvonat,  
29 Széll Kálmán tér M  
  5, 16, 16A, 21, 21A, 22, 22A, 39, 91, 102, 128, 129, 139, 140, 149, 155, 156, 222, MU6
  4-6, 17, 56A, 59, 59A, 61
  916, 922, 956, 960, 990
30 Széna tér   4-6, 17
  39
  960, 990
  • Országos Meteorológiai Szolgálat
33 Mechwart liget   4-6, 17
  11
  931, 960
  • MMKM – Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény
  • Országos Meteorológiai Szolgálat
36 Margit híd, budai hídfő H  
  9, 26, 91, 109, 191, 226, 291, MU5
  4-6, 17, 19, 41
  923, 931, 934, 960
  • Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely
  • MMKM – Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény
38 Jászai Mari tér   2, 4-6
  9, 26, 91, 191, 226, 291, MU5
  75, 76
  923, 931, 934
40 Nyugati pályaudvar M   4-6
  9, 26, 91, 191, 291, M3, MU1, MU5
  72, 73
  914, 914A, 923, 931, 934, 950, 950A
  • Nyugati Pályaudvar Királyi Váróterem
42 Arany János utca M   9, M3
  72, 73
  914, 914A, 931, 950, 950A
  • Blinken OSA Archívum
43 Szent István Bazilika  
  9, 16, 16B, 105, MU1, MU3
  914, 914A, 931, 950, 950A, 990
  • 3D Galéria Budapest
45 Deák Ferenc tér M
végállomás
   
  47, 48, 49
  9, 16, 16B, 105, M3, MU1, MU3, MU4, MU7
  909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 979, 979A, 990
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár


MU3 – Dél-pesti járatSzerkesztés

MU3-as jelzésű autóbusz
← MU2-es busz
MU3
autóbusz
MU4-es busz →
 
Volvo 7700A típusú autóbusz a Deák Ferenc téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2005. június 25.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Dél-pesti autóbuszgarázs,
Kőbányai autóbuszgarázs
Járművek: MAN Lion’s City GL,
Volvo 7700A,
Van Hool AG300
Végállomások
Végállomás: Népliget M
Útvonaladatok
Vonalhossz: 13,4 km
Megállóhelyek: 19 db
Menetidő: 38 perc
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18.00–3.12
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
83
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Oktogon M
Opera M
Vörösmarty utca M
Bajcsy-Zsilinszky út M
Bajza utca M
Deák Ferenc tér M
Benczúr utca
Astoria M
Kálvin tér M
Rottenbiller utca / István utca
Corvin-negyed M
Természettudományi Múzeum
Munkás utca
Dologház utca
Nagyvárad tér M
Népliget M
Népliget M vá.

Útvonala

Népliget M vá. – Hell Miksa sétány – Elnök utca – Könyves Kálmán körút – Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Dózsa György út – Damjanich utca – Rottenbiller utca – Fiumei út – Orczy út – Üllői út – Könyves Kálmán körút – Népliget M vá.  

