Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-36-2

< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
A Himnusz első kiadásának címlapja(2013-as újrakiadása címlapján)
A Himnusz első kiadásának címlapja
(2013-as újrakiadása címlapján)

Magyarország himnuszát a magyarok közmegegyezése tette 1844-től egyre szélesebb körben és egyre nagyobb erkölcsi erővel ható nemzeti imádsággá, a magyar nemzet hiteles himnuszává. Az írott jogba 1989-ben került be, ekkor iktatták először törvénybe. Az Alkotmány 1989. október 23-án hatályba lépett módosítása kimondta: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. Ezt erősítette meg és egészítette ki Magyarország 2012. január 1-én hatályba lépett alaptörvénye, amelynek kezdősora megegyezik a Himnuszéval: „Isten, áldd meg a' Magyart!”

Bartay Endre, a Nemzeti Színház akkori igazgatója 1844. február 29-én hirdetett pályázatot Kölcsey Ferenc Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményének megzenésítésére. A pályázat a Regélő Pesti Divatlap március 3-i számában jelent meg. A többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede részvételével fémjelzett bíráló bizottság június 15-én hozott, másnap közzétett döntésében az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű alkotás szerzőjét, Erkel Ferenc zeneszerzőt és karmestert nyilvánította győztesnek. A pályaművet először a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án, majd július 9-én. Szabadtéren először az Óbudai Hajógyárban, 1844. augusztus 10-én, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán adták elő. Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotása már a korabeli sajtóban is „valóságos nemzeti hymnuszszá magasult”.

Kölcsey költeménye Erkel zenéjével nyomtatásban 1844. szeptember 11-én került forgalomba. A Himnusz ezzel elindult azon az úton, amelyen a magyarok nemzeti imádsága, majd egyben Magyarország hivatalos állami himnusza lett. A magasztos szentesítést 1956. október 23-án este kapta meg, amikor Nagy Imre szónoklata végén énekelni kezdte, és a zsúfolásig telt Kossuth téren vele énekelték az emberek.