Jáki apátsági bazilika és a Szent Jakab-kápolna
Jáki apátsági bazilika és a Szent Jakab-kápolna

A jáki templom, az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok kivételesen épen fennmaradt képviselője, amely művészi gazdagságával, a tájba mesterien illeszkedő elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet.

A templom Szombathelytől 10 km-re délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében fekvő falu központjában áll. A patak völgye fölé emelkedő dombság tetejére épült, ezért mind az északról, mind a keletről érkező utas már messziről megpillanthatja. Zömök tornyai imponálóan emelkednek a község fölé.

Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták. 1256-ban szentelték fel Szent György tiszteletére. Építés közben a terveket többször is módosíthatták, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: rongálta tűz, vihar és az oszmán hadsereg is, többször helyre kellett állítani. Utoljára 1896 és 1904 közt építették át Schulek Frigyes tervei alapján.

Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt bélletes főkapu, amit normann motívumok díszítenek. Fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal. A kapuépítmény homlokzatán a magyarországi román stílusú szobrászat ékkövei, Krisztus és a 12 apostol életnagyságú szobrai állnak lépcsőzetesen emelkedő, oszlopokkal elválasztott, karéjosan záródó fülkékben. A kapu két oldalán lévő fülkékben a gyermekét tartó Madonna, illetve az oroszlánnal küzdő Sámson szobra áll.

Budapest XIV. kerületében a Vajdahunyad vára részeként látható az ún. Jáki kápolna, amelynek csak a kapuja utánozza a jáki apátsági templomét.