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU3 (Dél-pesti járat)
Perc (↓) Megállóhely Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Népliget M
végállomás
  • Fradi Múzeum
  • Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • MNM Málenkij Robot Emlékhely
3 Népliget M
5 Nagyvárad tér M   200E, M3, MU4
  24, 24G
  914, 914A, 950, 950A
6 Természettudományi Múzeum   MU4
8 Corvin-negyed M   4-6
  4, 6, M3, MU4
  914, 914A, 923, 950, 950A, 979, 979A
11 Kálvin tér M  
  47, 48, 49
  9, 15, 100E, 115, M3, MU4
  83, City
  909, 914, 914A, 950, 950A, 979, 979A
13 Astoria M  
  47, 48, 49
  5, 7, 8E, 9, 16, 110, 112, 133E, 178, M3, MU4
  74
  907, 908, 909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 956, 973, 979, 979A, 990
  • ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Ady Emlékmúzeum
  • FUGA – Budapesti Építészeti Központ
  • Vívómúzeum – OSC vívóterem
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
15 Deák Ferenc tér M    
  47, 48, 49
  9, 16, 16B, 100E, 105, M3, MU1, MU2, MU4, MU7
  909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 979, 979A, 990
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Országos Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
17 Bajcsy-Zsilinszky út M  
  9, 105, MU1
  914, 914A, 931, 950, 950A, 979
  • Blinken OSA Archívum
  • 3D Galéria Budapest
18 Opera M  
  105, MU1
  70, 78
  979
  • EMIH – Vasvári Pál utcai Zsinagóga
  • Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
20 Oktogon M  
  105, MU1
  4-6
  923, 979
22 Vörösmarty utca M  
  105, MU1
  73, 76
  979
24 Bajza utca M  
  105, MU3
  979
  • Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
  • MagNet Közösségi Ház
  • Postamúzeum
  • Ráth György-villa
26 Benczúr utca  
  20E, 30, 30A, 105, 230, MU3
  72, 75
  979
31 Rottenbiller utca / István utca   73, 74, 76
  • Állatorvos-történeti Gyűjtemény
  • Róth Miksa Emlékház
33 Munkás utca    
  5, 7, 7E, 8E, 20E, 30, 30A, 110, 112, 133E, 178, 230
  24
  73, 76, 78, 80
  907, 908, 931, 956, 973, 990
35 Dologház utca   24
39 Nagyvárad tér M   200E, M3, MU4
  24, 24G
  914, 914A, 950, 950A
40 Népliget M   200E, M3
  1
  901, 914, 914A, 918, 937, 950, 950A
  • Fradi Múzeum
  • OFI – Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • MNM Málenkij Robot Emlékhely
42 Népliget M
végállomás


MU4 – Törley járatSzerkesztés

MU4-es jelzésű autóbusz
← MU3-as busz
MU4
autóbusz
MU5-ös busz →
 
Volvo 7700A típusú autóbusz a Deák Ferenc téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2005. június 25.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Kelenföldi autóbuszgarázs
Járművek: Volvo 7700A
Végállomások
Induló állomás: Savoyai Jenő tér (Törley tér)
Érkező állomás: Ludwig Múzeum
Útvonaladatok
 
I→É
É→I
Vonalhossz (km):
17,0
7,3
Megállóhelyek (db):
18
4
Menetidő (perc):
46
18
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18.05–3.05
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
57+60
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Deák Ferenc tér M
Astoria M
Kálvin tér M
Corvin-negyed M
Természettudományi Múzeum
Fővám tér M
Nagyvárad tér M
Zsil utca
Haller utca / Mester utca
Boráros tér H
Egyetemváros – A38 hajóállomás
Haller utca / Soroksári út
Ludwig Múzeum
Infopark (Pázmány P. sétány)
Budafoki út / Dombóvári út
Savoyai Jenő tér (Törley tér) vá.

Útvonala

Deák Ferenc tér felé  
Savoyai Jenő tér (Törley tér) vá. – Törley tér – Anna utca – Savoyai Jenő tér – Leányka utca – felüljáró – Kitérő út – Hunyadi János út – Budafoki út – Dombóvári út – Pázmány Péter sétány – Petőfi híd – Boráros tér – Közraktár utca – Fővám tér – Vámház körút – Múzeum körút – Károly körút – Deák Ferenc tér M mh.
Savoyai Jenő tér (Törley tér) felé
Deák Ferenc tér M mh. – Károly körút – Múzeum körút – Üllői út – Haller utca – Soroksári út – Ludwig Múzeum vá. – Soroksári út – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út – Budafoki út – Hunyadi János út – Kitérő út – felüljáró – Leányka utca – Törley tér – Savoyai Jenő tér (Törley tér) vá.

