Saul és Dávid (Nielsen)

Carl Nielsen négyfelvonásos operája

Saul és Dávid (dánul: Saul og David, CNW 1, FS 25) Carl Nielsen négyfelvonásos bibliai témát feldolgozó operája. A librettót a Sámuel második könyvének Saul király és Dávid történetét bemutató versei alapján Arne Einar Christiansen (1861-1939) írta. A mű 1899 és 1901 között íródott. Bemutatójára 1902. november 28-án került sor Koppenhágában a Dán Királyi Színházban.

Saul és Dávid
(Saul og David)
opera
Nielsen az énekesekkel az 1931-es stockholmi bemutatón
Nielsen az énekesekkel az 1931-es stockholmi bemutatón
Eredeti nyelv dán
AlapműSámuel második könyve
Zene Carl Nielsen
Librettó Arne Einar Christiansen
Főbb bemutatók 1902. november 28.
Dán Királyi Színház
A zeneszerző az opera göteborgi előadásának próbáján 1928-ban

SzereplőkSzerkesztés

Név Szerep Hangfekvés Bemutató szereposztása
Saul Izrael királya bariton Niels Juel Simonse
Jonatán Saul fia, Dávid barátja tenor Peter Cornelius
Mikal Saul leánya, Dávid menyasszonya szoprán Emilie Ulrich
Dávid pásztorfiú, Jonatán barátja tenor Vilhelm Herold
Sámuel próféta basszus Max Müller
Abnér Saul hadvezére bariton Helge Nissen
Endori javasasszony mezzoszoprán vagy alt Elisabeth Dons
Abisáj Dávid unokaöccse és szolgálója szoprán vagy fiú szoprán Margrethe Lindrop
Őr basszus
Fiatal cseléd szoprán
lányok, papok, harcosok, nép énekkar

CselekménySzerkesztés

 
Rembrandt: Saul és Dávid (1650-70 között)
 
Caravaggio: Dávid és Góliát (1600)
 
Gustave Doré: Michal (1865)
Mikal segít Dávidnak megszökni
 
Nicolas Cordier: Dávid (1612 előtt)
Borghese kápolna, Santa Maria Maggiore-bazilika
  Alább a cselekmény részletei következnek!

Első felvonásSzerkesztés

Saul király Sámuel prófétát várja, hogy mutasson be áldozati szertartást és kérje Istent, hogy vezesse győzelemre az izraelieket a filiszteusok ellen. Hét napig hiába vár a prófétára, akinek kizárólagos joga az áldozat bemutatása, ezért maga lát neki a szertatás megtartásának. Ekkor érkezik meg Sámuel, aki megfenyegeti a királyt, hogy Isten megbünteti a türelmetleneket. A király haragra lobban az Úr ellen, csak Dávid, Jonatán herceg barátja, tudja énekével lecsillapítani. Saul megkéri a pásztorfiút, hogy maradjon az udvarban. Dávid és Saul lánya, Mikal egymásba szeretnek.[1]

Második felvonásSzerkesztés

A filiszteusok újabb támadásra készülnek az óriás termetű Góliát vezetésével. Góliát párviadalra hívja az izraeliek egyik harcosát, hogy így döntsék el a csata kimenetelét. A kihívást csak Dávid fogadja el, ezért Saul a lánya kezét odaígéri a fiúnak. Dávid legyőzi Góliátot, az udvarban az esküvőhöz készülnek. A nép Dávid hőstettét ünnepli, ezért a király féltékeny lesz és még Dávid éneke sem tudja lecsillapítani. Lándzsával támad a fiúra, aki Mikal segítségével megszökik.[1]

Harmadik felvonásSzerkesztés

Saul kiátkozza Dávidot és seregével üldözőbe veszi a fiút. A sivatagban ütnek tábort. Jonatán a szerelme után búslakodó Mikalt vigasztalja. Dávid ezalatt belopakodik a táborba és magához veszi az alvó Saul király kardját és korsóját. A király meghatódik, amiért a fiú nem ölte meg, amikor erre lehetősége volt és vejévé fogadja. A haldokló Sámuel próféta Isten megbízásából Dávidot akarja felkenni Izrael új királyának. Saul erre ismét haragja gerjed, Dávidnak és Mikalnak menekülnie kell.[1]

