Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-26-1
Flavius Claudius Iulianus (Konstantinápoly, 331. április 7. – Tigris menti Maranga, 363. június 26., pénzérméin FL CL IVLIA-NVS, Φλάβιος Κλαύδιος Ἰουλιανός, Flawiosz Klaudiosz Julianosz) a Római Birodalom császára volt másfél évig, 361 és 363 között. Ariánus keresztény oktatói voltak, de felhagyott Arius tanainak követésével, uralkodása alatt az ősi görög–római vallási hagyományokat ápolta és pártfogolta, utolsóként a római császárok között. Iamblikhosz tanai és a mindent magába foglaló filozófiai rendszer, az újplatonizmus felé fordult, de nem Platón munkáinak betű szerinti életre hívása volt a célja, hanem a dialógusok szólásszabadságán és a meggyőzésen alapuló szellemiségének valóságba ültetése. Ezért Iulianust az „Apostata” (görögül: Ἰουλιανὸς ὁ Ἀποστάτης, azaz „Julianosz, a hitehagyott”) melléknévvel tartja számon a keresztény hagyomány.
Korai halála miatt sikertelen kísérletet tett arra, hogy a birodalomban a kereszténységgel egyenrangú és azonos erejű legyen a római és görög vallás tisztelete és a legfontosabb misztériumvallások kultusza. Leginkább az újplatonikus napteológia kötötte le figyelmét, a görög napisten, Héliosz és a perzsa Mithrász felé fordult. Az utóbbi az ősi perzsa vallásból, a mazdaizmusból vette át központi motívumát, a dualisztikus szemléletet. Magát Iulianust is beavatták Mithrász misztériumaiba.
Iulianus azonban nemcsak filozófus volt, hanem nagyszerű hadvezér is, akit katonái rajongásig szerettek. Utolsó hadjáratán mélyen benyomult a Szászánida Birodalom területére, és itt érte a halál. Halálának oka egy súlyos sebesülés, melynek körülményei homályosak, vitatottak. Egyesek harc közbeni sérülést, mások keresztény merényletet sejtetnek. A keresztény legendárium isteni beavatkozásként értékeli a kereszténységet elhagyó császár halálát. Alig másfél éves uralkodása ellenére az egyik legfontosabb személye a késő ókori római történelemnek.