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU4 (Törley járat)
Perc (↓) Megállóhely Perc (↑) Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Savoyai Jenő tér (Törley tér)
végállomás
64   47
  33, 58, 114, 133E, 141, 213, 241, 241A, 250
  941, 973
8 Budafoki út / Dombóvári út 51   33, 133E
  1
Infopark (Pázmány Péter sétány) 49   1
12 Egyetemváros – A38 hajóállomás
16 Boráros tér H  
  2
  4, 6, 15, 23, 23E, 54, 55, 115, 212
  918, 923, 979, 979A
18 Zsil utca   2
  15, 115
  83
  979, 979A
  • Bibliamúzeum és Műemlékkönyvtár (Ráday Gyűjtemény)
  • Bálna Budapest – 306-os Kortárs Teremgaléria
Ludwig Múzeum
végállomás
46  
  23, 54, 55
  1, 2, 24
  918, 923, 979, 979A
Haller utca / Soroksári út 43   23, 23E, 54, 55
  2, 24
  918, 923, 979, 979A
Haller utca / Mester utca 41   24, 24G, 51, 51A
  923
  • József Attila Emlékhely
Nagyvárad tér M 39   200E, M3, MU3
  24, 24G
  914, 914A, 950, 950A
Természettudományi Múzeum 37   MU3
Corvin-negyed M 35   4-6
  4, 6, M3, MU3
  914, 914A, 923, 950, 950A, 979, 979A
20 Fővám tér M  
  2, 47, 48, 49
  83, City
  15, 115
  • Új Budapest Galéria
22 Kálvin tér M 32  
  47, 48, 49
  9, 15, 100E, 115, M3, MU3
  83, City
  909, 914, 914A, 950, 950A, 979, 979A
24 Astoria M 30  
  47, 48, 49
  5, 7, 8E, 9, 16, 110, 112, 133E, 178, M3, MU3
  74
  907, 908, 909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 956, 973, 979, 979A, 990
  • ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
  • EMIH – Keren Or Központ
  • FUGA – Budapesti Építészeti Központ
  • Ady Emlékmúzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
  • Vívómúzeum – OSC vívóterem
26 Deák Ferenc tér M 28    
  47, 48, 49
  9, 16, 16B, 100E, 105, M3, MU1, MU2, MU3, MU7
  909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 979, 979A, 990
  • 3D Galéria Budapest
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Országos Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár


MU5 – Óbudai járatSzerkesztés

MU5-ös jelzésű autóbusz
← MU4-es busz
MU5
autóbusz
MU6-os busz →
 
Mercedes-Benz Citaro O530 típusú autóbusz a Nyugati pályaudvarnál
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2005. június 25.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Óbudai autóbuszgarázs
Járművek: Mercedes-Benz Citaro
Végállomások
Végállomás: Nyugati pályaudvar M
Útvonaladatok
Vonalhossz: 25,6 km
Megállóhelyek: 18 db
Menetidő: 62 perc
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18.00–3.29
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Záhony utca
Bécsi út / Vörösvári út
Serfőző utca (↓) / Szentlélek tér H (↑)
Tímár utca H
Remetehegyi út
Kolosy tér
Margit híd, budai hídfő H
Jászai Mari tér
Nyugati pályaudvar M vá.

Útvonala

Záhony utca felé  
Nyugati pályaudvar M vá. – Szent István körút – Margit híd – Germanus Gyula park – Árpád fejedelem útja – Szépvölgyi út – Folyondár utca – Mátyáshegyi út – Kolostor út – Remetehegyi út – Folyondár utca – Szépvölgyi út – Árpád fejedelem útja – Szentlélek tér – Tavasz utca – Flórián tér – Szentendrei út – Záhony utca mh.
Nyugati pályaudvar felé
Záhony utca mh. – Szentendrei út – Pók utca – Szentendrei út – Flórián tér – Vörösvári út – Bécsi út – Vörösvári út – Flórián tér – Serfőző utca – Árpád fejedelem útja – Szépvölgyi út – Folyondár utca – Mátyáshegyi út – Kolostor út – Remetehegyi út – Folyondár utca – Szépvölgyi út – Lajos utca – Árpád fejedelem útja – Lipthay utca – Margit híd – Szent István körút – Nyugati pályaudvar M vá.

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU5 (Óbudai járat)
Perc (↓) Megállóhely Perc (↑) Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Nyugati pályaudvar M
végállomás
62   9, 26, 91, 191, 226, 291, M3, MU1, MU2
  4-6
  72, 73
  914, 914A, 923, 931, 934, 950, 950A
  • Nyugati Pályaudvar Királyi Váróterem
2 Jászai Mari tér 60   9, 26, 91, 191, 226, 291, MU2
  2, 4-6
  75, 76
  923, 931, 934
5 Margit híd, budai hídfő H 57  
  9, 26, 91, 109, 191, 226, 291, MU2
  4-6, 17, 19, 41
  923, 931, 934, 960
  • Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely
  • MMKM – Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény
9 Kolosy tér 53  
  9, 29, 65, 65A, 109, 165
  19, 41
  923, 934, 960
12 Remetehegyi út 50   165
15 Kolosy tér 47  
  9, 29, 65, 65A, 109, 165
  19, 41
  923, 934, 960
17 Tímár utca H 44  
  29
  • Goldberger Textilipari Gyűjtemény
19 Szentlélek tér H (↓)
Serfőző utca (↑)
42  
  29, 34, 106, 118, 134, 137, 218, 226, 237
  1
  901, 918, 937
26 Záhony utca   34, 106, 134
  923, 934
38 Bécsi út / Vörösvári út 38   137, 160, 218, 237, 260, 260A
  1, 19, 41
  901, 918, 937, 960
  • Magyar Csillagászati Egyesület – Polaris Csillagvizsgáló


