Nemzetgyűlés (Franciaország)

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 11.

A Nemzetgyűlés (franciául: Assemblée nationale) a kétkamarás francia parlament alsóháza az Ötödik Köztársaságban. A felsőház a Szenátus (Sénat). A Nemzetgyűlés tagjai a küldöttek (députés).

Nemzetgyűlés
OrszágFranciaország
Típusa
Létrehozva1958. december 9.
A Nemzetgyűlés elnökeYaël Braun-Pivet
2022. június 28. -
Politikai csoportok
Kormánykoalíció (250)
  •      ENS (250)
    •      Renaissance csoport (172)
    •      MoDem csoport (48)
    •      Horizontok csoport (30)
Ellenzék (327)
  •      NUPES (151)
    •      Engedetlen Franciaország csoport (75)
    •      Szocialista Csoport (31)
    •      Ökologikus Csoport (23)
    •      Demokratikus és Köztársasági Baloldal csoport (22)
  •      Nemzeti Tömörülés csoport (89)
  •      A Köztársaságiak csoport (62)
  •      Szabadságjogok és Territóriumok csoport (16)
  •      Frakciónélküliek (9)
Nemzetgyűlés weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzetgyűlés témájú médiaállományokat.

A Nemzetgyűlésnek 577 küldött a tagja, akiket kétfordulós rendszerben, egyéni választókerületekben választanak a szavazásra jogosultak, öt évre. A parlamenti többséghez így 289 mandátum kell. A Nemzetgyűlés élén elnök áll (jelenleg Yaël Braun-Pivet). Az elnököt általában a legtöbb mandátummal rendelkező párt adja, alelnökeit pedig a többi párt.

A köztársasági elnök joga, hogy az ötéves ciklus lejárta előtt is feloszlathatja a Nemzetgyűlést, kivéve, ha az ezt megelőző 12 hónapban egyszer már feloszlatta. A 2000-es francia alkotmány-népszavazás a feloszlatás esélyét jelentősen csökkentette, mivel a köztársasági elnök mandátuma hét évről öt évre rövidült. Így saját megválasztása után két hónappal az elnök már nagy eséllyel többséggel rendelkezik a Nemzetgyűlésben, és így kevés oka lehet feloszlatni a házat.

A francia forradalom nemzetgyűlése idején alakult ki az a szokás, hogy a „baloldali” pártok az elnök szemszögéből a bal oldalon, a „jobboldali” pártok pedig a jobb oldalon foglalnak helyet a házban.

A Nemzetgyűlés hivatalos ülésterme a Bourbon-palotában van a Szajna partján (é. sz. 48,861899°, k. h. 2,318605°48.861899°N 2.318605°E). A ház a környező épületeket is használja, köztük a rue de l’Universitén az Immeuble Chaban-Delmas-t. A Nemzetgyűlést a köztársasági gárda védi.

Frakciót legalább 15 küldött alakíthat a Nemzetgyűlésben.

Viszonya a végrehajtó hatalomhoz

szerkesztés
 
Jacques Chaban-Delmas háromszor volt a Nemzetgyűlés elnöke 1958 és 1988 között

Az Ötödik Köztársaság alkotmánya jelentősen bővítette a végrehajtó hatalom jogköreit a parlament rovására a Harmadik és a Negyedik Köztársasághoz képest.[1]

A köztársasági elnök feloszlathatja a Nemzetgyűlést és új választásokat írhat ki. Ezt a lehetőséget azért nyitották meg, hogy így feloldhatók legyenek az olyan patthelyzetek, amikor a Nemzetgyűlés képtelen világos politikai irányt szabni. Ezzel a joggal ritkán élnek. Utoljára Jacques Chirac oszlatta fel a Nemzetgyűlést 1997-ben, Alain Juppé miniszterelnök népszerűségének zuhanását követően. A lépés azonban balsikerűnek bizonyult, mivel az újonnan megválasztott törvényhozásban többségre jutott Chirac ellenzéke.

A Nemzetgyűlés menesztheti a kormányt (vagyis a minisztereket és a miniszterelnököt), mégpedig bizalmatlansági indítvány (motion de censure) megszavazásával. Ezt elkerülendő, a miniszterelnök és a miniszterek általában a domináns pártból, vagy egy többséggel rendelkező koalícióból kerülnek ki. Annak a helyzetnek a neve, amikor a köztársasági elnök és a kormány ellenkező pártszínezetű, kohabitációnak nevezik. Ilyen helyzet eddig háromszor állt elő: kétszer Mitterand és egyszer Chirac alatt. Kialakulásának az esélyét jelentősen csökkenti, hogy ma már egyenlő hosszúságú a Nemzetgyűlés és az elnök mandátuma.

