Főmenü megnyitása

Pavol Čaplovič (Nagyfalu, 1917. március 7.Árvaváralja, 1994. június 5.) tanár, régész.

Pavol Čaplovič
Pavol Čaplovič.jpg
Született 1917. március 7.
Nagyfalu
Elhunyt 1994. június 5. (77 évesen)
Árvaváralja
Foglalkozása régész
A Wikimédia Commons tartalmaz Pavol Čaplovič témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Jozef Čaplovič (1880-1941) és Zuzana Cimráková hatodik gyermekeként született. Iskoláit Nagyfaluban és Alsókubinban járta. Már ebben az időben fényképezésre, rádiózásra és "régészkedésre" szánta szabadidejét. Már 1932-ben segédkezett az Alsókubini ásatásokon, melyet Anton Kocian professzor vezetett. Ekkor került ösztöndíjjal a pozsonyi kereskedelmi magániskolába, majd a turócszentmártoni állami iskolában folytatta tanulmányait, amelyet 1936-ban fejezett be. Ezek után 1936-1940 között az iglói pedagógiai intézetben végzett, ahol általános iskolai tanári képesítést szerzett. 1950-ben a zsolnai pedagógiai intézetet is kijárta.

Előbb Alsókubinon mint tanár, majd a nyitrai Régészeti Intézetben dolgozott. 1953-ban visszatért Árvába és az Árvai Múzeum igazgatója lett. Ásatásokat végzett többek között Alsókubin-Trninyn, Felsőkubin-Tupá skalán, Isztebnén, Nizsnán, Temetvényen és másutt. Helytörténeti munkái jelentek meg Alsókubinról, Nagyfaluról, Podbjelről.

Főbb műveiSzerkesztés

  • 1967 Oravský zámok
  • 1980 Čaro kresaného dreva, ľud Oravy v minulosti
  • 1987 Orava v praveku. Martin.

ForrásokSzerkesztés