Negyedik felvonásSzerkesztés

Saul követelésére az endori javasasszony megidézi a próféta szellemét, azonban Sámuel bukást és halált jósol a királynak. A vesztes csata után a haldokló Jonatán, utolsó erejével, barátját, Dávidot élteti, mint Izrael reménységét. Saul, aki súlyosan megsebesült, öngyilkos lesz. Miközben a nép Dávid királyt élteti, ő Sault és legfőképp barátját Jonatánt gyászolja.[1]

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

StílusaSzerkesztés

A mű stílusán érződik valamiféle jellegzetes dán nemzeti vagy skandináv vonás. Talán ezzel magyarázható, hogy a darab elsősorban Skandináviában lett sikeres. Sault hirtelen hangulatváltozások jellemzik, mely a zenében is megjelenik Nielsen sajátos vibratóiban. Hatásos, robbanékony és drámai bariton szólama nagyon is vonzó az énekesek számára. Dávid ezzel szemben szöges ellentéte mind jellemben (szelíd, békülékeny), mind zenében (lírai tenor szólamával). A kórus, akárcsak a görög drámákban a két végpont között helyezkedik el, egyik oldalt sem pártolja egyértelműen, inkább csak az idő múlását, a sorsot szimbolizálja. Zenei nyelvezete visszanyúl a gregorián dallamokhoz, illetve a 16. és 17. század művészetéhez, mégis modern, újító. Nilesen megfogalmazása szerint a kompozíció alapja a „lágy hang és vad ritmus”. A 20. századi operairodalomban is jelentős helyet foglal el Saul nagyáriája az első felvonásban, melyben Isten bocsánatáért könyörög, majd hirtelen kegyetlennek és gonosznak nevezi.[1]

KeletkezéseSzerkesztés

Miután 1896 végén Nielsen befejezte Hymnus Amoris (CNW 100) című kórusművét, elhatározta, hogy egy opera megírásába kezd. Einar Chrisitansen 1899-re készült el a Saul és David librettójával. Nielsen, feleségével, Anne Marie Carl-Nielsennel (született: Brodersen) Olaszországba utazott tanulmányútra 1899 decemberétől 1900 júniusáig. Az opera egy részét itt tartózkodásuk alatt írta meg, majd hazatérésük után folytatta a mű komponálást. 1901 lett kész vele és elfogadta a Dán Királyi Színház ajánlatát egy szeptemberi bemutatóra, mely végül több mint egy évet csúszott.[2]

Bemutatása és fogadtatásaSzerkesztés

A mű első részletét, a második felvonás prelűdjét, már 1900. november 17-én bemutatták a koppenhágai Koncertpalotában. A Dán Királyi Zenekart Johan Svendsen vezényelte. Az opera teljes bemutatójára 1902. november 28-án került sor Koppenhágában, a Dán Királyi Színházban. Az előadást maga a szerző vezényelte és Julius Lehmann rendezte. A közönség siker ellenére, a kritikusok nem fogadták jól a darabot. Bírálói tehetségtelennek, érzelemszegénynek és ízléstelennek ítélték. A mű néhány előadás után lekerült az opera repertoárjáról, bár 1912-ben újra műsorra tűzték. Ekkor a zenekart, a premieren Abnért alakító, Helge Nissen vezényelte. A mű első külföldi bemutatójára Göteborgban került sor 1928 novemberében a Stora Színházban. A daranot Poul Kanneworf rendezte és Olav Kielland vezényelt. A mű óriási sikert aratott, december 29-ig tizenöt alkalommal tűzték műsorra. Az 1928. december 21-i előadást a szerző vezényelte. 1931. január 13-án került sor a stockholmi bemutatóra a Királyi Operaházban, a zenekart Armas Järnefelt vezényelte. A mű a szerző halála után lett igazán sikeres Skandináviában. A világ más részein azonban szinte alig játsszák.[1][2]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f batta Batta András: Opera
  2. a b cnw CNW katalógus

ForrásokSzerkesztés

További hivatkozásokSzerkesztés