Nagyboldogasszony-templom (Dragotin)

Dragotin római katolikus temploma

A Nagyboldogasszony-templom Horvátországban, az Eszék-Baranya megyei, Dragotin település római katolikus temploma.

Nagyboldogasszony-templom
Kapela Uznesenja Blažene Djevice Marije
Vallás római katolikus
Egyházmegye Eszék-Diakovári főegyházmegye
Egyházközség Trnava
Építési adatok
Építése 14. század
Rekonstrukciók évei 18. század első fele, 19. század vége
Stílus gótika, barokk
Tervezője Josip Vancaš
Védettség műemlék
Alapadatok
Építőanyag tégla
Elérhetőség
Település Dragotin
Elhelyezkedése
Nagyboldogasszony-templom (Horvátország)
Nagyboldogasszony-templom
Nagyboldogasszony-templom
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 15′ 23″, k. h. 18° 19′ 24″Koordináták: é. sz. 45° 15′ 23″, k. h. 18° 19′ 24″

FekvéseSzerkesztés

A templom a Dragotin keleti szélén fekvő temető területén található.

TörténeteSzerkesztés

A templom története a középkorig nyúlik vissza. Története során számos pusztítást és átalakítást szenvedett ahhoz, hogy jelenlegi formáján ne látszódjanak középkori stílusjegyek. Elődjének, a dragotini Szent János templomnak az első említése 1332-ből származik, amikor az itteni egyház Péter nevű papja szerepel a pápai tizedjegyzékben. Ez a régi templom egy a Breznica-patak feletti dombon állt. A 14. század után Dragotint és a dragotini plébániát csak Szlavónia török megszállásakor említik. A törökök 1538-ban alapították meg a mai Požeština meghódított területén az új katonai-közigazgatási egységet, a Pozsgai szandzsákot, amelyet három részre osztottak: pozsegai, bródi és garai kádilukra. A garai kádiluk székhelye Diakovár, míg a mai járásoknak megfelelő náhijék székhelyeinek egyike Dragotin lett.[1] Az 1579-es összeírás ugyan nem ad nekünk adatokat a szakrális építményekről, de Dragotint faluként tartják nyilván, melynek vásártartási joga, 11 háza és 4 malma volt.[2]

A templom létezésére 1581-ben találunk bizonyítékot, amikor XIII. Gergely pápa idejében Antun Matković boszniai püspök a szlavóniai és szerémségi papokkal a bapskai Szűz Mária templomban tartott zsinaton találkoztak. Az 1581. augusztus 28. és 30. között tartott zsinaton levelet írtak, amelyben a papok a Szentszéknek panaszkodtak, hogy nincs rezidenciális püspökük, és a boszniai püspököt ajánlották erre a tisztségre. A levél egyik aláírója Kristóf dragotini plébános volt. 1626 és 1630 között Toma Ivković, skradini püspök és boszniai adminisztrátor bérmakörutat tett a Szávamenti falvakban, melyről jelentést készített. Ebben megállapítja, hogy Dragotinban 1626-ban 1000 bérmált személy volt.[3] A húsz évvel később, 1647. március 9-én tett egyházlátogatás során a vizitátor leírja, hogy a boszniai püspökség dragotini plébániájában három templom áll Szent Márknak, Szent Jánosnak és Szent Balázsnak szentelve.[4][5] A templomok kinézetéről semmit sem ír. A falvak nevéből ítélve utólag kikövetkeztethető, hogy a Szent Balázs templom Sveti Blajon, a Szent Márk templom Markovacon, a Szent János templom pedig Dragotinon állt.

Josip Buturac, a török uralom alatti szlavóniai katolikus egyházról szóló munkájában megemlíti, hogy Nikolić atya több olyan fatemplomot sorol fel, amelyek a régi kőtemplomok romjain vagy romjai közelében épültek fel. Többek között megemlíti a dratotini egyházat is.[6] Bár a törökök nem bontották le a katolikus templomokat, és nem változtatták őket dzsámikká, a katolikusokat és a katolikus papokat üldözték. Különféle vádakat hoztak fel ellenük. Az egyik 1664-ben feljegyzett vád az volt, hogy a katolikusok a Szerémségben pénzt gyűjtenek a keresztény uralkodók javára a törökök ellen. Ezt aztán megtorolták és a megtorlástól Dragotin is szenvedett.[7] 1683-ban a Bécs ellen vonuló török sereg kifosztotta és lerombolta a települést. Ennek következtében a lakosság elmenekült és a falu kihalt.

