Mario és a varázsló (opera, Vajda)

A Mario és a varázsló Vajda János egyfelvonásos, a Magyar Állami Operaházban 1988. április 30-án bemutatott operája.

Mario és a varázsló (Mario és a varázsló)
opera
Eredeti nyelv	magyar
Alapmű	Mario és a varázsló
Zene	Vajda János
Főbb bemutatók	1988. április 30. (a Magyar Állami Operaház épülete)

Az opera szereplői és helyszínei

Szereplő	Hangfekvés
Cipolla	basszus
Mario	próza
Gyapjúinges	tenor
Angiolieri kisasszony	szoprán
Egy római úr	bariton
Angiolieri úr	bariton

• Kórus: a bűvészelőadás közönsége
• Történik: a Torre de Venere üdülőhelyen, a második világháború idején
• Színhely: az üdülőhely színházterme
• Játékidő: 39 perc

Az opera cselekménye

A színházteremben gyülekeznek az esti előadásra. Mindenki a híres illúzionista, Cipolla produkciójára kíváncsi. A mester azonban nem jelenik meg pontosan: várat magára. A nagy hőségben a nézők egyre türelmetlenebbek: tapsolnak, kiabálnak. Végül gongütés hallatszik, majd színpadra lép a bűvész. Cipolla egy ideig nem szól semmit: némán álldogál, szemügyre veszi a publikumot. A bűvész helyett a Gyapjúinges, a közönség egyik tagja kíván jó estét. Szemtelenségéért meg is kapja büntetését: a fiatalember – akarata ellenére – szembefordul a közönséggel és kiölti a nyelvét, amint Cipolla suhint egyet ostorával.

A bűvész csak ezután mutatkozik be: testi hibája miatt alkalmatlan a katonai szolgálatra, így a front helyett az olasz városokat járja produkciójával. Munkáját a sajtó és a közönség egyaránt elismeri, egyik római fellépését maga a Duce fivére is megtekintette. A bemutatkozás után a mester számtani mutatványba kezd. A nézőknek számokat kell mondaniuk. Ezeket Cipolla felírja egy fehér lappal fedett táblára, majd összeadja. Az összeg megegyezik a lefedett táblára korábban felírt számmal.

A bűvész ezután arra kéri közönségét, hogy rejtsenek el tárgyakat, amiket majd neki kell visszaszolgáltatnia tulajdonosaiknak. Angelioleri asszony elrejti a melltűjét, de ezt gyorsan megtalálja a mester. Cipolla felidézi az asszony múltját: egykor a világhírű Eleonora Duse társalkodónője volt. Az asszony révülten követi Cipollát, egészen addig, amíg az nem suhint az ostorával. Ezután a bűvész táncra szólítja fel közönségét. A római úr azonban nem akar táncolni, ellenáll. A bűvész hatalma azonban erősebb, így végül ő is engedelmeskedik.

Cipolla ezek után fordul Marióhoz. Kitalálja, hogy a fiú egy kávéházban szolgál fel és éppen szerelmi bánata van. Felidézi a fiú szerelmét, Silvestrát. A megbűvölt Mario engedelmeskedik a bűvésznek, és megcsókolja azt. Ekkor felriad, lerohan a színpadról, pisztolyt ránt és lelövi Cipollát. Mario az emberekre pillant, akik a táncot az előző jelenet alatt sem hagyták abba.

Az opera szövegkönyve

A zeneszerzőben a bemutató előtt tíz évvel merült fel a gondolat, hogy operát írjon Thomas Mann Mario és a varázsló című elbeszéléséből, de eleinte annyira nem lelkesítette a dolog. Rendszertelenül komponált, számtalanszor újrakezdte a munkát, majd rádöbbent, hogy a felmerült problémák mind dramaturgiai természetűek. Vajda saját bevallása szerint első próbálkozásaiból hiányzott a zenei és a dramaturgiai koncepció, ami indoka lehetett volna az opera megírásának. A szerzőnek egy sajátos dramaturgiát és zenei szerkezetet kellett megvalósítania.

Az opera egyedisége is elsősorban ebben két dologban nyilvánul meg. A dramaturgia egyediségét az adja, ahogy a prózai mű úgy alakult át drámává, hogy közben megtartotta az eredeti novella egyvonalú, a végkifejletre kihegyezett menetét. A szövegkönyvet Bókkon Gábor állította össze Thomas Mann elbeszélésének magyar fordításából. Lényegében csak Thomas Mann bevezető elmélkedéseit hagyta el, mert ezek nem voltak dramatizálhatók, de a párbeszédeket meghagyta eredeti formájukban. A szegényes cselekmény minden mozzanata a végső történést, Mario lövését készíti elő.

A darab egyetlen igazi operai szereplője Cipolla: végigénekli az egész operát, rajta kívül mindenki más csak egy-két mondatott mond vagy énekel, még a címszereplő Mario is. Ezeknek a szereplőknek jóformán nincs is kapcsolatuk egymással: a cselekmény egyenes vonalát követve hol előtérbe, hol meg háttérbe kerülnek, és ezzel is a varázsló szerepét erősítik. Elmondható, hogy egyetlen hatalmas fokozás, crescendo az egész darab.

Érdekes megoldás, hogy az operában a lövés eldördülése után is folytatódik a véget nem érő tánc, míg Thomas Mann eredetijében a lövés után pánik tör ki, majd megjelennek a csendőrök és elviszik Mariót, lecsendesítik a kedélyeket. A végkifejlet Vajdánál egyfajta csehovi passzivitás.

Az opera zenéje

A dramaturgia mellett az opera másik egyedi vonása a realitást ábrázoló, de annál többet mondó zenei nyelv. Már a történet elején felfigyelhetünk egy tercrokon akkordkapcsolásra emlékeztető dallamra, amely később is vissza-vissza térő motívuma a darabnak. A közönség frázisokat ismételget, ezek a zenei ábrázolás által még nyilvánvalóbbá lesznek a kórus jellegzetes effektusainak hála. Egészében véve a zenei anyag megidézi azt a történelmi miliőt, amiben a cselekmény lezajlik. Felidéződik benne Puccini, Mahler vagy Debussy stílusa.

Kezdetben a zenei hangvétel nem kifejezetten dallamos. Aztán a történet előremenetelével a reálisból egyre inkább a szürreálisba haladunk, és ezzel párhuzamosan a zene egyre inkább tonálissá válik, egyszerű, dallamos muzsikává. Cipolla és Mario párbeszéde fokról fokra haladva vezet el a végkifejlet felé, és eközben a zenekari hangzás is egyre fokozódik, mígnem egy hatalmas fortissimóvá teljesedik ki. Ez az a pillanat, amikor Mario megcsókolja Cipollát, majd nem sokkal ezután eldördül a lövés. Ezután némaságba burkolózik minden. Csak a tánczene szól, a crescendo összeroppant, a tánc folytatódik, az időtlenség benyomását keltve.

Diszkográfia

• Polgár László (Cipolla), Rudolf Péter (Mario), Gerdesits Ferenc (Gyapjúinges), Csavlek Etelka (Angiolieri asszony), Bende Zsolt (Római úr), Sárkány Kázmér (Angioleri úr); a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Török Géza) (1990) Hungaroton HCD 31122

Források

• Németh Amadé: A magyar opera története, Anno, Budapest, 2000, 295–296. o.
• A Magyar Állami Operaház 2005. október 21-ei előadásának műsorfüzete

További információk

• Az opera szövegkönyve