Pálos Hanna

(1986–) magyar színésznő

Pálos Hanna (Budapest, 1986. március 7. –) Junior Prima díjas magyar színésznő.

Pálos Hanna
Született1986. március 7. (38 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaKovács D. Dániel
GyermekeiJakab (2018–)
Foglalkozásaszínész
Iskolái
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek2007–
Híres szerepeiTószegi Kitty
Csak színház és más semmi
Terike
Isteni műszak
N
Lélegezz[2]

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1986-ban született Budapesten. Gimnazista korában eldöntötte, hogy színésznő lesz. Két évet töltött a Kaposvári Egyetemen, színművész hallgatóként, ahol elégedetlen volt az oktatással, ezért utána egy évet Berlinben dolgozott. 2008–2012 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, ahol osztályfőnöke Máté Gábor és Dömötör András volt. 2012-től a Katona József Színház tagja, mellette a 011-Alkotócsoport előadásaiban is szerepel.

Magánélete szerkesztés

Édesapja Pálos György, operatőr-rendező. Jordán Adél és Keresztes Tamás gyermekének, Andornak a keresztanyja. 2018-ban született meg közös gyermekük Kovács D. Dániel rendezővel.[3][4][5][6][7] Testvére, Pálos Gergely operatőr.[8]

Színházi szerepei szerkesztés

A Színházi adattárban harminckilenc bemutatóját regisztrálták.[9]

  • Túl a Maszat-hegyen színész (2009)
  • A szerelem diadala (2010)
  • Cigányok (2010)
  • Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban (2010)
  • A Gondnokság - színházi sitcom (2011)
  • Egy kis Marivó/Berenice (2011)
  • A Mi osztályunk (2011)
  • Anamnesis (2012)
  • A nyaralás (2013)
  • Illaberek (2013)
  • A nép ellensége (2013)
  • Fényevők (2014)
  • Garzonpánik
  • M/S (2014)
  • Cukor Kreml (2015)
  • Kurázsi mama és gyermekei (2015)
  • Oszlopos Simeon (2015)
  • Ahogy tetszik (2016)
  • Minden jó, ha vége jó (2016)
  • Lélegezz (2017)
  • Nem vagyunk mi barbárok (2017)

Filmjei, sorozatai szerkesztés

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Legjobb mellékszereplő (A nyaralás), megosztva Jordán Adéllal - Vidor Fesztivál (2013)
  • Junior Prima díj (2015)
  • Máthé Erzsi-díj (2015)
  • Vastaps-díj, A legjobb női főszereplő (Lélegezz - 2017)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. MNO.HU. [2017. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  3. Egy gyönyörű-furcsa lány – interjú Pálos Hannával - Marieclaire.hu (magyar nyelven). marieclaire.hu. (Hozzáférés: 2017. február 18.)
  4. István, Gricz: Pálos Hanna (magyar nyelven). katonajozsefszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2017. február 18.)
  5. Pálos Hanna: „Azt, hogy ki vagyok, nem akarom mutogatni” - Marieclaire.hu (magyar nyelven). marieclaire.hu. (Hozzáférés: 2017. február 18.)
  6. Archivált másolat. [2017. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 18.)
  7. “Igazi kutatómunka, hogy minden mondatot, helyzetet megfejtsünk” – interjú Pálos Hannával (magyar nyelven). Deszkavízió. (Hozzáférés: 2019. december 25.)
  8. Vérükben van a mozi (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. május 12.)
  9. 2017 április 4.-i lekérdezés

Források szerkesztés