Főmenü megnyitása
Hagyományos és egyszerűsített írásjegyek
Hagyományos és egyszerűsített írásjegyek

A kínai írás vagy han írás (hagyományos kínai: 漢字; egyszerűsített kínai: 汉字; pinjin: hànzì; magyar népszerű: han-ce) az élő nyelvek közül a leghosszabb időre visszanyúló, töretlen és dokumentált történetű írás. A kínai írás logografikus, vagy más néven hierografikus eredetű, ennek ellenére a ma ismert írásjegyeinek 82%-a fono-szemantikai összetételű.

A kínai írásnak számos stílusváltozata alakult ki, aminek oka sok esetben a jelek rögzítéséhez használt alapanyagok (csont, bronz, bambusz, fa, , selyem és papír) sajátosságai voltak. A legnagyobb szótárak 40–50 ezer különböző írásjegyet tartalmaznak, de közülük egy diplomás kínai átlagosan csak 3500–4000-et ismer. A kínai írásban az írásjegyeket szigorú szabályok szerint szerkesztik; ennek művészi megformálása a kínai kalligráfia. Az írott szöveget oszloponként, az egyes oszlopokat felülről lefelé kell olvasni, méghozzá jobbról balra. Ezért a régi típusú kínai könyveket és az archaizáló újabb kiadásokat fordítva kell kézbe venni, mert nyugati értelemben „hátulról” kezdődnek. A modern nyomdatermékekben az írásjegyeket már a mi írásunkhoz hasonlóan, balról jobbra írt sorokba rendezik.

A jelek rögzítésének igénye vezetett olyan nagy kínai találmányokhoz, mint az ecset, a papír vagy a mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatás — ezek mindegyike drasztikus változást gyakorolt az írásra és az írásbeliségre. A kínai írás Dél- és Kelet-Ázsia több kultúrájára is nagy hatással volt. A történelem különböző korszakaiban a kínai írást használták a japánok, a koreaiak és a vietnámiak is, és a kínai írás hatása máig tetten érhető saját, nemzeti írásaikban is. A kínai írásról szólva érdemes megemlíteni az úgynevezett sinitikus vagy sinoform írásokat is, amelyeket mára három kihalt nyelv képvisel: a kitaj, a dzsürcsi és a tangut.