Mardonius
Mardonius (fl. 320–342) Iulianus császár gót származású nevelője a Nicomediában töltött időszakában, 337–342 között. Mardonius Iulianus anyaági felmenőinek házi rabszolgája (eunuchja) volt, már anyja, Flavia Basilina nevelésében is részt vett Bithyniában. Nem teljesen világos, hogy Mardonius pontosan mit is tanított, hiszen párhuzamosan Nikoklész is oktatta Iulianust. A szenvedélyes sztoikus filozófus, Szókratész követője bizonyosan nagy hatással volt a gyermek Iulianus filozófiai nézeteire. Talán tőle ered a „kettéváló világ” nézete, amelyben az egyik az alexandriai hellenizmus és dicsőség ága, a másik pedig a Constantius-féle „új keresztény képmutatás”. Nem tudjuk azonban bizonyosan, hogy Mardonius milyen hitű volt, általában pogánynak tartják, Alexander Demandt szerint viszont keresztény volt. Klasszikus irodalmi elkötelezettsége azonban ellensúlyozta Eusebius püspök, a hivatalos gyám tevékenységét. Iulianus ezt a „Szakállgyűlölő” (Misopogon) című munkájában említi, valamint Libaniosz levelezésében is van ilyen utalás. Az ő irodalmi műveltsége mutatkozik meg Iulianus Homérosz-szeretetében is. A hőseposzok világa, az ősi kozmológiák – például Hésziodoszé –, az egyetemes igazságkeresés fogalmai szerettették meg Iulianusszal a filozófia világát.
Mardonius | |
Született | 4. század |
Elhunyt | 4. század |
Foglalkozása |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Mardonius ismeretlen időpontban halt meg valamikor 342. után.
Források
szerkesztés- Nazianzoszi Gergely, 125. Mardonius, Iulianus nevelője
- Henry Hart Milman: The history of Christianity: from the birth of Christ to the Abolition of Paganism in the Roman Empire, vol.II. 1840. Párizs, Baudry's European Library
- Lionel R. Wickham, Caroline P. Bammel (szerk.): Christian Faith and Greek Philosophy in Late Antiquity, E.J. Brill, Leiden, 1993. ISBN 9004096051
- Adam Hough: JULIAN AND THE DECISION TO FIGHT: STRASBOURG, 357
- Vasilief: The empire from Constantine the Great to Justinian
- Giuliano 1
- Emperor Julian and Neoplatonism