Főmenü megnyitása

Orbán Dezső (Írói álneveː Gyulai Ádám; Gyulapuszta, 1882. február 11.Budapest, 1964. szeptember 12.) író.

ÉletrajzaSzerkesztés

A gimnáziumot vidéken végezte, majd a budapesti műegyetemen tanult. Előbb az Élet, később pedig a Zászlónk című ifjúsági lapoknál dolgozott. Művei között akad operettszöveg, színmű és egy filmet is rendezett Lázár Lajossal (Tegnap, 1919). Az 1910-es évek és az 1940-es évek között számtalan ifjúsági regényt írt, melyek főként a tizenéves fiúközönség körében oltak népszerűek. Az 1950-es évektől nem jelentek meg művei. A Szent István barbárjai című könyvét halála után, 1992-ben adták ki.

MűveiSzerkesztés

  • A gyöngysoros Diána, regény, 1912
  • Az ezüstflotta kincse, regény, 1920
  • Fiumei kaland, regény, 1936
  • A fehér koráll, regény, 1937 (Márton Lajos illusztrációival)
  • F. D. 6438, tudományos-fantasztikus regény, 1939
  • A mi pénzünk, regény [Gyulai Ádám néven], 1939
  • Visóvölgyi vakáció, regény, 1940
  • Sióparti nyárfás, regény, 1942
  • A magyar kárbunkulus, regény, 1943
  • Diákbankárok, regény [Gyulai Ádám néven], 1943
  • Szent István barbárjai, ifjúsági regény, 1992 (posztumusz)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–2002.  
  • Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.