Főmenü megnyitása

Sas Tamás

filmrendező, producer, operatőr, forgatókönyvíró

Sas Tamás (Budapest, 1957. augusztus 17. –) magyar filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, filmproducer.

Sas Tamás
SasTamas.JPG
Született 1957. augusztus 17. (61 éves)
Budapest
Foglalkozása filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, filmproducer
Kitüntetései Balázs Béla-díj

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sas Tamás témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Édesapja mérnök, édesanyja közgazdász volt, Sas Tamás második fiúgyermekként született. 16 évesen egymás után huszonegyszer megnézte Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjét, melynek hatására eldöntötte, hogy filmrendező lesz. A Madách gimnáziumi 1974-es érettségije után az MTI fotósa lett, a Filmgyárban és a televízióban dolgozott segédoperatőrként, majd 1980-ban második próbálkozásra felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára. Első önállóan fényképezett játékfilmje a Janisch Attila által rendezett Árnyék a havon volt, amely meghozta számára a szakmai elismerést: számos fesztiválon díjat kapott. Az 1980-as évek végén filmgyártó céget alapított, több száz reklámfilmet fényképezett és rendezett a játékfilmes operatőri tevékenysége mellett. Az 1990-es években televíziós műsorokat rendezett, majd 1997-ben elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Presszót. A film alacsony kópiaszámának ellenére, magas nézőszámot ért el az art mozi hálózatban, és jelentős hazai és nemzetközi filmszakmai sikereket könyvelhetett el. Következő filmje a Kalózok volt, ami két kalóz-rádiós fiúról és egy szomszédban fuvolázó leányról, és az ő szerelmi háromszögükről szólt. A gyártása alatt összetűzésbe került a film producereivel Budai Györggyel és Geszti Péterrel. A film művészeti kérdéseiben erősen eltérő véleményt formáltak. A Kalózok, ha szakmai sikert nem is, de közönségsikert annál inkább aratott, közel 250 ezer mozijegy kelt el a pénztárakban, valamint a film zenéjéből számos sláger született. A következő filmje a Rosszfiúk volt, ami nevelőintézetes gyerekekről szólt. A műről negatív kritikák születtek, a nézők mérsékelt kedvvel látogatták, bár a 100 ezer főt elért nézettség Magyarországon akkoriban sikernek számított. Negyedik filmje a Szerelemtől sújtva monodráma volt, melyben egy fiatal nő reménytelen szerelmi vergődésében eltöltött hat napját egy lakásba zárva követhetjük végig. A film vegyes szakmai megítélést eredményezett, és alacsony nézettséget. A 2003-as Magyar Filmszemle időpontjában megjelent az Egy szerelem naplója című könyve, ami a Szerelemtől sújtva című film előzményeit dolgozta fel naplóregény formájában, Éva gyermekkorától kezdődik és a film nyitójelenetével fejeződik be. Ötödik filmjében Sas Tamás egy tinitémához nyúlt, Salinger Richárd nagy sikerű könyvének az Apám beájulnának filmes adaptációját vitte vászonra.

1976-ban megnősült, három gyermek apja (Olivér 1976, Richárd 1990, Maxim 1991)

2002–2004 között a Magyar Iparművészeti Egyetem Fotó-videó tanszékén tanított vizuális kommunikáció tárgyat. 2005-ben az I. Pécsi Nemzetközi Filmünnep kreatív igazgatója volt.

FilmjeiSzerkesztés

OperatőrkéntSzerkesztés

RendezőkéntSzerkesztés

ProducerkéntSzerkesztés

Színházi rendezéseSzerkesztés

  • 2000 Sóska, sültkrumpli

KönyveiSzerkesztés

  • 2003 Egy szerelem naplója, Arktisz Kiadó, Budapest, 2003

Jelentősebb díjaiSzerkesztés

  • 2003 Kairói Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb rendezés díja a kiemelkedő művészi teljesítményért (Szerelemtől sújtva)
  • 2003 Magyar Filmszemle, legjobb operatőr, (Boldog születésnapot)
  • 1998 Cottbus Nemzetközi Filmfesztivál, különdíj, (Presszó)
  • 1998 Magyar Filmszemle, legjobb első filmes díja, legjobb forgatókönyv díja (Presszó)
  • 1995 Balázs Béla-díj
  • 1993, 1995 Az év operatőre díj
  • 1993 a Svéd Filmakadémia operatőri díja
  • 1994, 1997, 1999 Filmkritikusok díja

Külső hivatkozásokSzerkesztés