Can Togay

Balázs Béla-díjas magyar filmrendező

Can Togay, olykor Can Togay János (Budapest, 1955. augusztus 27. –) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata, egyetemi tanár.

Can Togay
Született 1955. augusztus 27. (65 éves)[1][2]
Budapest[3]
Művészneve Can Togay János
Állampolgársága magyar
Foglalkozása filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kulturális diplomata
Iskolái
Kitüntetései Balázs Béla-díj (2001)

ÉleteSzerkesztés

Budapesten született török szülőktől. Gyermekkorát Németországban töltötte. 1969-től Halász Péter társulatának tagja volt. 19731978 között az ELTE német és angol szakát végezte, majd 1980-ban a Sorbonne Nouvelle Egyetem kétéves posztgraduális képzését fejezte be francia–német összehasonlító nyelvészet szakon Jean Marie Zemb vezetésével.

1984-ben diplomát szerzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Fábri Zoltán tanítványaként. 1991-ben négy évre Finnországba költözött. Számos nemzetközi filmben játszott jelentősebb szerepet, többek között Isabelle Huppert, Hanna Schygulla, Zuhal Olcay, Tom Berenger mellett. 1992-ben A nyaraló című filmdrámája szerepelt a cannes-i fesztivál hivatalos programja Un certain regard szekciójában.

1978 óta jelennek meg versei, eleinte a Mozgó Világban, majd a 2000-ben, a Műút-ban és más folyóiratokban. 2004-ben látott napvilágot első verseskötete Fénykutya és vonat címmel az Aranykor Kiadó gondozásában.

A 2005-ben megvalósult Cipők a Duna-parton című budapesti holokauszt-emlékmű kitalálója és egyben társalkotója is Pauer Gyula szobrászművésszel.

2008. január 1-jétől a Berlini Collegium Hungaricum igazgatója, a Magyar Nagykövetség kulturális tanácsosa. Kultúrdiplomáciai megbízatását az MSZP támogatásával kezdte meg, de a Fidesz sem hívta vissza állomáshelyéről, így megbízatása 2014. október 1-ével telt le. Togay azóta egyéb munkái mellett a babelsbergi Filmegyetem (ld. Filmuniversität Babelsberg) forgatókönyv-fejlesztési professzora.

Nős, három gyermek édesapja.

Költészetéről így nyilatkozott:

Fiatal bölcsészhallgatóként megmutattam néhány versemet egyetemi oktatómnak, akinél modern angol költészetet hallgattam. Apróbb módosításokat javasolt, majd így szólt:
– Akkor maga most magyar költő lesz. Jól megfontolta?
Kérdésében volt valami vészjósló, amit csak felerősített a hangjából kicsengő jóindulat. Versírás közben soha nem merült fel bennem, hogy ez a tevékenység egy meghatározott pálya vagy sors választását jelentheti. Ugyanakkor amennyire elriasztott a kérdés, annyira fel is szabadított. Úgy határoztam, kivonom magam érvényessége alól. Tanárom felvetése arra is felhatalmazott, hogy minden külső szempont vagy következmény figyelembe vétele nélkül írjak, és anélkül, hogy foglalkoztatna, vajon a következő verset megírom-e?

FilmjeiSzerkesztés

RendezőkéntSzerkesztés

  • Grand Hotel a Szakadékhoz – rövidfilm, dokumentum, 1981
  • Tangó – a változások kora – kisjátékfilm, 1982
  • Ember az égből – kisjátékfilm, 1983
  • Az ördög napja – 40 perc, kisjátékfilm, 1984
  • Volga – rövid, dokumentum Ferenczi Gáborral 1985
  • A nyaraló – nagyjátékfilm, 1991
  • Egy tél az Isten háta mögött, nagyjátékfilm – 1999
  • A vonat, kisjátékfilm – 2009

ForgatókönyvírókéntSzerkesztés

SzínészkéntSzerkesztés

KöteteiSzerkesztés

  • Fénykutya és vonat. Versek, 1974–2004; Édesvíz, Bp., 2004
  • Ideiglenes amnézia. Budapest, 1966–1974; fotó Kovács Endre, szöveg Can Togay; Kovács Endre, Alsóörs, 2015
  • Átmeneti ember. Válogatott versek, 2010–2020; Scolar, Bp., 2020

DíjaiSzerkesztés

  • Balázs Béla-díj (2001)[4]
  • München, Filmfőiskolák Fesztiválja, Legjobb Főiskolás Program díja, Special Mention – Az ördög napja
  • Cannes-i fesztivál Arany Kamera jelölés 1992 – A nyaraló
  • Manuscrit de Vercorin forgatókönyv díja 95 – Egy tél az Isten háta mögött
  • Budapesti Filmszemle 1999, Legjobb Színészi Alakítás díja (Eperjes Károly) – Egy tél az Isten háta mögött
  • Szocsi 00 nemzetközi verseny – A zsűri különdíja – Egy tél az Isten háta mögött
  • Legjobb férfialakítás Alexandria Filmfesztivál ’1994, – Őszi történet
  • Az év filmszínésze – Török Filmszínész Szövetség díja – Őszi történet

JegyzetekSzerkesztés

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  4. Kitüntetések március 15-e alkalmából: Balázs Béla-díjak. Népszabadság, LIX. évf. 63. sz. (2001. márc. 16.) 7. o.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés