Odilon Barrot

francia politikus

Camille Hyacinthe Odilon Barrot (Villefort (Lozère), 1791. július 19.Bougival (Párizs mellett), 1873. augusztus 6.) francia politikus, Franciaország 27. miniszterelnöke.

Odilon Barrot
Odilon Barrot
Odilon Barrot

Született1791. július 19.[1][2][3][4][5]
Villefort[6]
Elhunyt1873. augusztus 6. (82 évesen)[1][2][3][4][5]
Bougival[7]
Sírhely
PártDoctrinaires

SzüleiJean-André Barrot
Foglalkozás
IskoláiPrytanée national militaire
A Wikimédia Commons tartalmaz Odilon Barrot témájú médiaállományokat.

Életrajza

szerkesztés

Tanulmányai végeztével mint ügyvéd telepedett le Párizsban. A politikai perekben nagy népszerűséget és mint a protestánsok jogainak rettenthetetlen védője általános tiszteletet vívott ki. X. Károly merev reakciója Barrot-t az ellenzékhez való csatlakozásra bírta. 1827-ben belépett az Aide-toi egyesületbe és 1830-ban elnöke lett e befolyásos politikai társulatnak, mely állásban előkészítette a júliusi forradalom kitörését. 1830. július 28-án tagja lett a fővárosi ideiglenes tanácsnak és a leköszönt X. Károlyt mint biztos Cherbourgba kísérte.

Visszatértekor a Seine-département prefektje és az államtanács tagja lett. Mindkét állásáról azonban rövid idő múlva lemondott. Mint képviselő hevesen küzdött a Périer-, Guizot- és Molé-minisztériumok ellen, de nem csatlakozott a balpártnak köztársasági érzelmű frakciójához. Hű maradt az elvhez, melyet Lafayette 1830 júliusban hirdetett: népszerű trónt és köztársasági institúciókat! E cél elérésére elnöke lett a dinasztikus ellenzéknek, mely az orléansi családnak megszilárdítását és az alkotmánynak szabadelvű fejlesztését tűzte ki feladatul.

Nagy jelentőségű működést fejtett ki 1847-ben, midőn a választójog kiterjesztése mellett küzdött. 1848-ban aláírta a reformbankettre szóló meghívót és a Guizot ellen intézett vádiratot. A februári forradalom küszöbén a király, Thiers unszolására, február 24-én Barrot-t nevezte ki miniszterelnökké, jóllehet a király őt nem szívelhette. Mint miniszterelnök Barrot Thiers-rel együtt a csapatok visszavonását javasolta a királynak, mely rendszabály a júliusi királyság összeomlását nagyban elősegítette. Lajos Fülöp elmenekülése után Barrot a képviselőház utolsó ülésén a párizsi gróf nevében és érdekében kormányzóság alakítását ajánlotta. Javaslatát azonban a kamara nem fogadta el.

Barrot erre a köztársasági párthoz csatlakozott és tagja lett az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyűlésnek. Bonaparte Lajos elnök Barrot-t nevezte ki az általa alakított első minisztériumban 1848. december 20-án a minisztertanács elnökévé és pecsétőrré. Ebben az állásában a rend és nyugalom helyreállítása céljából Barrot ellenezte a közbocsánatot, elnyomta a politikai klubokat és megszorította a sajtószabadságot és gyülekezés jogát. E rendszabályokkal némileg gyűlöletessé tevén magát, 1849. október 30-án leköszönt. Barrot Napóleon álnok terveit egyébiránt nem ismerte fel, úgyhogy az 1851. december 2-iki államcsíny teljesen meglepte. Egyi dőre őt is fogságba vetették, de nemsokára szabadon bocsátották.

A második császárság alatt nem vállalt sem hivatalt, sem mandátumot és büszkén megőrizte függetlenségét. A császárság bukása után az 1872-es új államtanács tagja és alelnöke lett. Emlékiratai Mémoires posthumes cím alatt csak halála után jelentek meg (Párizs, 4 kötet, 1875-76).

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Nouveau dictionnaire de biographie alsacienne (francia nyelven), 1982. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Барро Одилон, 2017. február 25.
  7. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Барро Одилон, 2015. szeptember 28.