Magyar Gyula (botanikus)
Magyar Gyula (Budapest, 1884. április 23. – Budapest, 1945. április 29.) botanikus, kertész, növénynemesítő, a második világháború előtti növénynemesítés kimagasló alakja.
| Magyar Gyula | |
 | |
| Paál István alkotása Budapesten | |
| Született | 1884. április 23. Budapest |
| Elhunyt | 1945. április 29. (61 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | botanikus, kertész, növénynemesítő |
| Sírhelye | Farkasréti temető (felszámolták)[1] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Magyar Gyula 1884. április 24-én született Budapesten. Apja Magyar György, József főherceg alcsúti birtokának kertészetében kezdte pályafutását. Magyar Gyula születésekor apja már főkertész volt, s ebben a beosztásban ő irányította a margitszigeti kertészet mellett az alcsúti üzemet is. A természeti szépségekben bővelkedő környezet mély nyomokat hagyott Magyar Gyula természetrajongó egyéniségének kialakulásában. 1900-ban tizenhat éves korában beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetbe és ott három év múlva (1903-ban) oklevelet szerzett. Első útja Belgiumba - Bruges-be vezetett. Innen Düsseldorfba ment egy orchideakiállítás megtekintésére. A szép kiállítás hatása irányította figyelmét az orchideák nagy kertészeti jelentőségére, s ez az érdeklődése egész életében megmaradt. 1905-1906-ban tovább járta Európa kertészetileg érdekes tájait. Tapasztalatairól a "Kertészeti útirajzok" címen küldött cikkeiben tájékoztatta az itthoni szakembereket. Főleg az arborétumokat és botanikus kerteket tanulmányozta nagy érdeklődéssel. Megismerkedett Fiume, Padova, La Mortola botanikus kertjeivel, tanulmányozta Ventimiglia kertészeti nevezetességeit. A francia Riviéra egy részét gyalog járta végig. Ezt követően egy évig (1907-ben) itthon dolgozott, majd újabb egyéves tanulmányútra ment. Ebben az időben Németországban - Berlin-Dahlmenben - töltött hosszabb időt. Később (1908-tól kezdve) csak rövidebb tanulmányutakon vett részt, élete végéig itthon dolgozott. Értékes munkásságának eredményei - több más kortársához hasonlóan - napjainkig nem váltak szélesebb körben ismertté. Nevét külföldön sokkal jobban ismerték, mint itthon. Ez bizonyára azzal is összefüggött, hogy hazánkat többször képviselte külföldi hivatalos tanácskozásokon és egyéb rendezvényeken.
Pályafutása szerkesztés
Tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben végezte 1900-1903 között. Külföldi tanulmányútja után a hazai gyümölcstermesztés és kertészeti nemesítés fellendítésén fáradozott. Új gyümölcsfajtákat, konyhakerti és dísznövényeket nemesített. 1924-től haláláig a Kertészeti Tanintézet előadója volt. Jelentős szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Kezdetben főként új dísznövényfajtákat állított elő (1904-1929 között 50 dísznövény- és két gyümölcsfajta), 1930-tól zöldségféléket nemesített. Új nemesítései közt említhető a magyar lonc (Lonicera × tellmanniana), a kései bronzos Elberta és a Magyar arany duránci őszibarack, a Diósdi félpapírhéjú mandula, a Jász Kincse sárgadinnye, a Turul paradicsom. A dísznövények közül rózsákkal, évelőkkel, az növényházi kultúrák közül az orchidea-, billbergia-, bromélia-, ciklámen- és muskátlifajok nemesítésével foglalkozott.
Főbb művei szerkesztés
- A rózsa termesztése (Budapest, 1925)
- Az árnyékos kert pázsitpótló növényei (Budapest, 1926)
- A rózsa ápolása (Budapest, 1930)
- Dió-, mandula-, mogyoró- és gesztenyetermesztés (Mohácsy Mátyással, Budapest, 1936)
Emlékezete szerkesztés
- Nevét a X. kerületben az ország egyik leghíresebb kertészeti iskolája, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola viseli.[2]
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Életrajzi lexikon