Nagel Emil

Nagel Emil (Makó (Csanád megye), 1817. június 30. – Budapest, 1892. május 18.) orvos-sebész doktor, szülész, szemész, tanár és kórházi igazgató, királyi tanácsos.

Nagel Emil
Született	1817. június 30. Makó
Elhunyt	1892. május 18. (74 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvos, sebész, szülész, szemész, tanító, kórházigazgató, királyi tanácsos
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert (34/2-2-3)
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Makón nevelkedett 1829-ig, azután Aradon és Szegeden járt a gimnáziumba. 1832-ben Pesten magánúton készült a VI. gimnáziumi tantárgyakból és a vizsgát letette; ekkor egy évig szünetelt. 1834-ben a bölcseleti osztályba lépett az egyetemen. 1835-ben Bécsbe ment az orvosi kurzusra. A görög és francia nyelvet magánszorgalommal sajátította el. A német nyelvet jól értvén, a Zalán futása egy részét lefordította és kéziratát bemutatta Vörösmarty Mihálynak, aki bizonyítványt írt arról, hogy a magyar nyelvet tökéletesen érti. Bécsben magánleckeadással tartotta fenn magát és 1841-ben doktorátust tett. 1842-ben a bécsi általános kórházba mint gyakornok vétetett fel. Miután ösztöndíjat eszközölt ki, felvétetett műtői tanfolyamra. Ennek végeztével Temesvárt telepedett le és Lonovits József püspöknek is orvosa volt. 1848-ban az ottani katonai kórház egyik osztályát, mint rendelő orvos, vette át. 1849-ben Belgrádon és Szlavónián át Zágrábba, Grazba és Bécsbe utazott, ahol a katonai kórházban teendő szolgálatra ajánlkozott és a császári 5-dik tábori kórházzal Kecskemétig nyomult elő; itt tífuszba esett és Pestre vitetett vissza, ahol a Ludoviceumban a szem- és sebészi osztály főnökévé neveztetett ki. 1852-ben mint udvari orvos működött rövid ideig, míg júniusban a kolozsvári orvos-sebészi akadémián a sebészet tanárává, később, mikor az országos szemészeti intézetek felállíttattak, a kolozsvári intézetnek igazgató- és rendelő-orvosává neveztetett ki. 1868-ban betegeskedése miatt lemondott tanári állásáról és nyugalomba vonult; azóta Bécsben, Győrben vagy Budapesten tartózkodott, ahol 1892-ben meghalt. 1850-ben a budapesti orvosegylet, 1855-ben a berlini Verein für wissenschaftliche Heilkunde választotta levelező-tagjává. 1868-ban nyugalomba vonult.

Írásai

Cikkei vannak a Jelenkorban (1834); az Orvosi Tárban (1846), a Természetbarátban (1847), a Zeitschrift für Natur- und Heilkundeban (1850-57.), az Orvosi Hetilapban (1859., 1861-1870), a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (X. 1865), a Szemészetben (1871), a Hasonszenvi Lapokban (1874); írt még a Nemzetgazdasági Szemlébe (1882), a bécsi Neue Freie Pressebe, az Allgem. Mediz. Zeitungba, a Wiener Medizin. Wochenschriftbe, a Wiener Landwirthschaftliche Zeitungba. Ezekből több czikk különnyomatban is megjelent. 1880-tól a Wiener statistische Monatschriftnek rendes munkatársa volt.

Munkái

• Népszerű értekezés a szem gondviseletéről. Buda, 1850. Ábrákkal.
• A csonttörések, kórboncztani, kórtörténeti és gyógyeljárási tekintetben. Pest. 1862. Rajzokkal.
• Methode oder Schablone? Darstellung eines praktisch bewährten Verfahrens, um den Luftzutritt zur Chloroformdamphe zu reguliren. Wien, 1871. Tábla rajzzal.
• Der Schlaf. Berlin, 1874.
• Die Seekrankheit. Berlin, 1876.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X