MU6 – Budavári járatSzerkesztés

MU6-os jelzésű autóbusz
← MU5-ös busz
MU6
autóbusz
MU7-es busz →
 
Modulo C68E típusú autóbusz a Széll Kálmán téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2015. június 20.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Kelenföldi autóbuszgarázs
Járművek: Modulo Medio Electric,
Karsan ATAK
Végállomások
Induló állomás: Széll Kálmán tér M
Érkező állomás: Dísz tér
Útvonaladatok
 
I→É
É→I
Vonalhossz (km):
1,6
1,4
Megállóhelyek (db):
5
4
Menetidő (perc):
5
5
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
19.08–2.42
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
94+95
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Széll Kálmán tér M vá.
Bécsi kapu tér
Kapisztrán tér
Szentháromság tér
Dísz tér vá.

Útvonala

Dísz tér felé  
Széll Kálmán tér M vá. – Várfok utca – Ostrom utca – Bécsi kapu tér – Nándor utca – Kapisztrán tér – Országház utca – Szentháromság tér – Tárnok utca – Dísz tér vá.
Széll Kálmán tér felé
Dísz tér vá. – Tárnok utca – Szentháromság tér – Hess András tér – Fortuna utca – Bécsi kapu tér – Ostrom utca – Várfok utca – Széll Kálmán tér M vá.

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU6 (Budavári járat)
Perc (↓) Megállóhely Perc (↑) Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Széll Kálmán tér M
végállomás
5  
  5, 16, 21, 21A, 22, 22A, 39, 91, 102, 128, 129, 139, 140, 149, 155, 156, 222, MU2
  4-6, 17, 56A, 59A, 61
  916, 922, 956, 960, 990
2 Bécsi kapu tér 2   16
  916
2 Kapisztrán tér   16
  916
4 Szentháromság tér 1   16
  916
5 Dísz tér
végállomás
0   16, 16B, MU2, MU7
  916


MU7 – Várkert Bazár-járatSzerkesztés

MU7-es jelzésű autóbusz
← MU6-os busz
MU7
autóbusz
 
Mercedes-Benz Citaro O530-as típusú autóbusz a Deák Ferenc téren
Történeti adatok
Státusz: időszakos
Első üzemnap: 2016. június 25.
Üzemi adatok
Jellege: múzeumi járat
Település: Budapest
Üzemeltető: Budapesti Közlekedési Zrt.
Járműtelep: Kelenföldi autóbuszgarázs,
Óbudai autóbuszgarázs
Járművek: Mercedes-Benz Citaro,
Modulo M108d,
Volvo 7000,
Volvo 7700
Végállomások
Végállomás: Deák Ferenc tér M
Útvonaladatok
Vonalhossz: 6,8 km
Megállóhelyek: 11 db
Menetidő: 22 perc
Járatadatok
Üzemidő:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
18.00–2.52
 
vasárnap:
 
 

Menetszám:
Múzeumok Éjszakáján
 
hétfő:
 
 
kedd:
 
 
szerda:
 
 
csütörtök:
 
 
péntek:
 
 
szombat:
120
 
vasárnap:
 
 
Kapcsolódó vonalak
Hálózat:Budapest tömegközlekedése
Autóbuszok:Budapest autóbuszvonal-hálózata
Útvonaldiagram
Deák Ferenc tér M vá.
Széchenyi István tér
Clark Ádám tér
Clark Ádám tér
Várkert Bazár
Dísz tér
Palota út, gyorslift
Dózsa György tér

Útvonala

Várkert Bazár felé  
Deák Ferenc tér vá. – Erzsébet tér – József Attila utca – Széchenyi István tér – Széchenyi lánchíd – Clark Ádám tér – Hunyadi János út – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Krisztina körút – Szarvas tér – Apród utca – Várkert Bazár mh.
Deák Ferenc tér felé
Várkert Bazár mh. – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Széchenyi lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér vá.