Bár az ellenzék gyakran nyújt be bizalmatlansági indítványt kormánykritika gyanánt, ez pusztán szimbolikus. A pártfegyelem biztosítja, hogy a Nemzetgyűlés szinte soha nem buktat kormányt.[2] Az Ötödik Köztársaság kezdete óta egyetlen sikeres motion de censurevolt: 1962-ben a Nemzetgyűlés megbuktatta a kormányt, tiltakozásul a Charles de Gaulle támogatta népszavazás ellen, amely a köztársasági elnök közvetlen választását írta elő. Korábban az elnököt egy elektori testület választotta. De Gaulle a bizalmatlansági indítvány sikere után napokon belül feloszlatta a Nemzetgyűlést.[3]

Korábban a Nemzetgyűlés napirendjének prioritásait a kormány határozta meg, kivéve havonta egyetlen napot. A napirendet így gyakorlatilag szinte teljesen a végrehajtó hatalom alakította ki és a törvényjavaslatoknak általában csak akkor volt esélye a sikerre, ha a végrehajtó hatalom támogatta őket. A szabályokon 2008 július 23-án módosítottak. Az alkotmánymódosítás értelmében a kormány egy hónapban két hétre jelölheti ki a prioritásokat. Egy hetet szentelnek a Nemzetgyűlés "ellenőrző" funkciójának. (Ez főleg a kormányhoz intézett kérdéseket jelent.) A negyedik hétre maga a Nemzetgyűlés határozza meg a prioritásokat. Havonta egy napot kap a "kisebbség" (olyan kormányt támogató csoport, amely nem a legnagyobb csoport), illetve az "ellenzék" (olyan csoport, amely hivatalosan kijelentette, hogy nem támogatja a kormányt).

A nemzetgyűlési delegáltak írásbeli vagy szóbeli kérdést intézhetnek a kormányhoz. Szerda délután 3-kor szokott kezdődni a "kérdések a kormányhoz" című napirendi pont, és ezt élőben közvetíti a televízió. Mint másutt is, például Nagy-Britanniában vagy Magyarországon, ez többnyire a nézőknek szóló show, amelyben a többséghez tartozók a kormánynak hízelgő kérdéseket tesznek fel, az ellenzékiek meg megpróbálják zavarba hozni a kormányt.[4]

Nemzetgyűlési választások

szerkesztés
 
A Bourbon-palota, ahol a Nemzetgyűlés ülésezik

1988 óta 577 képviselőt, vagy a franciák használta néven küldöttet választanak a Nemzetgyűlésbe öt évre, közvetlen szavazással, választókerületből, kétfordulós rendszerben.

A választókerületek egyenként mintegy 100 ezer lakosúak. Az 1986-os választási törvény azt a szabályt fogalmazta meg, hogy egyik választókerület népessége sem különbözhet 20 százaléknál nagyobb mértékben az adott megye (département) átlagától.[5] 1982 és 2009 között nem rajzolták újra a körzeteket. A népességváltozások miatt jelentős különbségek alakultak ki a kevésbé népes vidéki és a városi körzetek között. Például a legtöbb lakosú körzet, Val-d'Oise 188 ezer szavazót képviselt, a legkevésbé népes körzet Lozère megyében pedig csak 34 ezret.[6] 2009-ben újrarajzolták a választókörzeteket.,[7] de ez a rendezés vitatott volt.[8] Egyebek mellett létrehozott 11 választókerületet a külföldön élő franciáknak, anélkül, hogy az összmandátumszám, 577, változott volna.[9][10]

 
Eugène Delacroix festményei a Nemzetgyűlés könyvtárának mennyezetén a Bourbon-palotában

A választások során egy jelölt akkor győz az első fordulóban, ha megkapja a szavazatok legalább 50 százalékát, úgy, hogy a regisztrált szavazók legalább egynegyede részt vesz a szavazásban. Ha nincs ilyen jelölt, akkor azok a jelöltek jutnak a második fordulóba, akik az első fordulóban több szavazatot kapnak, mint a regisztrált szavazók 12,5 százaléka. Ha egy ilyen jelölt sincs, akkor a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt megy tovább. A második forduló győztese a legtöbb szavazatot kapó jelölt. Minden jelöltnek van pótjelöltje, aki a választókerületet képviseli, például ha a győztes jelölt miniszter lesz.

