Pauli-mátrix oknak nevezzük (Wolfgang Pauli után) az alábbi három mátrixot :
σ
x
=
(
0
1
1
0
)
{\displaystyle \sigma _{x}=\left({\begin{matrix}0&1\\1&0\end{matrix}}\right)}
σ
y
=
(
0
−
i
i
0
)
{\displaystyle \sigma _{y}=\left({\begin{matrix}0&-i\\i&0\end{matrix}}\right)}
σ
z
=
(
1
0
0
−
1
)
{\displaystyle \sigma _{z}=\left({\begin{matrix}1&0\\0&-1\end{matrix}}\right)}
A Pauli-mátrixok a 2x2-es, hermitikus , 0 nyomú mátrixok 3 dimenziós valós vektorterének egy bázisát alkotják.
σ
x
2
=
σ
y
2
=
σ
z
2
=
I
{\displaystyle \sigma _{x}^{2}=\sigma _{y}^{2}=\sigma _{z}^{2}=I}
σ
x
σ
y
=
i
σ
z
{\displaystyle \sigma _{x}\sigma _{y}=i\sigma _{z}}
σ
y
σ
z
=
i
σ
x
{\displaystyle \sigma _{y}\sigma _{z}=i\sigma _{x}}
σ
z
σ
x
=
i
σ
y
{\displaystyle \sigma _{z}\sigma _{x}=i\sigma _{y}}
T
r
(
σ
i
σ
j
)
=
2
δ
i
j
(
i
,
j
∈
{
x
,
y
,
z
}
)
{\displaystyle Tr(\sigma _{i}\sigma _{j})=2\delta _{ij}\qquad (i,j\in \{x,y,z\})}
σ
x
σ
y
−
σ
y
σ
x
=
2
i
σ
z
{\displaystyle \sigma _{x}\sigma _{y}-\sigma _{y}\sigma _{x}=2i\sigma _{z}}
σ
y
σ
z
−
σ
z
σ
y
=
2
i
σ
x
{\displaystyle \sigma _{y}\sigma _{z}-\sigma _{z}\sigma _{y}=2i\sigma _{x}}
σ
z
σ
x
−
σ
x
σ
z
=
2
i
σ
y
{\displaystyle \sigma _{z}\sigma _{x}-\sigma _{x}\sigma _{z}=2i\sigma _{y}}
A Pauli-mátrixok nyoma és determinánsa:
det
(
σ
i
)
=
−
1
Tr
(
σ
i
)
=
0
ha
i
=
1
,
2
,
3.
{\displaystyle {\begin{matrix}\det(\sigma _{i})&=&-1&\\[1ex]\operatorname {Tr} (\sigma _{i})&=&0&\quad {\hbox{ha}}\ i=1,2,3.\end{matrix}}}
Ebből következik, hogy +1 és -1 sajátértéke az összes Pauli-mátrixnak.
Így
σ
1
σ
2
σ
3
=
i
1
{\displaystyle \sigma _{1}\sigma _{2}\sigma _{3}=i\mathbf {1} }
A Pauli-mátrixok Lie-algebrát alkotnak a mátrixszorzásra.
Az
exp
(
−
i
α
2
σ
⋅
n
)
=
cos
α
2
1
−
i
sin
α
2
σ
⋅
n
{\displaystyle \exp \left(-\mathrm {i} \,{\frac {\alpha }{2}}\mathbf {\sigma } \,\cdot \mathbf {n} \right)=\cos {\frac {\alpha }{2}}\mathbf {1} -\mathrm {i} \sin {\frac {\alpha }{2}}\sigma \,\cdot \mathbf {n} }
azonosság[ 1] szerint a Pauli-mátrixok a komplex
SU
(
2
)
{\displaystyle {\text{SU}}(2)}
forgáscsoport generátorai, ahol n a forgástengely irányvektora
R
3
{\displaystyle \mathbb {R} ^{3}}
-ben, és α a forgatás szöge, ami 0 és 4π között változhat. α = 2π-re
exp
(
−
i
π
σ
⋅
n
)
=
−
1
{\displaystyle \exp \left(-\mathrm {i} \,\pi \mathbf {\sigma } \,\cdot \mathbf {n} \right)=-\mathbf {1} }
adódik. Így egy 1/2 spin csak egy 4π szögű forgatással reprodukálható.
↑ Charles Misner, Kip S. Thorne, John Archibald Wheeler: Gravitation . S. 1142, W. H. Freeman, San Francisco 1973, ISBN 0-7167-0344-0