Németh András (orvos)

(1924–1999) magyar orvos

Dr. Németh András (Szeged, 1924. július 8. – Szeged, 1999. október 10.) 1956-os amatőr filmfelvételéért üldözött orvos, egyetemi tanár, író, az első kelet-közép-európai szervátültetést végző urológus.

Dr. Németh András
Született1924. július 8.
Szeged
Elhunyt1999. október 10.
Szeged (75 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaorvos, urológus
Tisztségeegyetemi tanár
IskoláiSzegedi Tudományegyetem

SablonWikidataSegítség

Paraszti családban született első generációs értelmiségiként. 1942-ben érettségizett Szegeden, 1948-ban Szegedi Tudományegyetemen általános orvosi diplomát szerzett, majd a szegedi klinikai prosecturán kezdett dolgozni, később urológus szakorvosi végzettséget szerzett. Ezután „aktív pályafutása végéig a szegedi orvostudományi egyetem Sebészeti Klinikáján dolgozott, annak Urológiai Osztályát vezette. Az ötvenes évek első felében munkatársaival művesekészüléket tervezett, amellyel 1954-ben elvégezték az első sikeres hazai hemodialízist”. 1960-ban adjunktus, 1969-ben kandidátus, 1971-ben docens lett. 1990-ben nyugdíjba vonult, később címzetes egyetemi tanári címet kapott.

1956-os tevékenysége és annak következményei

szerkesztés

Szakmáján túlmenően amatőrfilmes is volt. 1956. október 23-án nagy hazafias embertömeg nézett farkasszemet a felsorakozott szovjet harckocsikkal a Széchenyi téren. Egy fiatalember tűzoltólétrán felkapaszkodott a szovjet emlékműre, hogy az annak tetején pöffeszkedő arany csillagot kalapáccsal leverje. Az akció első nekifutásra ugyan nem sikerült, de a platánsor egyik fájához állvány híján támaszkodva Németh doktor az eseményt 8 mm-es filmes kamerájával rögzítette. Erre biztatták a téren szintén bőven jelenlévő civil ruhás nyomozók is, mondván, hogy később még használható lesz a felvétel. A fiatal doktor fel is vette, amíg a filmjéből csak futotta. 1957 tavaszán a számonkérés során őt is begyűjtötték, megpofozták, kihallgatták. Majd a rendszerváltásig minden április 4. és egyéb kommunista állami ünnepek alkalmával pár napra lecsukták.

Közben hivatását a klinika urológiáján folytatva 1962-ben Magyarországon és egyben az egész kelet-középeurópai régióban elsőként veseátültetést végzett. Amikor a Debreceni Egyetem orvostudományi karán az urológiai tanszékre egyetemi tanárt kerestek, ő megpályázta az állást, hiszen minden szakmai feltételnek megfelelt. A kádári politika azonban nem felejtett, és akkor megakadályozta debreceni professzorrá válását.

Szakmai érdemei

szerkesztés

„Dr. Németh András professzor emblematikus alakja volt a magyar urológiai sebészetnek és nefrológiának. 1962-ben végrehajtotta az első sikeres humán vesetranszplantációt Magyarországon; ez pályafutásának egyik csúcspontját jelentette. Kivételes képességeit jellemzi, hogy nevéhez fűződik a rekonstrukciós urológiai sebészet elindítása is; úttörő tevékenységet végzett a hólyag- és prosztatarák műtéti kezelésében.”

Emlékezete

szerkesztés

A professzor élete előtt 2017. november 16-tól tisztelgő kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen, amelynek anyagát a Petri Tanítványok Baráti Köre és az SZTE Klebelsberg Könyvtár Egyetemi Gyűjteménye gyűjtötte és rendezte.

Hivatása mellett a szépirodalom területére is ellátogatott:

  • Tétova esztendő, r., 1988
  • Nemzetőr voltam Szegeden. Kendi József emlékezései, 1991
  • A Nap szembenéz a Holddal, elb., visszaemlékezés, 1996
  • 79 nap remény. Az első magyar veseátültetés története, Szeged, 1997

További információk

szerkesztés
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999
  • Péter László: A szegedi főreáliskola, elődei és utódai. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1989
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
  • Szegedi egyetemi almanach 1921-1995. Szerk. Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996
  • Szegedi ki kicsoda? 1998-99. Főszerk. Dlusztus Imre. [Szeged], Délmagyarország Kft., [1999]
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994