Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-48-1
Az Ivo Dzsima-i csatát 1945. február 19. – március 26. között az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Birodalom vívta a második világháborúban, a csendes-óceáni hadszíntéren. Az amerikai támadók, akik az akciót Elkülönülés hadműveletnek (Operation Detachment) nevezték, elfoglalták Ivo Dzsima szigetét, és használatba vették annak kulcsfontosságú repülőtereit.
Ivo Dzsima (japánul helyesen Iódzsima vagy Iótó) szigetének stratégiai jelentősége volt. Egyrészt az ott működő radarállomás korán értesítette a japánokat a Tokió és más nagyvárosok elleni amerikai légitámadásokról, másrészt a további hatékony támadó hadműveletek biztosítása érdekében az amerikaiaknak szükségük volt egy Japánhoz közeli légikikötőre. Lélektani súlya is volt a támadásnak amiatt, hogy Ivo Dzsima volt az első olyan, korábban is a birodalomhoz tartozó terület, amelyen az amerikaiak partra szálltak.
A japánok új taktikával készültek fel a védelemre. A korábbi inváziókból tanulva, nem akarták megakadályozni az amerikaiakat abban, hogy elérjék a partot. Helyette megvárták, amíg összegyűlnek, majd az álcázott bunkerekből, lőállásokból koncentrált tüzet nyitottak rájuk. A védekezést irányító Kuribajasi Tadamicsi tábornok az egész szigetet egyetlen hatalmas, barlangokból, föld alatti folyosókból, álcázott bunkerekből álló erődítménnyé alakította. Az ütközetben mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett: ez volt az egyetlen olyan csata, amelyben az amerikai veszteséglista hosszabb volt, mint a japán. Ennek ellenére a japán halottak száma jóval meghaladta az amerikaiakét, mivel akik nem voltak hajlandók megadni magukat rituális öngyilkosságot követtek el. A 36 napos csatában 26 ezer amerikai sebesült meg, közülük 6800-an meghaltak. A húszezer japán védőből mindössze 1083-an élték túl az inváziót. Az ütközet súlyosságát jól jellemzik egy veterán haditudósító, Robert Sherrod szavai, aki szerint Ivo Dzsimán az emberek „a lehető legerőszakosabb halált halták”.
Ivo Dzsima elfoglalásával megnyílt az út Okinava elfoglalásához, amit már a nagy szigetek inváziója követhetett. A sziget repülőtere a háború végéig több mint 2400, meghibásodás miatt leszállt B–29-est fogadott. Ezzel nagyjából 25 ezer katona életét mentették meg, akiknek így nem kellett kényszerleszállást megkísérelniük az óceánon, a semmi közepén. A sziget három légi támaszpontjáról indultak az amerikai P–51-esek, hogy légi fedezetet adjanak a japán főszigetek bombázására induló kötelékeknek.