Pallars grófság a történelmi Marca Hispanica frank tartomány egyik grófsága volt Katalóniában, Ribagorça és Urgell grófságok között. Területe nagyjából azonos volt a mostani Pallars természetföldrajzi tájegységével Katalónia Lleida tartományának Pallars Sobirà (azaz Felső Pallars) és Pallars Jussà (Alsó Pallars) járásaiban.

Pallars Sobirà és Pallars Jussà Lleida tartományban
Az Estany de Mar tengerszem Pallars Jussàban. A háttérben a Tuc de Saburó csúcs, jobboldalt a Pic de Mainera
Castissent vára Pallars Jussà járásban
A Mosquera Peramea dolmen Pallars Sobirà járásban

Fővárosa Sort volt a mai Felső Pallarsban.

Területének zöme hegyvidék. A Pireneusok és előhegyei egy kisebb medencét ölelnek körül. A medencét és egyúttal a grófságot is délen a Montsec hátság határolja. A grófságról, illetve tájegységről kapta nevét a Noguera Pallaresa folyó.

Történelme szerkesztés

A grófság elődét — akárcsak a hegység szomszédos grófságainak előképeit — valószínűleg már a vizigótok megszervezték, a mórok pedig 716 (a Pireneusok elfoglalása) után többé-kevésbé formálisan emírséggé alakították át. I. (Nagy) Odo akvitán herceg 721 után visszafoglalta és a baszk hercegséghez csatolta. Ezen folyamatok együttes hatására lakossága meglehetősen kevertté vált: baszkok, vizigótok és hispanorómaiak laktak itt együtt. Pallars lett a baszkok lakta terület délkeleti csücske.

Kialakulása szerkesztés

 
Marca Hispanica grófságai a 9. század elején

Abd al-Rahman ibn Abd Allah (a frank krónikákban: al-Gafiqi) kormányzó 732-es hadjárata után a területen bő negyed századig (Kis Pipin 752–761-es hadjáratáig) viszonylagos béke volt. Pipin 759-ben elfoglalta Narbonne-t, majd Roussillont, és ezzel a mórok elveszítették a Pireneusoktól északra meghódított területeiket. A Pireneusok hegylánca vált Andalusz és a Frank Birodalom határvidékévé.

778-ban Nagy Károly az I. Abd ar-Rahman córdobai emír ellen lázadó emírek hívására átkelt a hegyvidéken, de vereséget szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. A mórok gyorsan visszafoglalták az általa átmenetileg megszállt területek többségét, így Pallarsot is.

A Frank Birodalom része szerkesztés

A baszkokkal meglehetősen ellenséges Chorso toulouse-i gróf (vagy már herceg) 781-ben[1] grófságába kebelezte Pallarsot és Ribagorçát. II. Lupus baszk herceg Adalrik (Odalric) nevű fia azonban 787-ben vagy 789-ben elfogta Chorsót, és olyan megegyezést erőszakolt ki Nagy Károllyal, amelynek értelmében Károly leváltotta Chorsót tisztségéből, és helyére a királyi család egy Vilmos nevű tagját nevezte ki — a kiváló politikus és katona későbbi tettei miatt szent Vilmos néven vált ismertté. A toulouse-i grófság (tehát Akvitánia) területéből kivették a vitatott grófságokat, de nem adták vissza őket a baszkoknak, hanem a 795-ben megalapított Marca Hispanica részévé tették. Pallars lett Marca Hispanica legkeletibb, baszkok lakta grófsága.

833-ban I. Galíndo Aznárez, aki akkoriban a közösen kezelt Cerdanya, Conflent és Urgell grófja volt, kihasználta, hogy Lothár felkelése meggyengítette a birodalmat, és addigi birtokai mellé elhódította Ribagorzát és Pallarsot is. Erre reagálva Jámbor Lajos azonmód elvette tőle birtokait, és azokat Sunifrednek (Sunyer), I. Oliba carcassonne-i gróf öccsének adta, akit egyúttal a két elbitorolt grófság visszafoglalásával is megbízott. Ez valószínűleg 838-ban sikerült a Septimaniai Bernát által szervezett partizánok támogatásával (de az is lehet, hogy csak 844-ben szerezte vissza őket Frédelon toulouse-i gróf). A két grófság átmenetileg Toulouse grófjainak birtokába került.