A törökök azonban nem rombolták le a dragotini templomot, csak súlyosan megrongálták. 1690-ben Nikola Ogramić Olovčić püspök hét olyan templomot említ Diakovár vidékén, amelyek túlélték a törököket. Ezek a gyülekezetek régiek és elhanyagoltak, de szükség szerint szentmisét tartanak bennük. A felsoroltak között említik a Szűz Mária templomot is Dragotinban.[8] Itt említik először a dragotini templom névadójaként a Boldogságos Szűz Máriát. 1702-ben népszámlálást tartottak a török alól felszabadított területeken. Ebben Dragotint Sveti Blajhoz tartozó pusztaságként említik, ahol egy téglából épített, tető alatt álló templom van. Bár a falu lakatlan a templomban miséznek.[9]

A templom megújításáról nem maradt fenn írásos feljegyzés, de bizonyára a 18. század első felében történt.[10] Ekkor azonban a falu még üres volt, mert csak 1750 körül telepítették be főként Boszniából, Plehan és Derventa környékéről érkezett katolikusokkal. Az 1776-os vizitáció szerint a templom a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére van szentelve.[11] A 19. századi latin nyelvű vizitációs jelentések már részletesen beszámolnak a templom állapotáról és felszereltségéről. 1812-ben feljegyzik, hogy a templom mellett temető van. Az 1833-as vizitáció megadja a templom méreteit is, melynek hosszúsága 19, szélessége 7,6 méter. a 19. század végére a templom rossz állapotban volt, ezért megújították, mely a források szerint Strossmayer püspök idejében történt Josip Vancaš építész tervei szerint gótikus stílusban, de hiteles dokumentum nem maradt fenn, ami ezt megerősítené. Az első olyan képeslap, ami a templomot ábrázolja a 20. század elején készült. Ezen a templom lénygében már a mai állapotában látható. 1964. április 13-án egy földrengés megrongálta az épületet, mely után helyre kellett állítani. 1970. december 23-án a Nagyboldogasszony templomot kulturális műemlékként nyilvántartásba vették és 151.32 nyilvántartási szám alatt bejegyezték a védett ingatlanok nyilvántartásába. 1988-ban a belső teret alaposan felújították.[12]

2005-ben a Horvát Restaurátor Intézet Eszéki Restaurátor Osztálya kutató és konzerválási munkákat végzett a templomban. A kutatás célja a kápolna eredeti kinézetének, illetve visszaállítása mértékének meghatározása volt. Továbbá meg kellett állapítani, hogy mennyi volt a barokk átépítés és az újragótizálás terjedelme.[13] A levéltári és történeti kutatás kiegészítéseként a templom területén kívül és belül összesen 44 szondát nyitottak. A belső tér vizsgálata arra a következtetésre jutottak, hogy a dongaboltozat a 19. század végén készült. A homlokzat restaurálása során a múlt század nyolcvanas éveinek közepén minden történelmi vakolatot és az építészeti profilalkotást megszüntettek, agy nem ismerjük a külső falak legrégebbi megjelenésének színét. Az apszis és a déli homlokzatának vizsgálata feltárta az eredeti gótikus ablakokat. Az ablakkeretek kőből készültek. A nyugati homlokzaton feltárták a régi portál eredeti kőkeretét. A déli homlokzaton egy csúcsíves ajtót tártak fel, mely szintén az eredeti templomhoz tartozott. A homlokzat külső részén kívül találtak egy darab kőboltozatot, amely a portál része lehetett. A padlószondában, körülbelül 23 cm mélységben, megtalálták az eredeti padlót, melyen kövezésnek nyoma sincs. Ez a padlószint a gótikus és a barokkhoz templomhoz tartozhatott, melyet csak a 19. századi megújításkor emeltek meg. A harangtoronynak legalább két építési fázisát állapították meg. Az első szakasz téglái sötétebbek voltak az egykori égés csalhatatlan nyomaival. Összegzésképpen a templom tipológiai jellemzői nem térnek el a szlavóniai gótikus épületek szokásos kialakításától. Ez az épülettípus a 13. század közepétől a csarnoktemplomok típusából alakult ki.[14]

LeírásaSzerkesztés

A templom téglából épült, hosszúkás, egyhajós épület, támpillérekkel erősített, sokszögletű szentéllyel. A szentély északi és déli oldalán két, nemrégiben hozzáépített helyiség van, az oratórium és a sekrestye. A templom a középkori előírásnak megfelelően a nyugat (bejárat) - kelet (szentély) irányú tájolású, az apszis tengelyének kisméretű eltérésével. A bejárati részt a hajótól oszlopok választják el, amelyek között három, szabálytalan félkörívű átjáró található. Az előcsarnok boltozatos, a bejárati ajtótól jobbra egy egyszerű fa lépcsőn lehet felmenni a kórusra. A kórus központi része felett emelkedik a harangtorony.[15]

