1052-ben a Német-római Birodalom seregei III. Henrik német-római császár vezetésével Pozsony várát vették ostrom alá. Az ostrom több magyar forrás szerint is nyolc hétig tartott, végeredménye a magyar várvédők győzelme volt az ellenséges sereg felett.

Pozsony ostroma
III. Henrik császár hajóinak pusztulása Pozsonynál Képes Krónika
III. Henrik császár hajóinak pusztulása Pozsonynál Képes Krónika

Időpont 1052
Helyszín Magyar Királyság, Pozsony
Eredmény Magyar várvédők döntő győzelme a Német-római Birodalom serege ellen
Szemben álló felek
Magyar KirályságNémet-római Birodalom
Parancsnokok
nincs írásos jegyzékIII. Henrik német-római császár

ElőzményekSzerkesztés

I. István idején az ország várait megerősítették, mivel már az ő uralkodásai idejében a német-római császárok megpróbálták a Magyar Királyságot hűbéresükké tenni. II. Konrád német-római császár 1030-ban a királyság nyugati határán tört be, ám seregét legyengítette az élelem és takarmány hiánya, ezért végül visszavonult, 1031-ben pedig I. Istvánnal békét kötött.

II. Konrádot a trónon III. Henrik követte, aki számos próbálkozást tett arra, hogy legyőzvén a magyar seregeket, a királyságot hűbéresévé tegye. 1042-ben ellenállás nélkül elfoglalta Pozsony várát. Seregeivel ekkor a trónról elűzött Orseolo Péter mellett küzdött az akkor magyar király, Aba Sámuel ellen. Péter győztes hadjárat esetén a trónra visszakerülve a császárság hűbéresévé vált volna. 1044-ben végül győzelmet arattak a német-római seregek, így I. Péter második uralkodását kezdhette el 1044-1046 között.

Azonban 1046-ban az országban dúló elégedetlenség és lázongások következtében a trón elhagyására kényszerült, helyette az Árpád-ház sarja, I. András lépett trónra, aki nem vállalta a hűbérességet, ezért III. Henrik újabb hadjáratokat indított a Magyar Királyság ellen. 1051-ben Gebhard püspök a Dunán vezette a sereg egy részét, biztosítva az utánpótlás akadálymentes közlekedését. III. Henrik a fősereggel döntő csata vívását próbálta elérni, azonban a magyar seregnek ezt sikerült elkerülnie. A magyar sereg folyamatosan az ország központja felé vonult vissza, az élelmet magával vitte, amit nem tudott elvinni, azt pedig elpusztította. A lakosság közben elmenekült, így a császári seregek éhezésre voltak ítélve, mivel az utánpótlás is elmaradt. A magyar sereget a leendő király, Béla vezette, aki éjszakai rajtaütésekkel egyre csak gyengítette a német sereget. III. Henrik vezetésével a meggyengült sereg az utánpótlás szállítását ellátó hajóhad irányába vonult vissza, ahol azonban már nem volt egy hajó sem, ugyanis a püspök futárját, aki levelet szállított volna a császárnak, a magyar csapatok elfogták, és válaszként téves utasításokat adtak III. Henrik nevében, így a hajóhad hazatért.

A csataSzerkesztés

Miután 1051-ben vereséget szenvedett a magyar seregek ellen, III. Henrik 1052-ben ismét hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. Azonban az előző évi hibáiból tanulva most nem hagyta el a Duna környékét, így elsődleges célpontja a Pozsony vára lett. A várat az 1042-es elestét követően megerősítették, így már sokkal nehezebb célponttá vált a német seregek számára. A várat azonban csak az ispánt serege és a várba visszavonuló lakosság védte, azonban a sereg pontos létszámáról nem maradt fenn semmilyen írásos dokumentum. A várvédők számára az is segítséget nyújtott, hogy az élelemkészlet bőséges volt, így huzamosabb ideig is képesek voltak kitartani. Ez pedig időt adott arra, hogy a király összehívja a távolabbi vármegyék seregeit is, mivel még nem volt az országnak állandó hadserege. Egyes források szerint a magyar sereg végül Pozsony környékén kezdett gyülekezni, azonban nem vívott nyílt csatát a császári csapatokkal. A Képes Krónika szövegéből azonban következtetni lehet arra, hogy a várvédők többször is kitörtek és lerohanták a császár által vezetett sereget.

Abban az időben a németek királya nagy sereggel megszállta Pozsony várát. Az volt a szándéka, hogy megbosszulja a Péteren esett igazságtalanságot, és a maga uralma alá hajtja Magyarországot. Sok hadigépet állított fel a vár megvívására, de nyolcheti táborozással sem jutott semmire. A nevezett király hajón érkezett Pozsony várának ostromára. Ekkor a várbeli magyarok találtak egy az úszás mesterségében igen okos embert, a neve Zotmund volt. Az éj csendjében a császár hajóihoz küldték; a víz alatt jutott oda, megfúrta mind a hajókat: hirtelen megteltek vízzel, és a németek ereje odaveszett. Férfiatlanul, erejüket vesztve, hazatértek. Sok vitéz volt Pozsonyban, de a legkiválóbbak voltak közülük Vojtek, András, Vilongárd, Oros és Márton, akik naponként keményen megharcoltak a németekkel. ([1])

Bár a magyar krónikák csak Zotmund nevét örökítették meg, feltételezhetően több ügyes magyar úszó lopózott a hajókhoz és lékelte meg azokat. A német császár veszteségeit látva a visszavonulás mellett döntött.

A csata eredményeSzerkesztés

Bár IX. Leó pápa I. András kérésére személyesen járt közben a császárnál a béke érdekében, ő nem fogadta el a magyar feltételeket, melyek szerint a Magyar Királyság hajlandó volt a császárnak évi adót fizetni. A veszteségei után azonban már hajlandóságot mutatott a magyarok feltételeinek elfogadására, ellenben I. András a pozitív végeredményt kihasználva semmisnek tekintette az addigi tárgyalásokat és új feltételeket szabott, melyek közé már nem tartozott az évi adó kifizetése, ezért a pápa a kiátkozásával fenyegetőzött.

A béketárgyalások hosszasan elhúzódtak, azonban 1056-ban abbamaradtak, és csak az új császár, IV. Henrik német-római császár trónra lépését követően értek véget. Az új egyezményben már nem esett szó a magyarok adófizetéséről, sőt, a béke megőrzése érdekében I. András fia, Salamon és IV. Henrik testvére, Judit házasságot kötött.

ForrásokSzerkesztés