Az alapvetően baszk, kisebbrészt gall lakosság továbbra is lázadozott a toulouse-i grófok és ezzel a Frank Birodalom fennhatósága ellen, ezért a grófok vikomtokra bízták Ribagorça vezetését, Pallarsba pedig egy alacsonyabb rangú hivatalnokot ültettek. 872-ben Plantapilosa Bernát csatlósai (fideles) meggyilkolták II. Bernát toulouse-i grófot, és Plantapilosát idővel Kopasz Károly király is elismerte birtokában. Pallars és Ribagorça megragadta az alkalmat, hogy függetlenedhessenek Toulouse-tól. Egy Rajmund nevű, valószínűleg baszk kisnemes (valószínűleg Lupus bigorre-i gróf fia) a Pireneusok gerincétől délre eső területek grófjává kiáltotta ki magát: ő lett Pallars és Ribagorça első grófja. Pallars és Ribagorça elvesztése volt az első lépés azon az úton, amely Katalónia és Frankföld kapcsolatainak meggyengüléséhez vezetett.

A független grófság szerkesztés

I. Rajmund radikálisan szakított elődeinek politikájával, amennyiben békére és szövetségre törekedett a szomszédos mór területek, tehát Huesca és Zaragoza, valamint Banu Qasi emírjeivel. Törekvései nem vezettek eredményre, részt kellett vennie a reconquista küzdelmeiben. Uralma alatt jelentősen megerősítették a két grófság erődítései — így Leovalles, Castellous és Lemignano — védműveit. A függetlenség de facto kikiáltását azzal is megerősítette, hogy új püspökséget alapított Pallarsban, és ezzel döntő befolyást szerzett a helyi egyházban. Szövetségre lépett a Pamplonát uraló Jimeno-házzal, (II. Íñigo pamplonai királlyal, ami jelentősen hozzásegítette ahhoz, hogy meg tudja tartani pozícióját.

907-ben Huesca emírje elfoglalta Ribagorça nagy részét; I. Rajmund alapvetően Pallars birtokába szorult vissza. Rajmund 920-ban halt meg. Addigra valószínűleg sikerült visszaszereznie Ribagorçát, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy Ribagorçát a két idősebb fia, Pallarsot pedig a két fiatalabb örökölte. Isarn and Lope I of Pallars.

A grófság a 10. században szerkesztés

A grófságot a 10. században mindvégig közösen kormányozta két-három testvér. A grófok előszeretettel házasodtak a Barcelonai grófságot vezető Bellonids-ház leányaival, szoros dinasztikus (és kereskedelmi) kapcsolatot építve ki Barcelona grófjaival. A század második felében Pallars grófjai annak jeleként, hogy nem ismernek el maguk felett semmilyen felsőbbséget, elkezdték magukat őrgrófoknak (marchio) nevezni. A 11. század elején azonban a grófság fokozatosan elvesztette függetlenségét, és Urgell, Barcelona és Aragónia befolyása alá került. A közös grófság sajátos intézménye I. Suñer halálával szűnt meg. Ekkor a területet felosztották, és Alsó Pallars grófságot (Pallars Jussà, Segur fővárossal) III. Rajmund, Felső Pallars grófságot (Pallars Sobirà) pedig II. Vilmos örökölte.

Pallars grófjainak listája szerkesztés

 
Felső Pallars zászlaja
 
Alsó Pallars zászlaja


A grófság felosztása után szerkesztés

A két, egymással sokat civakodó grófság csak azért őrizhette meg egy ideig függetlenségét, mert a nehezen járható hegyi terepet egyik környező hatalom se ítélte elég értékesnek. Végül 1192-ben Aragónia kebelezte be őket.

A jelenlegi közigazgatás kialakulása szerkesztés

1936-ban osztották fel az egykori grófság területét Alsó- és Felső Pallarsra úgy, hogy előbbi magában foglalta az egykori Ribagorça grófság Lleida tartományhoz került területeit is.[2] Ezeket 1990-ben leválasztották, és Alta Ribagorça néven új járássá alakították.[3]

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a County of Pallars című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallars című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek szerkesztés

  1. * Archibald Ross Lewis, 1965: The Development of Southern French and Catalan Society, 718–1050. Austin: University of Texas Press Archiválva 2015. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. Decret del Conseller Primer de 23 de desembre de 1936. Diari Oficial de la Generalitat de Catalunya [Barcelona], núm. 360, 25 desembre 1936, p. 1166.
  3. Reflexions sobre l'organització territorial de Catalunya by JO i Samitier - Raco.cat 2009.

Források szerkesztés