Mikey Lajos

(1846–1892) magyar színész, színházi rendező, színműíró

Mikey Lajos; Csizmadia (Cegléd, 1846. december 26.[2]Szabadka, 1892. december 18.) színész, rendező, színműíró.

Mikey Lajos
SzületettCsizmadia Lajos
1846. december 26.
Cegléd[1]
Elhunyt1892. december 18. (45 évesen)[1]
Szabadka
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Csizmadia Dániel és Sági Julianna fiaként született, 1846. december 29-én keresztelték Cegléden.[3] 1864 decemberében lépett fel először a budai Népszínházban. Ezt követően vidéken működött, Aradon id. Szilágyi Bélánál, majd Miskolcon és Kassán. 1874-ben játszott Szegeden is működött és nagy népszerűségre tett szert. Legnagyobb sikereit Győrben aratta, ahol főszerepeket alakított, és rendezéssel is foglalkozott. 1889. december 9-én Aradon ünnepelte pályája 25 éves jubileumát, a »Nagyapó« címszerepét alakította. A bajai sír­kertben helyezték örök nyugalomra, temetésén Lévay Gyula mondott bú­csúbeszédet. Temetési költségéhez 20 forinttal járult hozzá a város. Felesége Dániel Katalin (Kolozsvár, 1850.–Kassa, 1910. október 7.) színésznő volt. Leányuk Mikey Bözsi, férje Szőllősi Gyula, később Simándy József.

Fontosabb szerepei szerkesztés

  • Derrik (Planquette: Ripp v. Winkle);
  • Szellemfi (Szigligeti Ede: Liliomfi);
  • Bankó Béni (Csiky Gergely: Proletárok);
  • Cardinet (Meilhac-Halévy: A kigyógyult házaspár).

Főbb műve szerkesztés

  • A koldusasszony bosszúja (bemutató: Győr, 1883).

Működési adatai szerkesztés

  • 1864–65, 1876–77, 1889–90: Arad;
  • 1868, 1877–78, 1890–91: Miskolc;
  • 1869–73, 1884–86: Kassa;
  • 1873: Buda;
  • 1873–74: Kecskemét;
  • 1874–75, 1877–78, 1888–89: Szeged;
  • 1877: Sopron;
  • 1878–81, 1883–84, 1886–88: Győr–Sopron–Szombathely;
  • 1881–83: Pozsony;
  • 1891-től: Szabadka.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  2. Ceglédi református keresztlési anyakönyv, 1846. év.
  3. Keresztelési bejegyezése, Cegléd ref.

Források szerkesztés