Wikipédia

Raitsits Emil

(1882-1934) állatorvos

Raitsits Emil (Budapest, 1882. március 8. – Budapest, 1934. március 24.) állatorvos, a belgyógyászati diagnosztika tanára, kinológus.

Raitsits Emil
Született1882. március 8.[1]
Budapest[2]
Elhunyt1934. március 24. (52 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiMagyar Királyi Állatorvosi Főiskola (–1904)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (46-os parcella, 5. sor, 14. számú sír)[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Raitsits Emil témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

Apja tisztiorvos volt, korán meghalt. Osztrák születésű feleségével 1917-ben kötött házasságot, gyermekük nem volt.[4] Tanulmányait Budapesten végezte, 1904-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1905-től a belorvostani tanszék gyakornokaként állt munkába. 1909-ben tanársegédként – Köves János addigi vezető új megbízatása miatt[5] – az Állatorvosi Főiskola ambulatóriuma és poliklinikájának vezetésével (mai szóhasználattal élve az egyetem kisállatklinikája) vezetésével bízták meg. 1924-ben az állatorvosi főiskolán segédtanárrá, 1925-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki. A klinikát 25 éven át vezette, és tanteremmel és gyakornokokkal rendelkező intézetté fejlesztette. 1929-től a Közgazdasági Egyetemen is meghívott előadóként az állatkórtan és -járványtan tanára.

 
Raitsits Emil az 1925. évi kutyakiállítás bíráló bizottságának elnökeként

1910-től a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosa is ő volt. 1914–1930 között szerkesztette az Állatkert kiadványát, A Természet című lapot. Lendl Adolffal, az Állatkert akkori igazgatójával jó kapcsolata volt, 1912-től kezdve az intézmény a magyar pásztorkutyafajták tenyésztésének és népszerűsítésének fontos pontja lett. Az Állatkert költségvetéséből a magyar fajták legkiválóbb példányait megvásárolták, és ezekből az egyedekből jelentős tisztavérű kenneleket alakítottak ki. A kölyköket pedig az Állatkert a nagyközönségnek értékesítette.

Az első világháború alatt polgári szolgálatra osztották be (lóorvoslással foglalkozott egy lókórházban). 1919-ben a főiskola belorvostani tanszékén a belgyógyászati bevezető tárgyak oktatásával bízták meg (belorvostani propedeutika).

1923-ban ledoktorált (Marek József, a Belorvostani Klinika igazgatója javaslatára) a lovak kehességének témaköréből (melyet már 1904 őszétől tanulmányozott.) Vizsgálatait Marek József és Hutÿra Ferenc is felhasználták már 1908-tól átfogó patológiai és terápiai tárgyú munkáikban.

1929-től bekapcsolódott az ismeretterjesztési céllal indított Rádiós gazdasági előadások sorozatba. Az ebtenyésztésről szóló előadása szélesebb körben is a kinológia egyik szaktekintélyévé avatta. 1917-től a magyar kutyafajták kérdéseivel foglalkozott, mezőgazdasági hasznukat, tenyésztési és fenntartási módjaikat ismertette, majd 1924-ben „Magyar kutyák” címmel könyvben foglalta össze cikkeit, előadásait.

Magára vállalta a Magyar kutyafajták törzskönyve szerkesztését, a magyar kutyafajták tenyésztésének irányítását.

1930 májusában elindította saját kiadásban a Kutyatenyésztés című lapot, melyet háromévi működés után a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetsége átvett, és saját hivatalos lapjaként adott ki 1933 februárjától Magyar Kutyatenyésztő címmel. A szövetség elnöke 1924-től Raisits Emil volt. Ugyanígy a Magyar Foxterrier-Tenyésztők Egyesületének is elnöke volt.

Évenként, később évente háromszor is kutyakiállításokat rendezett Budapesten és vidéken. A hazai és nemzetközi kutyakiállítások bíráló bizottságában is helyet foglalt.

Szakirodalmi munkássága széles körű volt. Írt az Állatorvosi Lapok, a Köztelek, A Természet lapokba, részt vett Alfred Brehm Az állatok világa című művének 1929. évi, magyar nyelvű kiadásának elkészítésében is. Ő írta a 3. kötet „Jakok” és „Bölények”, illetve a 8. kötet „A kanári madár” című fejezetét. Az 5. kötet „Kutya-félék” című részében ő készítette el a házikutyákkal foglalkozó fejezetet. Munkatársa volt a Tolnai-féle Új Világlexikonnak is.

