Saszet Győző

Saszet Győző (Havadtő, 1901. május 17. – Nagyvárad, 1981. május 30.) erdélyi magyar református segédlelkész, népművelő, költő, író. Saszet Géza apja.

Saszet Győző
Élete
Született	1901. május 17. Havadtő
Elhunyt	1981. május 30. (80 évesen) Nagyvárad
Gyermekei	Saszet Géza
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	vers

Életútja, munkássága

Tanítói oklevelét a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban szerezte, ezt követően 1920-ban Kolozsvárt kántori és lévitalelkészi vizsgát tett a Református Teológián. Szórványtanítói és lévitalelkészi pályáját Aranyosgerenden kezdte, 1922-ben a szilágysági Érhatvanban, 1930-ban pedig a dél-bihari Kisnyégerfalván folytatta; innen hívták utolsó állomáshelyére, Biharpüspökibe.

Egész életpályáját missziós feladatnak tekintette, s az iskolában, a szószéken és a közéleti szereplésben egyaránt az anyanyelvi kultúra ápolásának kötelezte el magát. Minden állomáshelyén alkalmi és ünnepi műsorokat szervezett. Műkedvelőknek maga is írt darabokat, azonban írásainak java része a második világháború viszontagságai közepette elveszett; cím szerint csupán az Aranykampó (1942) c. színművét és a Vér és lélek (1943) c. drámáját említhetjük meg.

Aranyekével szántok c. verse a Magyar Nép 1941-es pályázatán díjat nyert. Vallásos ihletésű verseinek egy csokra a Berde Mária, Orth Győző és Róth Jenő gondozásában kiadott Istenes énekek című gyűjteményben (Nagyvárad, 1939), két elbeszélése a nagyváradi Református Könyvtár füzetes sorozatában jelent meg: A Julika lelke (1938) és Áldozat (1939).

A Királyhágómelléki református egyházkerület Református Jövő c. képes családi néplapja gyermekrovatát Győző bácsi néven szerkesztette (1936).

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.