Paszlavszky Sándor

római katolikus plébános

Paszlavszky Sándor (Deregnyő, Zemplén megye, 1850. augusztus 31.Budapest, 1899. november 24.) római katolikus plébános.

Paszlavszky Sándor
Született 1850 (173 éves)
Foglalkozása pap
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Tanulmányait szülőhelyén, a deregnyői református elemi iskolában kezdte, majd Sátoraljaújhelyben és Ungvárt folytatta; a gimnázium VII. osztályát szintén Ungvárt végezte, a VIII. osztályt Kassán a prémontrei főgimnasiumban mint kassai e. m. papnövendék. A hittudományok elvégzése és felszenteltetése után négy évig káplánkodott és pedig Bodrogkeresztúrban, Göncön és Abaújszántón, szabadidejét pedig az irodalommal való foglalkozásra fordította, melyet már, a papnevelőintézetben fennálló magyar egyházirodalmi iskola vezetését viselve is gyakorolt. 1878. június 1-jén püspöki engedéllyel gróf vázsonykői Zichy Rezső gyermekeihez, Béla- és Jakabhoz, nevelőnek ment, amely állásban 1886-ig megmaradt; majd három évig Újhelyben volt hitoktató, 1889-ben Szerencsen plébános lett.

Művei szerkesztés

  • Hymnus, Aranyszájú szent Jánoshoz. Kassa, 1871 (pályadíjat nyert mű)
  • Alkalmi hangok. uo, 1873 (pályadíjnyertes mű)
  • Örömhangok Schuster K. kassai püspök székfoglalója. uo,, 1877
  • Nogáll János és az erővel teljes magyar nyelv. Budapest, 1882
  • Eszméltető sorok. (Szent képek alatt). Bpest, 1884
  • Gyermeki bizalom. Schrobenhausen, 1885. Képpel
  • B. Várkonyi Amade Antal XVIII. századbeli ismeretlen költő. Bpest, 1885 (különnyomat a Figyelőből)
  • A kath. főpapok- és főuraknak a középiskolai törvényjavaslatnak felsőházi tárgyalása alkalmával mondott beszédei. uo., 1885 (Előszó, Bevezetés)
  • A hol a pálinka járja. Oktató elbeszélés a magyar nép számára, paprikás versekben. Három képpel. uo., 1889

Kéziratban szerkesztés

Mi Atyánk. Elbeszélések és költemények az ifjak és öregek számára, Braun Izabella után a magyar viszonyokhoz alkalmazva; Oltár és Lant cz.; Szent beszédek; Szemle ifjúsági irodalmunk mezején; Tanulmányok.

Álneve és jegye szerkesztés

Laborcz és P. S (1872-től a Magyar Államban, Lehel Kürtjében, Katholikus Világban, Religióban, Összetartásban, Figyelőben és a Magyar Nyelvőrben); de névtelenül is jelentek meg cikkei.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Sátoraljaújhely lexikona. Szerk. biz. elnöke Fehér József. Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 2001.