Megállóhelyei

Az átszállási kapcsolatok és a múzeumok listája a 2019-es eseményen érvényesek.

MU7 (Várkert Bazár-járat)
Perc (↓) Megállóhely Perc (↑) Átszállási kapcsolatok Múzeumok, kiállítóhelyek
0 Deák Ferenc tér M
végállomás
22    
  47, 48, 49
  9, 16, 16B, 100E, 105, M3, MU1, MU2, MU3, MU4
  909, 914, 914A, 916, 931, 950, 950A, 979, 979A, 990
  • Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
  • EMIH – Keren Or Központ
  • Evangélikus Országos Múzeum
  • Földalatti Vasúti Múzeum
  • Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
Deák Ferenc tér M 21
4 Széchenyi István tér 17   15, 16, 16B, 105, 115, MU1, MU2
  City
  2
  916, 990
  • MTA Székház és Művészeti Gyűjtemény
5 Clark Ádám tér 16   16, 16B, 105, MU2
  19, 41
  916, 990
  • Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, Hagyományok Háza
8 Dísz tér   16, 16A, 16B, MU2, MU6, MU7
  916
10 Palota út, gyorslift   16, 16B, MU2
  916
11 Dózsa György tér   5, 16, 16B, 178, MU2
  56A
  916, 956
14 Várkert Bazár 14   19, 41
  • Mesemúzeum és Meseműhely
  • Várkert Bazár (Testőrpalota, Déli paloták)


JegyzetekSzerkesztés

  1. Múzeumok Éjszakája 2014. mkdsz1.hu, 2004. június 26. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  2. Múzeumok éjszakája a Petőfi Irodalmi Múzeumban is. litera.hu, 2004. június 26. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  3. Múzeumok éjszakája: színes programok szombat éjjel. regi.sofar.hu, 2005. június 24. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  4. Múzeumok éjszakája 2006. litera.hu, 2006. június 16. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  5. Múzeumok éjszakája 2007. litera.hu, 2007. június 18. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  6. Múzeumok Éjszakája 2008. epulettar.hu, 2008. június 20. (Hozzáférés: 2016. június 22.)
  7. Múzeumi buszjáratok. muzeumokejszakaja.hu, 2009. június 20. [2016. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  8. Múzeumok éjszakája 2010 – Ez az éjszaka más, mint a többi…. Budapesti Közlekedési Zrt., 2010. június 19. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  9. Múzeumi buszjáratok. muzeumokejszakaja.hu, 2010. június 19. [2016. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  10. Múzeumok éjszakája – Ismét utazhatnak az esemény résztvevői a BKV járatain. Budapesti Közlekedési Zrt., 2011. június 24. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  11. Múzeumok éjszakája. Budapesti Közlekedési Zrt., 2012. június 16. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  12. BKK járatokkal a Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2013. június 19. [2016. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  13. BKK járatokkal a Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2014. június 20. [2016. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  14. BKK járatokkal a Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2015. június 12. [2016. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 16.)
  15. BKK múzeumi buszok, sűrűbb metró- és éjszakai közlekedés, nosztalgiajáratok a Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2016. június 22. (Hozzáférés: 2016. június 22.)
  16. BKK Múzeumbuszok, Múzeumi MOL Bubi bérlet, sűrűbb metró- és éjszakai közlekedés, nosztalgiajáratok a Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2017. június 13. [2017. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 13.)
  17. Múzeumbuszok és sűrűbben induló közösségi közlekedési járatok a budapesti Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2018. június 21. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  18. Múzeumbuszok és sűrűbben induló közösségi közlekedési járatok a budapesti Múzeumok Éjszakáján. Budapesti Közlekedési Központ, 2019. június 21. (Hozzáférés: 2019. június 22.)
  19. Múzeumok Éjszakája facebook-oldal. Múzeumok Éjszakája, 2020. június 5. (Hozzáférés: 2020. június 16.)

ForrásokSzerkesztés