A templomhajót csúcsos dongaboltozattal boltozták, míg a sokszögű apszist hatrészes radiális bordás boltozat fedi. A boltozat körte alakú bordái ötszögletű, fordított piramis alakú konzolokra támaszkodnak. A szentélyt a diadalív és az emelt padlószint választja el a hajótól, melytől egy lépcsőfokkal fekszik magasabban. Az egész templom padlója padlólapokkal van burkolva. A hajó északi és déli falát két csúcsos ablak osztja fel, amelyeket a boltozat alakjához igazították, azaz felső részükkel behatolnak a boltozat lekerekítésébe. Az apszis falát is két egyforma ablakkal tagolták. A szentélyből délre nyílik a sekrestye ajtaja. Az ajtó felett van egy ablak, amely a sekrestye tetejére néz. A hajó falait és boltozatát sárgára, míg az apszist fehérre festették.[16]

A templom berendezése szerény. Egy, a szentély központi részén található főoltárból, és a diadalív előtti mellékoltárokból áll. Legértékesebb darabja egy ismeretlen mester Fájdalmas Szűzanya festménye, amely a 18. század második felére datálható. Dragotinban a Szűzanyát különösen tisztelik, és a templom a 18. századtól zarándokhely lett. A hajó északi és déli falán a keresztút állomásainak egyszerű képei vannak elhelyezve. A templomban nincsenek padok, csak székek vannak. A nyugati főhomlokzat gazdagon profilozott, felette pedig a központi tengelyben a sokszögű harangtorony emelkedik. A homlokzat falfelületét koszorúk tagolják, három emeleti részre osztva. Központi tengelyét egy műkővel burkolt portál uralja, amely felett egy nagy rozetta van. Oldalirányban a második emelet szintjén két félköríves ablak van kialakítva. A harmadik emeleten, amely háromszög alakú oromzatként van kialakítva, sekély, félkörívesen zárt fülkék, középen pedig egy azonos alakú ablak látható. A templom homlokzata fehérre festett.[17]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Srsan 9. o.
  2. Srsan 209. o.
  3. Draganović, Krunoslav. Izvješće fra Tome Ivkovića (horvát nyelven). Croatia sacra: Arkiv za crkvenu povijest Hrvata 7/1934., 74. o. 
  4. Dragotino Parochia Mensae Episcopalis habet tres Ecclesias S. Marci, S. Joannis et S. Blasii.
  5. Liber magna Considerationis (horvát nyelven). Glasnik Biskupije bosanske i srijemske, 15, 7/1887, 112. o. 
  6. Buturac 180-181. o.
  7. Buturac 189. o
  8. Bäuerlein, Stjepan. Biskup Nikola Ogramić Olovčić (horvát nyelven). Poseban otisak iz revije Croatia sacra. 13/14, 22/23/ 1944., 23. o. 
  9. Mažuran, Ive. Popis zapadne i srednje Slavonije 1698. i 1702. godine (horvát nyelven) (1966) 
  10. Alexius Jordansky „Kurze Beschreibung der Gnadenbilder der seligsten jungfrau Mutter Gottes Maria” című 1836-ban kiadott könyvében feljegyzi, hogy a templom homlokzatának felirata szerint 1715 és 1741 között épült, majd valaki ezt ceruzával 1749-re javította át.
  11. Dugalić, Vlatko. Štovanje Blažene Djevice Marije u svetištima Ðakovačke i srijemske biskupije (horvát nyelven). Vjesnik Biskupije ðakovaèke. 1, 5/1948, 96. o. 
  12. Simicic 83. o.
  13. Simicic 84. o.
  14. Simicic 86. o.
  15. Simicic 72-73. o.
  16. Simicic 74. o.
  17. Simicic 74. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Bäuerlein, Stjepan: Biskup Nikola Ogramić Olovèić. Poseban otisak iz revije Croatia sacra. 13/14, 22/23, 1944. (horvátul)
  • Buturac: Buturac, Josip: Katolièka crkva u Slavoniji za turskoga vladanja. Zagreb: Krščanska sadašnjost. 1970.  
  • Draganović, Krunoslav: Izvješče fra Tome Ivkoviča, biskupa skradinskog, iz godine 1630. Croatia sacra: arkiv za crkvenu povijest Hrvata. 7 1934. (horvátul)
  • Jordansky, Alexis: Kurze Beschreibung der Gnadenbilder der seligsten jungfrau Mutter Gottes Maria, 1836. (németül)
  • Mažuran, Ive: Popis zapadne i srednje Slavonije 1698. i 1702. godine. Historijski arhiv u Osijeku, Osijek, 1966. (horvátul)
  • Simicic: Šimičić, Andreja - Turkalj, Margareta: Kapela Uznesenja Blažene Djevice Marije u Dragotinu. http://hrcak.srce.hr/. Zbornik Muzeja Đakovštine, Vol. 8 No. 1. (2007) (Hozzáférés: 2021. ápr. 5.)
  • Smičiklas, Tadija: Dvijestogodišnjica oslobođenja Slavonije, drugi dio: Spomenici o Slavoniji u XVII. vijeku (1640.-1702.). Zagreb, JAZU, 1891. (horvátul)
  • Srsan: Sršan, Stjepan: Popis Sandžaka Požega 1579. godine. Osijek: Državni arhiv. 2001.