Oszoli Piroska

magyar festőművész

Oszoli Piroska, született Névery (Dunaföldvár, 1919. január 21. – Dunaföldvár, 2017. március 22.) magyar festőművész.

Oszoli Piroska
2016-ban
2016-ban

Született1919. január 21.
Dunaföldvár
Meghalt2017. március 22. (98 évesen)
Dunaföldvár
Nemzetiségemagyar
Stílusarealista, impresszionista
Iskoláifőiskola, magyar–történelem
főiskola, rajztanár
Mestere(i)Doór Ferenc
Aki hatott ráSzőnyi István
A Wikimédia Commons tartalmaz Oszoli Piroska témájú médiaállományokat.

Dunaföldváron született nemesi származású pedagóguscsaládban, dédapja, Névery Sándor helyi jegyző házában. Tanulmányai befejeztével Budapesten magyar–történelmet tanított pár évig. Közben műkedvelő festőként Doór Ferenc (1918–2015)[1] erdélyi származású festőművésznél tanult.

1947-ben hazatért szülőfalujába, ahol harmadik tantárgyként rajzot is tanított. Közben elvégezte a rajztanári szakot is. 1949-ben házasságot kötött a szovjet hadifogságból hazatért Oszoli István biológia–kémia-szakos középiskolai tanárral, akivel annak 2003-ban bekövetkezett haláláig együtt éltek.[2] Két fiuk született, István (1950) és András (1953). Nyugalomba vonulása után még teljes négy évtizeden átívelő önálló művészi pályájának élhetett. Végigfestette lakóhelye és a környező települések tájait. A Duna megörökítése plein air festészetének fő eleme volt. Aztán festőállványával bejárta az országot, kedves témája a Balaton és környéke lett. Majd Európa természeti és ember alkotta szépségei következtek Németországtól Dalmáciáig és Olaszországtól Norvégiáig. Számtalan alkotótáborban vett részt, ő maga is szervezett jó néhányat. Számos önálló kiállítása volt Magyarországon, de művei az egész világon megtalálhatók Ausztriától Új-Zélandig.[3]

98 évesen, szülőházában hunyt el.

Díjai, kitüntetései

szerkesztés
  • Dunaföldvár díszpolgára (1996)
  1. Elhunyt Doór Ferenc
  2. Fél évszázad ecsettel a kézben. [2017. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 7.)
  3. A Duna és a szépség szerelmese. [2017. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 7.)