Pitonfélék

hüllőcsalád

A pitonfélék avagy sziklakígyók (Pythonidae) a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt kígyók (Serpentes) alrendjének egyik családja. Korábban Pythoninae néven az óriáskígyófélék (Boidae) családjának egyik alcsaládja voltak.

Pitonfélék
Pettyes piton (Antaresia maculosa)
Pettyes piton (Antaresia maculosa)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Pitonfélék (Pythonidae)
Fitzinger, 1826
Nemek
  • Aspidites
  • Antaresia
  • Apodora
  • Bothrochilus
  • Leiopython
  • Liasis
  • Morelia
  • Python
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pitonfélék témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pitonfélék témájú médiaállományokat és Pitonfélék témájú kategóriát.

9 nem és több mint 30 faj tartozik a családba, köztük a leghosszabb kígyófajnak ismert kockás piton (Malayopython reticulatus) és az egyik legnagyobb tömegűnek ismert szalagos tigrispiton (Python bivittatus).[1]

Származásuk, elterjedésük szerkesztés

 
A sziklapiton (Python sebae) alfajainak elterjedése

Legközelebbi rokonuk az újvilági piton (Loxocemus bicolor).

Mivel a fajok többsége trópusi, a kutatók a közelmúltig azt gondolták, hogy a monotipikus Loxocemidae családdal közös ősük a Gondwana déli szuperkontinensen élhetett. Ezt az elképzelést írták felül a 2010-es évek végén, a németországi Messel város környékén talált őspiton maradványok. A vizsgálatok szerint ez a 47 millió éve (az eocén időszakban) élt és Messelopython freyi névre keresztelt őspiton lehetett a pitonok és az újvilági pitonok közös őse. Nem sokkal ezután a pitonmaradványok teljesen eltűntek Európában, és csak a miocén időszaktól jelennek meg újra (NatGeo).

Legközelebbi rokonuk az újvilági piton (Loxocemus bicolor). Ma a fajok többsége Afrika trópusi részein él, de elterjedési területük Dél-Ázsián át Ausztráliáig és Új-Guineáig, tehát az afrotropikus faunaterülettől (Aethiopis) az indo-maláj faunaterületen át az ausztráliai faunabirodalomig (Notogea) húzódik.

Megjelenésük, felépítésük szerkesztés

 
Gyűrűs vízipiton (Bothrochilus boa)

Rendes pajzsok csak a fejtető elülső részét, egyes fajoknál csak az arcorr tetejét födik; hátrébb pikkelyek váltják fel őket. Szemöldökcsontjuk van, ajakpajzsaikon erős bemélyedések látszanak.[2]

Testüket apró, élezetlen pikkelyek borítják. Az orrpajzson, valamint néhány felső és alsó ajakpajzson gödrök vannak. Az orrnyílások két, különböző méretű pajzs között nyílnak. Elülső fogaik aránylag hosszúak, szemeik kicsinyek. Farkuk igazi kapaszkodó farok (Brehm).

Szemöldökcsontjuk (supraorbitale) az óriáskígyóféléktől eltérően jól fejlett. Testükben (akárcsak az óriáskígyókéban) jól kivehetők a medenceöv és a combcsontok maradványai; utóbbiak a legtöbbfaj hímjeinél kívülről is felismerhetők a kloákanyílás mellett. Tüdejük mindkét fele működőképes (Urania).

Életmódjuk, élőhelyük szerkesztés

Ragadozók. Lágy héjú tojással szaporodnak.


Rendszerezésük szerkesztés

A családba 9 nem tartozik összesen 21 fajjal.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Egy felnőtt kockás piton átlagosan 6-6,5 méter, de találtak már 10 méteres példányt is. Egy fogságban tartott szalagos piton (Medusa) hossza majdnem elérte a 7,7 métert és a 159 kilogrammot. Valószínűleg a zöld anakonda a legnehezebb kígyófaj, találtak már 227 kilogrammos példányt is. (What is the biggest snake in the world?, Emily Osterloff, Natural History Museum, 2020)
  2. Farkas János: Hüllők (Reptilia). In: Molnár Kinga (szerk.): Bevezetés az állattanba, p. 333.. [2021. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 3.)

Források szerkesztés

  • Urania: Günther Peters: gerincesek, hüllők. In: Urania Állatvilág. Halak, kétéltűek, hüllők. Második kiadás, Budapest, 1974.

További információk szerkesztés