Szalagos tigrispiton

hüllőfaj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. július 21.

A szalagos tigrispiton (Python bivittatus) a hüllők (Reptilia) osztályának pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a pitonfélék (Pythonidae) családjába tartozó faj.[1] Gyakran használt neve a burmai piton.[2]

Szalagos tigrispiton
A feje közelről
A feje közelről
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Pitonfélék (Pythonidae)
Nem: Python
Daudin, 1803
Faj: P. bivittatus
Tudományos név
Python bivittatus
(Kuhl, 1820)
Szinonimák
  • Python molurus bivittatus Kuhl, 1820
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Szalagos tigrispiton témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szalagos tigrispiton témájú kategóriát.

Rendszertani besorolása

szerkesztés

2009-ig ezt a kígyófajt a tigrispiton (Python molurus) alfajának vélték (Python molurus bivittatus).[3]

Előfordulása

szerkesztés

A szalagos tigrispiton Dél- és Délkelet-Ázsia trópusi térségeinek lakója. Természetes élőhelye: Kelet-India, Nepál, Nyugat-Bhután, Délkelet-Banglades, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Vietnám, Malajzia kontinentális felének északi része, Dél-Kína (Fucsien, Csianghszi, Kuangtung, Hajnan, Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület és Jünnan),[4] Hongkong, valamint az indonéziai Jáva, Dél-Celebesz, Bali és Sumbawa.[5]

Floridában az 1970-es években kivadult és inváziós fajjá vált;[6] nagy károkat tesz az ottani állatvilágban.[7] 2009-ig az Everglades Nemzeti Parkból 1330 példányt fogtak be.[8] A legnagyobb (2022-ben befogott) nőstény 5,48 méter hosszú volt és 97,5 kilót nyomott.[9]

Megjelenése

szerkesztés

A vadonban az átlagos szalagos piton 370 centiméter hosszú.[10][11] A fajon belül létezik nemi kétalakúság, azonban nem annyira méretben, mint testtömegben, hiszen a nőstény csak kicsivel hosszabb a hímnél, de jóval testesebb és nehezebb. Ugyanazon a nemen belül a hossz és tömeg aránya is igen változatos lehet, például néhány fogságban tartott nőstény adata: 347 centiméter - 29 kilogramm, 400 centiméter - 36 kilogramm, 450 centiméter - 40 kilogramm, valamint 500 centiméter - 75 kilogramm.[12][13] Néhány fogságban tartott hím adata: 280 centiméter - 12 kilogramm, 297 centiméter - 14,5 kilogramm, 300 centiméter - 7 kilogramm és 305 centiméter - 18,5 kilogramm.[14][15][16][17][18] A rekordot egy fogságban tartott nőstény, „Baby” tartja, melynek teljes élettartama nem ismert, azonban fogságban 27 évet élt; halálakor 574 centiméteres volt.[19] A kígyó eredeti színe sötét, számos sötétebb barna foltokkal; a foltokat még sötétebb barna vagy fekete sávok szegélyezik.[20] Fogságban világosabb színeket is kialakítottak.

Életmódja

szerkesztés

Egyaránt jól érzi magát a vízparton, a vízben és a fákon is. Kiváló úszó és mászó. Főleg a füves területeket, mocsarakat, lápvidékeket, folyóvölgyeket és domboldalakat részesíti előnyben. Az erdőket és esőerdőket is kedveli, addig amíg ott megfelelő tisztások vannak számára. Ragadozó életmódot folytat; étrendjében számos méretű állat szerepel, a patkánytól és madaraktól kezdve, egészen a kis és közepes párosujjú patásokig és akár a mississippi aligátorig is.[7] Ahhoz, hogy megeméssze táplálékát, napsütésre van szüksége.[21][22][23]

Szaporodása

szerkesztés

A szaporodási időszaka kora tavasszal van. A nőstény március-áprilisban, példánymérettől függően 12-36 darab tojást rak. A Naptól felmelegített testét a tojások köré teszi, és kikölti azokat. Költés után az anyaállat többé nem törődik kicsinyeivel. A kis kígyók a fészekben maradnak míg meg nem erősödnek, vagy ki nem fogy a tartalékuk.[24]