Vizsgálatai alapján Raitsits elsőként be tudta bizonyítani, hogy a komondor és a kuvasz teljesen önálló fajta, de etimológiai kutatásai révén kiderítette a kuvasz szó ősi gyökereit is. Tudománytörténettel, állatfajta- és tenyésztéstörténettel is szívesen foglalkozott kutatóként, több írást megjelentetett e témában.

Fényképezni is szeretett. Az ő fotográfiái illusztrálták Hutÿra Ferenc és Marek József: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (Jena, 1905–1906) II. kötetét, mely köteteket röviden „Hutÿra—Marek”-ként emlegettek a szakmabeliek (s később számtalan újabb és átdolgozott kiadása is megjelent).[6] A korabeli lapokban is számos fotográfiája szerepelt.

Közösen adott ki cikkeket az állatorvosi kutatás legnagyobbjaival: Marek Józseffel, Hutÿra Ferenccel, Berrár Mihállyal, Schandl Józseffel, Kotlán Sándorral. Viszont a kinológia irányába fordult szakirodalmi munkásságát a haszonállat-tenyésztésben érdekelt szakma egyre kevésbé ismerte el (a magára vállalt feladatok tömkelege szétforgácsolta energiáját, idejét lekötötték a szervezések, egyesületi munkák), melynek következményeként szakmailag egyre inkább mellőzöttnek érezte magát. 1932. március 23-án fivére, Raitsits Ferenc nyitrai kanonok agyvérzés következtében hirtelen meghalt. Ekkor búskomorságba esett. Elkeseredettségét fokozta Hutÿra nyugalomba vonulása (1933) után az Állatorvosi Főiskola beolvasztása a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. Önkezével vetett véget életének a főiskolai összevonás ellen rendezett tüntetés előestéjén, 1934. március 24-én, Budapesten.[7]

A Fiumei úti nemzeti panteon 45-ös parcellájának 5. sorában található sírja.

Az ambulancia és a poliklinika szervezője, majd első vezető tanára volt, s a mai kisállatgyógyászat (elsősorban a kutya gyógyászata) megteremtője volt.

Művei szerkesztés

  • A magyar eb (1916)
  • Komondor, kuvasz, puli (1917)
  • A magyar juhászkutyák bírálata (1920)
  • A magyar vizslák bírálata (1922)
  • A fulladozás elfojtása. (Budapest, 1923. 71 lap)
  • A magyar kutyák. A magyar pásztor- és juhászkutyák származása, története, leírása és tenyésztése, az ebek táplálása, ápolása és a gyakoribb belső betegségek elleni védekezés. (Budapest, 1924, 230 lap)
  • A magyar juhászebekről (1926)
  • A kanári betegségei. (Fodor Pállal, Budapest, 1927. 148 lap)
  • Pumitenyésztésünk (1928)
  • A magyar ebtenyésztés, tekintettel annak gazdasági jelentőségére. [Kiad, a] Földmív. Min. Bp. 1929, Pátria ny. 8 p. 22 cm./Rádiós Gazdasági Előadások/
  • A kuvasz ősi jellegű kutyafajta (1931)

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Raitsits Emil, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC12527/12659.htm
  2. ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 7.)
  3. ↑ https://library.univet.hu/portre/sirok.pdf
  4. ↑ Sz. I. tudósítása, Pesti Napló, 1934. I.m.
  5. ↑ 1908-ban Köves Jánost az újonnan alakult Járványtani Laboratórium vezetőjévé nevezték ki.
  6. ↑ Lukács Dezső: Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882–1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára. Magyar Állatorvosok Lapja 1983. 6. szám, 366. oldal
  7. ↑ „A Raitsits-családban aránylag rövid időn belül ez a negyedik öngyilkosság. Raitsits tanár unokatestvérei lettek öngyilkosok. Raitsits László főhadnagy főbe lőtte magát és meghalt, Raitsits Hildegard, a család egyik fiatal nőtagja a Dunába ölte magát, Raitsits Tibor kadétiskolás az emeletről ugrott le és meghalt.” Pesti Napló, 1933. augusztus 4. 175. szám.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Raitsits_Emil&oldid=26777062”