A piszoár a vizelet leadását, összegyűjtését és eltávolítását szolgáló vizelde. Az európai közkinccsé vált francia találmány épület nélkül teszi lehetővé, hogy főként férfiak, nyilvános helyen, illendőbb módon végezhessék kisdolgukat. Ugyanezt az elnevezést használjuk a nyilvános és az otthoni vizeldékre is.

ElnevezéseSzerkesztés

A piss (pisilés) nemzetközi szavából képzett francia főnév a pissoir (a. m. pisilde).

TörténeteSzerkesztés

1830 tavaszán Párizs önkormányzata elhatározta az első piszoárok létesítését a főbb körutakon, amelyek mind a vizelde, mind a hirdetőoszlop szerepét betöltötték volna. A nyár folyamán ki is helyezték őket, de a júliusi forradalom idején a felkelők barikádokat építettek belőlük.

1841-ben újra bevezették őket, de ezúttal más formában. Kezdetben egyszerű hengeres edény volt, amit Rambuteau oszlopainak neveztek, az őket kiötlő gróf után. 1877-ben ezeket váltották fel a többfunkciós vespasienne-ek,[1] az I. századbeli római császár, Titus Flavius Vespasianus után, aki adót vetett ki a nyilvános vizeldék cserzésre összegyűjtött vizelete után, mondván: „A pénznek nincs szaga”. A csúcson az 1930-as években Párizsban 1230 piszoár működött, de 1966-ra számuk 329-re csökkent. 2006-ra már csak az alábbi képen is látható, Boulevard Aragó-i maradt meg.[2] (1981-ben azt is új, Sanisette technológiával szerelték föl.)

Berlinben az első piszoárokat 1863-ban állították fel. Hogy meg lehessen különböztetni őket más városok hasonló műintézeteitől, komoly dizájnversenyt hirdettek megtervezésükre 1847-ben, 1865-ben és 1877-ben. Az egyik legsikeresebb, nyolcszögletű, hétállásos ilyen szerkentyűt 1879-ben állították fel először. Számuk 1920-ra 142-re gyarapodott.[3]

Ideiglenes, többállású piszoárokat egy központi oszlop körül, elválasztó falak nélkül először az Egyesült Királyságban vezettek be.[4][5] Hölgyek számára az első nyilvános piszoárt Svájcban állították üzembe, Peeasy néven. Ennek lényege, hogy a hölgyek egy kis tölcsérszerű alkalmatossággal úgy tudják a vizeletet a vizeldében elvezetni, ahogy arra a férfiak is képesek.[6]

JellegeSzerkesztés

A piszoárt leginkább nyilvános illemhelyeken szokás kialakítani. Kisebb csésze formájú alkalmatosság, anyaga legtöbbször fajansz, de fém vagy műanyag változat is előfordul. Falra szerelhető; sarokba való típus is létezik, szifontakaróval rendelkezik; öblítése lehet tartályos vagy szelepes. Korszerűbb helyeken gyakran mozgásérzékelős automatikus öblítőrendszerrel üzemel. A legtöbb piszoárnál egymás mellett külön-külön sorakoznak a csészék a falon, olykor elválasztófallal; de olyan vizelde is van, ahol nem csészék találhatóak, hanem egységes fal csempe vagy fém borítással, melynek alján közös folyókában vezetődik el a vizelet és az öblítővíz. Ha van is öblítőrendszer, a piszoár általában nem öblítődik olyan intenzitással, mint a WC, ezért a vizeletszag hajlamos felgyülemleni benne; ezen illatosító pasztillákkal vagy légfrissítőrendszerrel lehet javítani.

KépgalériaSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pissoir című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

BibliográfiaSzerkesztés

  • Fierro, Alfred. Histoire et dictionnaire de Paris. Robert Laffont (1996) 

JegyzetekSzerkesztés

  1. Pike, David L. (2005): Subterranean Cities: The World Beneath Paris and London, 1800-1945, Cornell University Press
  2. Ress, Paul (2006): Shaggy Dog Tales: 58 1/2 Years of Reportage, Xlibris
  3. Bärthel, Hilmar (2000): "Tempel aus Gusseisen: Urinale, Café Achteck und Vollanstalten", Berlinische Monatsschrift, Heft 11
  4. "The Pee Pod - the place to pee in Milton Keynes!". BBC news, 2010. június 15.
  5. "Edinburgh to trial 'pee pod' street urinals". BBC news, 2010. november 24.
  6. Salzmann, Claudia. "Frauen-Pissoir: Kein leichtes Unterfangen". Berner Zeitung, 2011. július 18.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés