Főmenü megnyitása

Pontosz (ógörögül: Πόντος, latinul: Pontus) földrajzi névvé váló ókori ország Észak-Anatóliában, a mai Törökország területén. A név görögül eredetileg egyszerűen a Fekete-tenger neve. Később a tengernév kiegészült ógörögül: Πόντος Εὔξεινος (azaz Pontosz Euxeinosz, latinul Pontus Euxinus) alakra. Pontosz, mint földrajzi és politikai fogalom első említései idején déli partvidékének keleti felén létesített ógörög gyarmatvárosokat jelentette.

Pontoszi Királyság
i. e. 28164
A cliens-királyság 50 körül
A cliens-királyság 50 körül
Általános adatok
Fővárosa Trapezusz
Vallás Szinkretizmus
Kormányzat
Dinasztia Mithridatész-dinasztia (Pontoszi-dinasztia)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pontoszi Királyság témájú médiaállományokat.

Klasszikus kori ejtése: „póntos”, a hellén koiné idején „pˈo̞nto̞s”, a bizánci korban „pˈontos”.

Tartalomjegyzék

FöldrajzaSzerkesztés

Az anatóliai prehellén államok kialakulása során területe nagyjából állandósult, a szárazföldön a Halüsz nagy kanyarjának vidéke tartozott hozzá. Paphlagonia, Galatia, Kappadókia, Armenia, Kolkhisz területei határolták. Lakossága a görög gyarmati előzmények miatt európai jellegű, ezért néha Fehér-Szüria (Leukoszüria) a neve.

TörténeteSzerkesztés

Pontosz állandó területe a Pontoszi-hegység volt, amely a Fekete-tenger déli partjai mentén húzódik, és átmenetet képez az anatóliai fennsík és a Kaukázus között. Ezen a hegyvidéken a legfontosabb átkelési lehetőség a Halüsz folyó volt. A hegység gyakorlatilag elzárta a partvidéket a belső területektől, ezért a pontosz-vidék már nagyon korai korokban önálló politikai útra léphetett.Bár Pontosz csak a görög korban alakult ki, a térség történelme sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. Már az i. e. 2. évezred elején a Hettita Birodalom kialakulásában is szerepet játszó Zalpa is itt, a mai Bafra település közelében helyezkedett el. A későbbi hettita történelem során sorra alakultak a későbbi görög városok elődei, mint Szinuva (később Szinope) vagy Kummani (később Komana). Ide számítható valószínűleg a hettiták szent városa, Nerik is. Az i. e. 2. évezred második felében a földrajzi adottságok lehetővé tették, hogy a kaszkák leválasszák Pontosz területét a Birodalomról, és önálló, vagy részben önálló fejedelemségeket hoztak létre. Legfontosabb önálló királyságuk Tipijasz volt, királya pedig Pihhunijasz, II. Murszilisz uralkodása idején.

A hettita állam bukásában is nagy szerepet játszott a Pontosz területén keresendő Hakpisz tartomány önálló hercegi territóriummá alakulása III. Hattuszilisz trónra lépését megelőzően. A tengeri népek vándorlásától Lüdia megerősödéséig (i. e. 12. századi. e. 7. század) a terület történetéről – írásos források hiányában – csak a régészet eredményei alapján lehet képünk, illetve a folyamatos lakottságot a településnevek hettita–görög egyenes leszármazása is erősíti. Ez a kor a görög eposzok és mítoszok kora. A görögség számára Pontosz egy mérhetetlen messzeségben lévő, titokzatos és varázslatos világ volt, ahogyan azt az Aranygyapjú legendája mutatja. A Kolkhisz felé tartó görög hajósok utolsó állomásai a pontoszi városok voltak.

