Percrocutidae

fosszilis emlőscsalád

A Percrocutidae az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a macskaalkatúak (Feliformia) alrendjébe tartozó fosszilis család.

Infobox info icon.svg
Percrocutidae
Evolúciós időszak: Középső - késő miocén
A Dinocrocuta gigantea koponyájának a másolata
A Dinocrocuta gigantea koponyájának a másolata
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Kretzoi, 1945
Család: Percrocutidae
Werdelin & Solounias, 1991
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Percrocutidae témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Percrocutidae témájú kategóriát.

TudnivalókSzerkesztés

A Percrocutidae-fajok előfordulási területe magába foglalta Eurázsiát és Afrikát. Ezek az állatok a miocén kor középső és késő szakaszaiban léteztek. Konvergens evolúciót mutatnak a ma is élő hiénafélék (Hyaenidae) családjával; a hasonlóság miatt korábban úgy vélték, hogy fosszilis hiénákról van szó. A legnagyobb képviselőjük, feltételezések szerint elérhette a 300 kilogrammos testtömeget is, és olyan ősorrszarvúfélékre (Rhinocerotidae) vadászhatott, mint például a Chilotherium.[1][2][3][4][5][6][7][8][9][10][11][12][13][14]

RendszerezésSzerkesztés

A családba az alábbi 2 nem tartozik:

JegyzetekSzerkesztés

  1. https://core.ac.uk/download/pdf/71031113.pdf
  2. https://www.researchgate.net/publication/257042588_The_Miocene_carnivore_assemblage_of_Greece?_sg=R2I-t3IJHl1WZYc8MOHQ4BOFKRGHPsVN8A32f-CzxjrE5KqX8sDUGA0V_T7tKP5EH8XVR_BMKuuAvaF7YZYjkDh-TMfrZuq-Ow
  3. https://www.researchgate.net/publication/248616973_New_materials_of_Dinocrocuta_Percrocutidae_Carnivora_from_Lantian_Shaanxi_Province_China_and_remarks_on_Chinese_Late_Miocene_biochronology
  4. https://www.zobodat.at/pdf/Mitt-Bayer-Staatsslg-Pal-hist-Geol_42_0083-0101.pdf
  5. http://lacmvp.blogspot.com/2008/09/i-am-very-very-impressed.html
  6. Deng, Tao (2010). „Osteological evidence for predatory behavior of the giant percrocutid (Dinocrocuta gigantea) as an active hunter”. Chinese Science Bulletin 55 (17), 1790–1794. o. DOI:10.1007/s11434-010-3031-9.  
  7. https://academic.oup.com/biolinnean/article/96/1/51/2447943
  8. (2008) „Cranial function in a late Miocene Dinocrocuta gigantea (Mammalia: Carnivora) revealed by comparative finite element analysis”. Biological Journal of the Linnean Society 96, 51–67. o. DOI:10.1111/j.1095-8312.2008.01095.x.  
  9. TSENG, ZHIJIE JACK (2010. március 1.). „Mandibular biomechanics of Crocuta crocuta, Canis lupus, and the late Miocene Dinocrocuta gigantea (Carnivora, Mammalia)”. Zoological Journal of the Linnean Society 158 (3), 683–696. o. DOI:10.1111/j.1096-3642.2009.00555.x.  
  10. http://www.eartharchives.org/articles/rhino-versus-hyena-skull-biting-in-extinct-predators/
  11. The Evolution of Western Eurasian Neogene Mammal Faunas. Columbia University Press, 261–265. o. (1996). ISBN 0-231-08246-0 
  12. (1999) „Allohyaena (Mammalia: Carnivora): giant hyaenid from the Late Miocene of Hungary”. Zoological Journal of the Linnean Society 126 (3), 319-334. o. DOI:10.1111/j.1096-3642.1999.tb01374.x.  
  13. szerk.: Palmer, D.: The Marshall Illustrated Encyclopedia of Dinosaurs and Prehistoric Animals. London: Marshall Editions, 221. o. (1999). ISBN 1-84028-152-9 
  14. Lars Werdelin (2019). „'Middle Miocene Carnivora and Hyaenodonta from Fort Ternan, western Kenya”. Geodiversitas 41 (6).  

További információkSzerkesztés

  • Jordi Agustí: Mammoths, Sabertooths and Hominids 65 Million Years of Mammalian Evolution in Europe, Columbia University Press, 2002. LCCN|2001042251 ISBN 0-231-11640-3