  1. Stuart, B. (2012. december 7.). „Python bivittatus”. The IUCN Red List of Threatened Species 2012, e.T193451A2237271. o, Kiadó: IUCN. DOI:10.2305/IUCN.UK.2012-1.RLTS.T193451A2237271.en. (Hozzáférés: 2018. január 13.) 
  2. Háziállat.hu: A burmai piton (Python molurus bivittatus)
  3. Jacobs, H.J. (2009). „On the taxonomy of the Burmese Python, Python molurus bivittatus KUHL, 1820, specifically on the Sulawesi population”. Sauria 31 (3), 5–11. o. 
  4. Barker DG, Barker TM (2010). „The Distribution of the Burmese Python, Python bivittatus, in China”. Bulletin of the Chicago Herpetological Society 45 (5), 86–88. o. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 10.)  The authors describe the presence of this specimen in Sichuan as an anomalous occurrence, and do not include the province in the python's range
  5. Barker DG, Barker TM (2008). „The Distribution of the Burmese Python, Python molurus bivittatus”. Bulletin of the Chicago Herpetological Society 43 (3), 33–38. o. [2014. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 10.) 
  6. Top 10 Invasive Species”, Time, 2010. február 2.. [2010. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. április 27.) 
  7. a b Adams, Guy. „Pythons are squeezing the life out of the Everglades, scientists warn”, The Independent, 2012. február 1. 
  8. http://www.nps.gov/ever/naturescience/burmesepython.htm (US National Park Service website - December 31, 2009)
  9. Kiss Imola: Minden eddiginél nagyobb burmai pitont fogtak Floridában
  10. Malcolm Arthur Smith|Smith MA (1943). The Fauna of British India, Ceylon and Burma, Including the Whole of the Indo-Chinese Sub-region. Reptilia and Amphibia. Vol. III.—Serpentes. London: Secretary of State for India. (Taylor and Francis, printers). xii + 583 pp. (Python molurus bivittatus, pp. 108-109).
  11. Campden-Main SM (1970). A Field Guide to the Snakes of South Vietnam. Washington, District of Columbia. pp. 8-9.
  12. Saint Girons H (1972). "Les serpents du Cambodge ". Mémoires du Muséum national d'Histoire naturelle, Série A 40-41. (in French).
  13. Deuve J (1970). "Serpents du Laos ". Mémoire O.R.S.T.O.M., Paris (39): 61-62, 65-66. (in French).
  14. (1976) „Observations on the reproduction of Python molurus bivittatus (Reptilia, Serpentes, Boidae)”. Journal of Herpetology 10, 333–340. o. DOI:10.2307/1563071. 
  15. (1979) „Social behavior in a captive group of Indian pythons, Python molurus (Serpentes, Boidae) with formation of a linear social hierarchy”. Copeia 1979, 466–471. o. DOI:10.2307/1443224. 
  16. (1982) „Preliminary observations on endogeneous heat production after feeding in Python molurus”. Journal of Herpetology 16, 92–95. o. DOI:10.2307/1563914. 
  17. (1991) „Endocarditis and congestive heart failure in a Burmese python (Python molurus bivittatus)”. Journal of Zoo and Wildlife Medicine 22, 245–248. o. 
  18. (2003) „Molecular genetic evidence for parthenogenesis in the Burmese python, Python molurus bivittatus”. Heredity 90 (2), 130–135. o. DOI:10.1038/sj.hdy.6800210. 
  19. Barker DG, Barten SL, Ehrsam JP, Daddono L (2012). "The Corrected Lengths of Two Well-known Giant Pythons and the Establishment of a New Maximum Length Record for Burmese Pythons, Python bivittatus ". Bulletin of the Chicago Herpetological Society 47 (1): 1-6. pdf.
  20. Comparing Wild Florida Burmese & African Rock Pythons - https://www.youtube.com/watch?v=MosOA408Ye8
  21. National Geographic: Python Bursts After Eating Gator
  22. Large Python Captured, Killed After Devouring Adult Deer | KSEE 24 News - Central Valley's News Station: Fresno-Visalia - News, Sports, Weather | Local News. Ksee24.com, 2011. október 31. [2012. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 9.)
  23. Digestive physiology of the Burmese python: broad regulation of integrated performance. Jeb.biologists.org, 2008. december 15. (Hozzáférés: 2012. augusztus 9.)
  24. Ghosh, Anwiksha: Burmese Python. AnimalSpot.net. (Hozzáférés: 2012. december 27.)

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Burmese python című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.