Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-48-2

< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Északi simabálnák (anya és borja)
Északi simabálnák (anya és borja)

Az Eubalaena az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Cetacea) rendjébe, ezen belül a sziláscetek (Mysticeti) alrendjébe és a simabálnafélék (Balaenidae) családjába tartozó nem.

Manapság már csak három faja él: a déli simabálna (Eubalaena australis), az északi simabálna (Eubalaena glacialis) és a csendes-óceáni északi simabálna (Eubalaena japonica). Az úgynevezett simabálnafélék (Balaenidae) családjába e három mellett még egy, ma is élő fajt sorolnak, a grönlandi bálnát (Balaena mysticetus). E simabálnák jellemzői a hordószerű test, az igen hajlott, óriás pofa, a V alakú orrnyílások, valamint a sötétszürke vagy fekete bőr. Legfőbb jellemzőik azonban a fejbőrön levő durva, kimagasló részek, amelyeken rengeteg bálnatetű (Cyamidae) él; az élősködők miatt ezek a bőrfelületek fehérnek vagy piszkossárgának tűnnek. Az Eubalaena fajok hossza 13–16 méter, tömegük akár 100 tonna is lehet, tehát nagyobbak, mint a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) és a szürke bálna (Eschrichtius robustus), de jóval kisebbek, mint a kék bálna (Balaenoptera musculus).

Mindhárom faj a táplálkozó- és a szaporodó helyek közt vándorolva éli életét. Az északi fajokat a Föld meleg, trópusi vizei választják el a déli simabálnától. Az északi félgömbön élő bálnák kerülik a nyílt vizeket, inkább a félszigetek közelében és az öblökben, valamint a kontinentális selfen tartózkodnak. Ezeken a helyeken nagyobb biztonságban érezhetik magukat, és a táplálék is több. A déli simabálnák a nyarat messze a nyílt vizeken töltik, ahol bőségesebb a táplálék, de a telet sokan a partok közelében vészelik át. Az Eubalaena-fajok főleg evezőlábú rákokkal (Copepoda) táplálkoznak, de megeszik a krillt (Euphausiacea) és tengeri pillangókat is. A szaporodási időszakban több hím is összegyűlik egy nőstény köré, és az többükkel párosodik is. Az Eubalaena-fajok heréi egyenként akár 525 kilogrammot is nyomhatnak, ezek a legnagyobb és legnehezebb ismert herék. A vemhesség legalább egy évig tart. Az újszülött borjú kb. 4,5–6 méter hosszú és 900 kilogrammos; a tehén nyolc hónap után választja el.

Békés és lassú úszásuk, a partközelt kedvelő természetük és a zsíros (a bálna halála után a víz színén fennmaradó) testük miatt a bálnavadászok kedvelt célpontjai voltak. Éppen ezért a két legveszélyeztetettebb bálnafaj az északi simabálna és a csendes-óceáni északi simabálna. Az Amerikai Egyesült Államok Endangered Species Act nevű (a veszélyeztetett fajokról szóló) törvénye szigorúan védi a két északi fajt. Mindkét északi faj nyugati állománya veszélyeztetett minősítést kapott, mivel csak néhány száz példány él belőlük; a csendes-óceáni északi simabálna keleti állománya súlyosan veszélyeztetett, mivel létszáma ötven alá csökkent. Az északi simabálna keleti állománya már csak néhány tucat állatból áll — egyesek szerint annyira megcsappant, hogy már nem képes fenntartani magát, és kihalása visszafordíthatatlan. Bár vadászatuk manapság tilos, az Eubalaena-fajok számára a fő veszélyforrás mégis az ember, pusztulásuk két fő oka ugyanis, hogy összeütköznek a hajókkal, illetve belegabalyodásuk az óriás halászhálókba.