Michiel Coxcie

flamand festő, gobelintervező, üvegfestő.

Michiel Coxcie[4] (Mechelen, 1499. március 5.Mechelen, 1592. március 10.) flamand festő, gobelintervező, üvegfestő.

Michiel Coxcie
Önarcképe
Önarcképe
Született

Elhunyt

ÁllampolgárságaDél-Németalföld
Gyermekei
  • Raphael Coxie
  • Michiel Coxie (II)
Foglalkozása
  • festőművész
  • képzőművész
  • formatervező
Tisztségeudvari festő
A Wikimédia Commons tartalmaz Michiel Coxcie témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Kézműves családban született, vágyott kitörni a megszokott környezetből, festést tanult Bernard van Orley jeles brüsszeli festőtől. 1530-ban külföldi tanulmányútra ment, főleg Itáliában tartózkodott. Szorgalmasan rajzolgatta Raffaello és más híres olasz reneszánsz festők műveit. Rómában a régi Szent Péter templom számára festett egy Feltámadás című freskót, ugyanezt a Szt. Maria dell'Anima templomnak, s más műveket is. Tagja volt a római Szent Lukács akadémiának. 1939-ben hazatérve szülővárosába olasz asszonyt hozott magával, boldog házasságban éltek, de az asszony korán meghalt, később újraházasodott, ebből a második házasságából már nem született gyermeke, első házasságából való gyermekei közül Raphael Coxcie (1540-1616) lett neves festő.

1539-ben tagja lett a melcheni Szent Lukács céhnek, s egy hosszú munkás élet várt reá. 1542-től már Brüsszelben volt mester, 1546-tól Habsburg Mária udvari festője. II. Fülöp királynak is sokat dolgozott. S mindig teli megbízásokkal, vállalt restaurálást, híres festmények másolását, ez utóbbi kapcsán lemásolta Rogier van der Weyden Krisztus Urunk levétele a keresztről című festményét, a Van Eyck testvérek híres genti oltárát, másolatait ma a Bode Múzeumban és a müncheni képtárban őrzik, ill. a genti oltár ellopott tábláit Coxcie másolataival helyettesítették. Portrék, történelmi festmények, vallásos táblaképek, freskók festését és gobelinek, üvegfestések tervezését is vállalta. Munka közben érte baleset, egy képet restaurált - talán éppen Frans Floris Salamon ítélete című képét - 95. éves korában, s leesett az állványzatról, pár nap múlva elhunyt.

Munkássága szerkesztés

Brüsszeltől néhány mérföldnyire Halsenberg templomában főoltárt festett, melyen Krisztus Urunk keresztre feszítését ábrázolta, később ezen oltárképet a németalföldi zavargások idején egy brüsszeli kereskedő sok más vallási festménnyel együtt megvásárolta, Spanyolországba vitte, s ott Granvell bíboros sokat megvett belőle II. Fülöp király számára. A brüsszeli Szent Gudula-templom részére a Szűzanya halálát festette meg, ma ezt a képet a brüsszeli Koninklijke Musea poor Kunst őrzi.

A melcheni Szent Lukács-oltárkép két szárnyát is ő festette, a középső rész Jan Gossaert munkája, ma a prágai Nemzeti Képtár őrzi. Szent Sebestyén című oltárképét az antwerpeni Miasszonyunk templomnak festette, ma az antwerpeni Koninklijk Museum voor Schone Kunsten őrzi. A brüsszeli Szent Gudula templomnak festette Utolsó vacsora című képét, ma a brüsszeli Koninklijke Musea poor Kunst őrzi. Számos remekbe sikerült oltárképe van Németalföldön, bár a kompozícióteremtő képesség nem volt erős oldala, de az olasz munkák, főleg Raffaello hatása alatt elboldogult. Reprezentatív gobelintervei és üvegfestményei is figyelemre méltóak, melyeknek nagy része a belga templomokból magángyűjteményekbe került. A brüsszeli székesegyház északi kóruskápolnájában van II. Lajos magyar királyt és Mária királynét ábrázoló üvegablaka (1540-47 közt készült).

Galéria szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d 4514, https://www.boijmans.nl/en/collection/artists/4514, Michiel Coxie (I), 2024. április 19.
  2. http://www.oberlin.edu/amam/Coxcie.htm
  3. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Névváltozatai: Michael de Coxcien, Michael de Coxie, Michael de Coxynen, Michiel de Coxcie, Michiel Coxcie, Michiel Coxcien, Michiel Coxius, Michel de Malines.
  5. Korábban Habsburg Mária portréjának gondolták.

Források szerkesztés

  • Művészeti lexikon. 1. köt. Szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor kiadása, 1935. Coxie, Michiel van lásd 211. p.
  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Karel van Mander: Hírneves németalföldi és német festők élete. Budapest : Helikon Kiadó, 1987. Michiel Coxcie kiváló mecheleni festő élete lásd 110-111. p.