Orvosegyetem SC

Az Orvosegyetem Sport Club (OSC) 1957-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem sportegyesületeként alakult meg.

Sportolói elsősorban a névadó egyetem hallgatói és dolgozói köréből kerülnek ki. A több mint négy évtized alatt megbecsült, nemzetközileg is elismert egyesület lett. 1997-ben – egyetértésben az egyetem vezetésével – döntő elhatározásra jutott az egyesület vezetősége: az OSC egyetemi jellegének megőrzésével nyitott egyfelől az orvos-és gyógyszerész társadalom felé, másfelől a prevenció, az életmódkultúra és szabadidősport irányába. Létrejött az ország első és máig egyetlen, egy teljes szakmát országos szinten képviselő sportegyesülete. Így kapta az egyesület az Orvosegyetem–Orvos-Gyógyszerész – Sport Club (OSC) nevet.

A 2010. évben elfogadott alapszabályzat szerint az egyesület új neve: Orvosegyetem Sport Club (OSC).

Az OSC jelentős szerepet játszik sportágak utánpótlás-nevelésében, valamint a gyermek és felnőtt lakosság szabadidősportjának megszervezésében.

Vízilabda szerkesztés

Genesys OSC Újbuda
Csapatadatok
Teljes csapatnévOrvosegyetem Sport Club
Becenévorvosegyetemisták
SzékhelyBudapest, Magyarország
Alapítva1961
Klubszínek         
UszodaNyéki Imre Uszoda
ElnökProf. Dr. Tóth Miklós
BajnokságE.ON férfi OB I
Nemzeti sikerek
  Bajnokcsapat7 alkalommal
  Kupagyőztes2 alkalommal
Nemzetközi sikerek
LEN-bajnokok ligája2 alkalommal
LEN-szuperkupa1 alkalommal
Hivatalos honlap
Genesys OSC Újbuda honlapja

A szakosztályt 1961-ben hozták létre. A csapat az első szezonjában megnyerte a Budapest elsőosztályú bajnokságot. 1962-ben hetedik volt az OB II-ben. 1963-ban megnyerte a másodosztályt.[1] Jelenleg a magyar első osztályban szerepel. A magyar bajnokságot 7, a magyar kupát 2, a bajnokok ligáját 2 (1973, 1979), a LEN-szuperkupát pedig 1 alkalommal (1979) nyerte meg. A KEK-ben egy alkalommal játszhatott döntőt (1976).

2021 novemberétől csapat új neve: Genesys OSC-Újbuda.

A 2020-2021-es szezonban bejutott a csapat a LEN-Európa-kupa döntőjébe, de ott alulmaradt a Szolnokkal szemben.[2]

Keret szerkesztés

2023–24-es szezon

Nemzetiség Játékos Születési idő Poszt L/R
1   Bisztritsányi Dávid 1985június 7. (38 éves) Kapus
2   Bundschuh Erik 1989július 14. (34 éves) Bekk
3   Erdélyi Balázs 1990február 16. (34 éves) Szélső, átlövő
4   Draško Brguljan 1984december 27. (39 éves)
5   Nemanja Ubović 1991február 24. (33 éves) Center
6   Lukáš Seman 1987október 6. (36 éves) Bekk / Center
7   Salamon Ferenc 1988november 11. (35 éves)
8   Tóth Márton 1985szeptember 28. (38 éves) Center, szélső
9   Sava Ranđelović 1993július 17. (30 éves) Bekk
10   Szabó Balázs 1990május 8. (34 éves)
11   Szalai Márk Gábor 2001július 6. (22 éves) Kapus
12   Hárai Balázs 1987április 5. (37 éves) Center
13   Kovács Gergő 1995. szeptember 2. (23 éves)
14   Grieszbacher Márk 2000június 21. (23 éves) Kapus
15   Manhercz Krisztián 1997február 6. (27 éves) Szélső
16   Aleksa Ukropina 1998szeptember 28. (25 éves)
17   Burián Gergely 1998március 12. (26 éves)
Szakmai stáb
Vezetőedző   Varga Dániel
Másodedző   Kovács Róbert