Az 1985. július 10-i szervezeti törvény pártlistás arányos képviseleti rendszert hozott létre a megyékben. Ebben a rendszerben a bejutási küszöb 5 százalék volt. Ebben a rendszerben bonyolították az 1986-os francia törvényhozási választásokat. A választásokkal létrejött új többség azonban visszaállította a régi first-past-the-post választási rendszert.

A Nemzetgyűlés 577 küldöttjéből 539 képviseli az Európai Franciaországot, 27 a tengerentúli megyéket és a tengerentúli területeket, a maradék 11 pedig a külföldön élő franciákat.[11]

Feltételek és kiváltságok

szerkesztés
 
A küldöttek a Nemzetgyűlésen kívüli hivatalos eseményeken, vagy felvonulásokon trikolór szalagot viselnek. A képen Martine Billard (korábban Zöldek, majd Baloldali Párt).

A nemzetgyűlési képviselők havi 7043,69 euró alapfizetést kapnak. Erre jön még a "hivatali kiadások kompenzálása" ("IRFM" – indemnité représentative de frais de mandat), havonta €5867.39, és még havi €8949, legföljebb öt alkalmazott fizetésére.

A képviselőknek irodája van a Nemzetgyűlésben és különböző kedvezményeik a közlekedésben, a kommunikációban, a társadalombiztosításban, nyugdíjellátásban. Az alkotmány 26. cikkelye értelmében a küldötteket, ahogy a szenátorokat is, mentelmi jog illeti meg. Amennyiben valaki halmozza a mandátumokat, az összfizetése nem haladhatja meg a 9779,11 eurót.

Mandátumhalmozás és alsó korhatár

szerkesztés

1958 óta a nemzetgyűlési mandátum összeférhetetlen más választott pozíciókkal (mint a szenátorság, vagy Európai Parlament tagság), és bizonyos közigazgatási funkciókkal, például az alkotmánytanácsi tagsággal és bizonyos helyi hivatalokkal. Helyi önkormányzatban, regionális tanácsban legfeljebb egy mandátumot viselhetnek egy küldött. A miniszteri megbízatás is összeférhetetlen a nemzetgyűlési képviselői mandátummal. Ha valakinek miniszteri posztot ajánlanak, egy hónapja van, hogy válasszon a mandátum és a hivatal között. Amennyiben a mandátumról mond le, helyét a póttagja foglalja el.

A megválaszthatósághoz a jelöltnek legalább 23 évesnek kell lennie és francia állampolgárnak. Nem lehet ellene ítélet, amely megfosztotta civil jogaitól, és nem lehet személyes csődben.

  1. William G. Andrews, The Constitutional Prescription of Parliamentary Procedures in Gaullist France, Legislative Studies Quarterly, Vol. 3, No. 3 (Aug. 1978), pp. 465–506
  2. La motion de censure : véritable moyen de contrôle ?. [2011. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 28.)
  3. Decree of 9 October 1962[halott link]
  4. Anne-Laure Nicot, La démocratie en questions. L’usage stratégique de démocratie et de ses dérivés dans les questions au gouvernement de la 11e Législature, Mots. Les langages du politique, E.N.S. Editions, n° 83 2007/1, pp. 9 à 21
  5. Stéphane Mandard, « En 2005, un rapport préconisait le remodelage des circonscriptions avant les législatives de 2007 », Le Monde, 7 June 2007.
  6. Ibid.
  7. Ordonnance n° 2009-935 du 29 juillet 2009 portant répartition des sièges et délimitation des circonscriptions pour l'élection des députés; see the opinion Archiválva 2020. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben of the advisory commission on redistricting.
  8. Pierre Salvere, La révision des circonscriptions électorales : un échec démocratique annoncé Archiválva 2011. július 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, Fondation Terra Nova, 9 July 2009
  9. "Elections 2012 – Votez à l’étranger" Archiválva 2013. március 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, French Ministry of Foreign and European Affairs
  10. "Redécoupage électoral – 11 députés pour les Français de l'étranger" Archiválva 2011. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben, Le Petit Journal, 22 October 2009
  11. (franciául) Article LO119 of the Electoral Code

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemzetgyűlés (Franciaország) témájú médiaállományokat.

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a National Assembly (France) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.