Newropeans

korábbi Európa-párti európai politikai szövetség
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. március 9.

A Newropeans egy európai polgári mozgalom, mely a különböző tagállamokban azonos programmal indít jelölteket az európai parlamenti választásokon. A 2009-es választások alkalmával Franciaországban, Németországban és Hollandiában állított listákat. A Newropeans egyike az első transzeurópai politikai pártoknak. A francia ága a 8 választókörzetből (beleértve a tengerentúli tartományokat is) 5-ben képviseltette magát, ami lehetővé tette a hivatalos televíziós kampányban való megjelenést is.

Története

szerkesztés

A mozgalmat Franck Biancheri alapította 2005. június 24-én, azután, hogy a francia és a holland népszavazás elutasította az Európai Alkotmány[1] szövegét. Franck Biancheri alapította 1985-ben az Európai Hallgatók Hálózatának Egyesülete, vagy más néven (AEGEE) diákegyesületet. 1987-ben, François Mitterrand elnöknél tett látogatása során közbenjárt az Erasmus-program beindításáért. 1997-ben létrehozott egy szociopolitikai tanácsadó intézményt Leap/Europe2020 néven, melynek jelenleg is az elnöke.

A 2009. július 3-án és 4-én, Párizsban tartott közgyűlésén a Newropeans megfogalmazta stratégiáját a 2009-2014-es időszakra. Ezek között szerepel a vezetőbizottság megújítása, különböző témakörrel foglalkozó munkacsoportok felállítása mint pl. newropeans akadémia, a civil társadalom elvárásait elemző csoport, a széles körű és független tudósításért és kommunikációért felelős csoport, az Európai Demokrata Front, az aktivisták csoportja, stb.)

A Newropeans kezdeményezi:

  • Az európai képviselők életre szóló mentelmi jogának eltörlését;
  • Minden új európai egyezmény ratifikálását és népszavazásra való előterjesztését;
  • Egy választott és az Európai Parlamenttel szemben felelős kormány kinevezését a jelenlegi Európai Bizottság helyére.
  • Az EU Intézményeinek decentralizálását és reformját.
  • Azt a közös agrárpolitikát melynek elsődleges feladata 500 millió európai ember élelemszükségleteinek és a termelők tisztességes megélhetésének biztosítása.
  • A bevándorlással kapcsolatban az egységes és a tényleges fejlődést támogató politikát ;

A Newropeans kiáll az oktatás, a kutatás, ill. a cserekapcsolatok fejlesztéséért és bővítéséért, valamint az Európán belüli telekommunikációs és útiköltségek csökkentéséért.

A Newropeans elutasítja a lisszaboni szerződést mivel azt túlságosan liberálisnak véli, mely semmibe veszi a társadalmi és környezeti érdekeket. A szerződést teljességgel antidemokratikus módon fogadta el a francia parlament 2008-ban (parlamenti úton módosították a francia alkotmányt ennek érdekében), mivel nem vették figyelembe a 2005-ös referendummal kinyilvánított, azt leszavazó népakaratot.

Események

szerkesztés

A 2009. évi listavezetők

szerkesztés
  1. Magyar Virtuális Enciklopédia - Európai Alkozmány. [2007. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 15.)