Főmenü megnyitása

Mihancsik Zsófia (Eger, 1950. szeptember 22. –) magyar újságíró.

Mihancsik Zsófia
Született 1950. szeptember 22. (68 éves)
Eger, magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása újságíró
Kitüntetései Joseph Pulitzer-emlékdíj (1994)
Toleranciadíj (1998)
Bossányi Katalin-díj (2003)
Szabad Sajtó-díj (2006)

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Szülei: Mihancsik Miklós és Kozma Mária. 1970-1974 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1975-1976 között a Magyar Televízióban és a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében dolgozott. 1977-1993 között a Magyar Rádió tudományos rovatának munkatársa, majd vezető szerkesztője volt. 1993 óta szabadfoglalkozású. 1994-1995 között az Élet és Irodalom interjúrovatának vezetőjeként dolgozott. 1995 óta a Budapesti Negyed szerkesztője. 1995-1997 között az INteRNeTTo című internetes újság vitarovatának vezetője, 1998-2001 között a Számítástechnika című lap szerkesztője volt. 2000-2002 között a Helikon Kiadó könyvszerkesztője volt. 2002-től öt évig a Klubrádióban a Hétzáró műsort készítette. 2006-2008 között a Friderikusz Most című műsor vezető szerkesztőjeként tevékenykedett. 2010-től a Galamus internetes hírportál szerkesztője, amely ellenzékbe szorult értelmiségiek, főleg a megszűnt Szabad Demokraták Szövetsége hátországát képező személyiségek véleményfórumaként működik.

MűveiSzerkesztés

  • Bebukottak (1985) - riporter
  • Hajrá, MTK? Hungária-körút. Rendhagyó tudósítás két félidőben egy rendhagyó MTK-mérkőzésről, a magyar fociról és sok másról...; tudósító Mihancsik Zsófia; Háttér, Bp., 1988 (Háttér könyvek)
  • A tigris és a majom. Beszélgetés Popper Péterrel (2002)
  • Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel (2006)
  • A tigris és a majom. Popper Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia. 2001-2002, 2007; Saxum, Bp., 2007
  • Friderikusz – eddig. Beszélgetések Friderikusz Sándorral (2008)
  • Mindörökké evolúció; szerk. Mihancsik Zsófia; Nexus, Bp., 2010
  • Paul Lendvai: Három élet. Beszélgetés Mihancsik Zsófiával; Kossuth, Bp., 2012
  • Individualista történet. Gerő András beszélgetései Mihancsik Zsófiával; ÚMK, Bp., 2012

ForrásSzerkesztés

További információkSzerkesztés