Átigazolások (2023-24) szerkesztés

  Érkezők:

  Távozók:

Sikerei szerkesztés

Hazai szerkesztés

  • E.ON férfi OB I
    • Bajnok (7): (1969, 1970, 1971, 1972, 1973, 1974, 1978)
  • Magyar kupa
    • Kupagyőztes (2): (1970, 1974)
    • 2. hely (6): (2014, 2017, 2019, 2021, 2022, 2022)

Nemzetközi szerkesztés

Vezetőedzők szerkesztés

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Elsősorban többletmunkát! Népsport, XIX. évf. 202. sz. (1963. október 11.) 2. o.
  2. a b Férfi vízi Eurokupa: ötösökkel a Szolnok nyerte meg a trófeát. www.nemzetisport.hu (2021. május 8.) (Hozzáférés: 2021. május 8.)
  3. A Népsport jelenti. Népsport, XXIII. évf. 257. sz. (1967. december 28.) 2. o.
  4. Öt és fél év után újra Budapestre jön a szovjet vízilabda-válogatott. Népsport, XXX. évf. 304. sz. (1974. december 29.) 4. o.
  5. A Népsport jelenti. Népsport, XXXII. évf. 313. sz. (1976. december 31.) 2. o.
  6. Dr. Szívós István — új szerepkörben. Népsport, XXXVI. évf. 297. sz. (1980. december 11.) 7. o.
  7. A Népsport jelenti. Népsport, XXXIX. évf. 6. sz. (1983. január 9.) 2. o.
  8. Dr Csapónak 30 millió lírát kínál a Syracusa. Népsport, XLI. évf. 6. sz. (1985. január 9.) 5. o.
  9. Az utánpótlásedző előrelép. Népsport, XLIII. évf. 177. sz. (1987. július 30.) 8. o.
  10. Dr. Faragó Tamás az OSC vezető edzője. Népsport, XLV. évf. 310. sz. (1989. december 31.) 2. o.
  11. Nagy játékos- és edzővándorlás volt. Nemzeti (nép)Sport, I. évf. 168. sz. (1990. augusztus 31.) 9. o.
  12. A Nemzeti Sport jelenti. Nemzeti Sport, III. évf. 30. sz. (1992. január 31.) 2. o.
  13. Edzőcsere az OSC pólócsapatában. Nemzeti Sport, IV. évf. 248. sz. (1993. szeptember 11.) 9. o.
  14. Vízilabda. Nemzeti Sport, VI. évf. 182. sz. (1995. július 6.) 11. o.
  15. Fekete Szilveszter irányít. Nemzeti Sport, CII. évf. 276. sz. (2004. október 8.) 10. o.
  16. Megerősödött az OSC. Nemzeti Sport, CIV. évf. 258. sz. (2006. szeptember 21.) 11. o.
  17. Jobb, mint a BL. Nemzeti Sport, CX. évf. 281. sz. (2012. október 13.) 13. o.
  18. Egy csomag szegedi. Nemzeti Sport, CXII. évf. 135. sz. (2014. május 19.) 13. o.
  19. Férfi vízi: már nem Vincze Balázs az OSC vezetőedzője. www.nemzetisport.hu (2017. március 30.) (Hozzáférés: 2021. október 18.)
  20. Férfi vízi: megvan az OSC új vezetőedzője. www.nemzetisport.hu (2017. június 2.) (Hozzáférés: 2021. október 18.)
  21. Férfi vízilabda: nem meglepetés, lemondott az OSC edzője. www.nemzetisport.hu (2018. február 3.) (Hozzáférés: 2021. október 18.)
  22. Vízilabda: az OSC-nél minden fronton a döntő a cél. www.nemzetisport.hu (2018. június 21.) (Hozzáférés: 2021. október 18.)
  23. Férfi vízi: úgy tűnik, a magyar játékosok maradnak az OSC-ben, Varga Dániel lesz az edző. www.nemzetisport.hu (2020. április 30.) (Hozzáférés: 2021. október 18.)