A korai görög gyarmatosítás idején a meglévő települések mellett görög kolóniák alakultak. Ezek egyszerre halászfalvak és kereskedelmi kikötők, pihenő- és átrakodóhelyek voltak. Ezek a települések szolgáltak kiindulásul a tengeren érkező árucikkek Anatólia belsejébe szállításához. A Méd Birodalom és Lüdia osztozott a területen, majd az Óperzsa Birodalom részévé vált. Hosszú időn keresztül Perzsia részét képezte, de már az i. e. 4. századtól örökletes kormányzói voltak. III. Dareiosz bukását követően a korábbi satrapa, Mithridatész vezetésével részlegesen önállósodott, és i. e. 281-től királyi címet vett fel. Önállóságát a diadókhosz államok egymás közti harcai tették lehetővé.

A pontoszi uralkodóház – miután függetlenségét biztosította – terjeszkedésbe kezdett a tengerpart nyugatabbra eső részén is. Az i. e. 2. század elején a stratégiailag és gazdaságilag is rendkívül fontos Szinope is Pontosz fennhatósága alá került. Ez alapját képezte a Phrügia feletti ellenőrzésnek is, amelyet a Római Köztársasággal kötött szerződés alapján szereztek meg. A keleti terjeszkedést Kolkhisz bekebelezése mutatja.

VI. Mithridatész végül nagyszabású hódításokba kezdett Armenia Magna szövetségeseként. Kisázsia nagy részét elfoglalta, behatolt a Balkán-félszigetre, átvette a Boszporoszi Királyság trónját is. Egyes vélemények szerint ezen sikereit csak Róma belső instabil korszakának köszönheti, mások ebben az ő személyes nagyságát látják, párosítva ezt II. Tigranész armeniai király személyes tehetségével. Az bizonyos, hogy a Római Köztársaságnak nehéz periódust jelentett a pontoszi–örmény szövetség.

Lucius Cornelius Sulla (i. e. 8685), majd Cnaeus Pompeius Magnus (i. e. 65) győzelmeket arattak Pontosz felett, de ezután következett a polgárháború időszaka. II. Pharnakész Caius Iulius Caesartól szenvedett vereséget (zelai csata, i. e. 47). Mégis Pontosz nagyon hosszú időn keresztül cliens-királyság maradt, és csak II. Polemón halála után, 63-tól lett Bithynia et Pontus néven provincia, majd a diocletianusi közigazgatási reform után önállóan Pontus.

A Római Birodalom felbomlásakor a Keletrómai Birodalom fennhatósága alá került, és a keresztes háborúk korában Pontosz gyakorlatilag újraéledt a Trapezunti Császárság formájában. Az újkori történelemben 19171922 között a Pontusi Köztársaság elevenítette fel. A mai Törökországban fekete-tengeri régió keleti része körülbelül megfelel a történelmi Pontosznak.

UralkodóiSzerkesztés

Felhasznált forrásokSzerkesztés

  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 121. o. ISBN 963-9199-29-X  
  • Bryce, Trevor. The Kingdom of the Hittites, 2 (angol nyelven), Oxford University Press [1999] (2005). ISBN 0-19-928132-7 
  • Jörg Klinger: Die Hethiter. München, Beck 2007. ISBN 3-406-53625-5, S. 106-108, 111, 116.
  • Birgit Brandau, Hartmut Schickert: Hethiter Die unbekannte Weltmacht. München 2001. ISBN 3-492-04338-0.
  • Horst Klengel: Geschichte des hethitischen Reiches (HdO I/XXXIV). Brill, Leiden, Boston, Köln 1999. ISBN 90-04-10201-9, S. 218-235.
  • Kuhrt, Amélie: The Ancient Near East: C. 3000-330 BC. Vol.1, Routledge, London, 1995. ISBN 0-415-01353-4 261. old.
  • Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie IX; Nab – Nuzi, Szerk.: Erich Ebeling, Bruno Meissner, Dietz Otto Edzard (német nyelven), Berlin: de Gruyter (2001). ISBN 3-11-017296-8  229. old: Nerik(ka) 3.§
  • szerk.: J. P. Francev: Világtörténet tíz kötetben, I. kötet. Kossuth K. (1967) 

Külső hivatkozásokSzerkesztés