Főmenü megnyitása

A piszoár (vagy veszpazien) alapjában véve a vizelet leadását, összegyűjtését és eltávolítását szolgáló nyilvános vizelde. Az európai közkinccsé vált francia találmány épület nélkül teszi lehetővé, hogy főként férfiak, nyilvános helyen, illendőbb módon végezhessék kisdolgukat. Ugyanezt az elnevezést használjuk az otthoni vagy közületi vizeldére is.

ElnevezéseSzerkesztés

A piss (pisilés) nemzetközi szavából képzett francia főnév a pissoir (a. m. pisilde).

TörténeteSzerkesztés

1830 tavaszán Párizs önkormányzata elhatározta az első piszoárok létesítését a főbb körutakon, amelyek mind a vizelde, mind a hirdetőoszlop szerepét betöltötték volna. A nyár folyamán ki is helyezték őket, de a júliusi forradalom idején a felkelők barikádokat építettek belőlük.

1841-ben újra bevezették őket, de ezúttal más formában. Kezdetben egyszerű hengeres edény volt, amit Rambuteau oszlopainak neveztek, a kiötlő gróf után. 1877-ben ezeket váltották fel a többfunkciós veszpazienek,[1] az I. századbeli római császár, Titus Flavius Vespasianus után, aki adót vetett ki a nyilvános vizeldék cserzésre összegyűjtött vizelete után, mondván: „A pénznek nincs szaga”. A csúcson, az 1930-as években, Párizsban 1230 piszoár működött, de 1966-ra számuk 329-re csökkent. 2006-ra már csak az alábbi képen látható, Boulevard Aragó-i maradt meg.[2] (1981-től azt is új, Sanisette technológiával szerelték föl.)

Berlinben az első piszoárokat 1863-ban állították fel. Hogy meg lehessen különböztetni más városok hasonló műintézeteitől, komoly dizájnversenyt hirdettek megtervezésükre 1847-ben, 1865-ben és 1877-ben. Az egyik legsikeresebb, nyolcszögletű, hétállásos ilyen szerkentyűt 1879-ben állították fel először. Számuk 1920-ra 142-re gyarapodott.[3]

Ideiglenes, többállású piszoárokat egy központi oszlop körül, elválasztó falak nélkül először az Egyesült Királyságban vezettek be.[4][5] Hölgyek számára az első nyilvános piszoárt Svájcban állították üzembe, Peeasy néven. Ennek lényege, hogy a hölgyek egy kis tölcsérszerű alkalmatossággal úgy tudják a vizeletet a vizeldében elvezetni, ahogy arra a férfiak is képesek.[6]

JellegeSzerkesztés

A piszoárt leginkább nyilvános illemhelyeken szokás kialakítani. Kisebb csésze formájú alkalmatosság, anyaga legtöbbször fajansz, de fém vagy műanyag változat is előfordul. Falra szerelhető, de sarokba való típus is létezik, szifontakaróval rendelkezik, öblítése szintén lehet tartályos vagy szelepes. Korszerűbb helyeken gyakran mozgásérzékelővel rendelkező automatikus öblítőrendszerrel üzemel. A legtöbb piszoárnál egymás mellett külön-külön sorakoznak a csészék a falon, olykor elválasztópanellal, de olyan vizelde is van, ahol nem csészék találhatóak, hanem egységes fal csempe vagy fém borítással, melynek alján közös folyókában vezetődik el a vizelet és az öblítővíz. Ha van is öblítőrendszer a piszoár általában nem öblítődik olyan intenzitással, mint a WC, ezért a vizeletszag hajlamos felgyülemleni benne, ezen illatosítópasztillákkal vagy légfrissítőrendszerrel lehet javítani.

KépgalériaSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pissoir című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

BibliográfiaSzerkesztés

  • Fierro, Alfred. Histoire et dictionnaire de Paris. Robert Laffont (1996) 

JegyzetekSzerkesztés

  1. Pike, David L. (2005): Subterranean Cities: The World Beneath Paris and London, 1800-1945, Cornell University Press
  2. Ress, Paul (2006): Shaggy Dog Tales: 58 1/2 Years of Reportage, Xlibris
  3. Bärthel, Hilmar (2000): "Tempel aus Gusseisen: Urinale, Café Achteck und Vollanstalten", Berlinische Monatsschrift, Heft 11
  4. "The Pee Pod - the place to pee in Milton Keynes!". BBC news, 2010. június 15.
  5. "Edinburgh to trial 'pee pod' street urinals". BBC news, 2010. november 24.
  6. Salzmann, Claudia. "Frauen-Pissoir: Kein leichtes Unterfangen". Berner Zeitung, 2011. július 18.

Lásd mégSzerkesztés