Főmenü megnyitása
A Siegfried-line (Westwall) térképe.
Két német tiszt a Rajna felső folyása mentén épített bunkerben. 1939. szeptember 23.

A Siegfried-vonal (németül Westwall, Siegfriedstellung, angolul Siegfried Line Németország nyugati határai mentén épített védelmi állások, erődítmények és tankcsapdák elnevezése volt. Az eredeti Siegfried-vonalat az első világháború során, 1916 - 1917-ben építették ki, a Hindenburg-vonal részeként. Az elnevezést azonban gyakrabban csak a második világháború előtt kiépített védelmi rendszerre alkalmazzák, amelyet a francia Maginot-vonallal szemben, hasonló célokkal építettek ki az 1930-as években. A németek Westwall elnevezést használtak a második védelmi vonalra, de később használták a Siegfriedstellung nevet is. Ez a cikk a második védelmi vonalról szól.

A Siegfried-vonal hossza összesen 630 km volt, a német-holland határ mentén fekvő Kleve várostól egészen a német-svájci határ mellett található Weil am Rhein városig húzódott. Összesen 18000 bunker, erődítmény, védelmi állás, alagút és tankcsapda épült meg ezen a vonalon, amelynek tervezését 1936-ban kezdték és 1938 - 1940 között építettek ki.

Tartalomjegyzék

A Westwall elnevezés eredeteSzerkesztés

 
"Sárkányfogak" - harckocsicsapdák a Siegfried-vonal mentén.

A németek által kezdetben használt Westwall elnevezés eredete ismeretlen, bár 1938-ban már széles körben használták, 1938. november 19-én jelent meg az „NSZ-Rheinfront” egyik cikke „Männern vom Westwall” ("A Westwall emberei") címmel. Hivatalos dokumentumban csak 1939-ben jelent meg először ez az elnevezés, amikor 1939. május 20-án Hitler napiparancsban köszöntötte a Westwall katonáit és munkásait,[1] miután május 14 – 19 között megszemlélte a munkálatokat.

A vonal hivatalos elnevezése korábban számos alkalommal változott:

  • „Határfigyelő program” („Grenzwacht-Programm”)
  • „Védőfal” ( „Schutzwall”)
  • „Todt-vonal” („Todt-Linie”)
  • „Limes-program” („Limes-Programm”)

A Wehrmacht vezetői körében pedig elterjedt elnevezés volt még a „Führer-vonal” és a „Hitler-vonal” elnevezés is.

A vonal kiépítéseSzerkesztés

 
Harckocsiakadályok Winterbach/Saarland térségében (2011)
 
Adolf Hitler 1938-as látogatása a Siegfried-vonalnál

A Siegfried-vonal építését elsősorban a náci politikai vezetés elképzelései befolyásolták, ezért több szakaszban, nem egyszerre történt. A rendelkezésre álló forrásoknak megfelelően öt építési szakaszt szoktak elkülöníteni (Grenzwacht-Programm vagy Pionier-Programm - 1938, Limes-Programm - 1938, Aachen-Saar-Programm - 1939, Geldern-Stellung Brüggen-Kleve - 1939-1940, Luftverteidigungszone West 1938),[2] de szélesebb történelmi kontextusban hat szakaszt különítenek el a vonal építésében:[3]

  • 1936: a demilitarizált Rajna-vidék visszafoglalása után szórványos építkezések kezdődtek
  • 1937: a Mosel és a Rajna folyókat összekötő vonal (Befestigungen zwischen Mosel und Rhein) valamint a Rajna felső folyása mentén fekvő vonal (Befestigungen am Oberrhein) tervezése és megépítése

1938: a Rajna alsó folyásának és az Eifel vidékének kiépítése (Befestigungen Niederrhein und Eifel)

1938 májusa után a tervek drasztikusan megváltoztak a Limesprogramm elfogadásával, mivel az agresszív német külpolitikára adott válaszképpen Csehország mozgósította fegyveres erőit, és a németek attól tartottak, hogy a franciák beavatkoznak a csehek megsegítésére. A vonal részét képező bunkereket egységes terv alapján kezdték építeni, és az építést a Todt Szervezetre (Organisation Todt) bízták. A német légierő kiépítésével párhuzamosan a "Nyugati Légvédelmi Zónát" (Luftverteidigungszone-West), azaz megerősített légvédelmi állások rendszerét.

1938 októberében Hitler bejelentette, hogy az Aachen-Saar-Programm keretén belül nagyobb figyelmet fognak fordítani Aachen és Saarbrücken védelmére

  • 1939-ben felgyorsult az építkezés üteme, ekkor került sor a vonal északi meghosszabbítására (Geldernstellung), a Mettlach és a luxemburgi határ közötti Orscholzriegel kiépítésére és a Saarbrückentől délre fekvő magaslatokon a Spichern-Stellung kiépítésére.
  • 1940: a franciaországi hadjárat megindítása után a vonal építése lelassult, mivel elhárult a francia támadás veszélye
  • 1944: a szövetségesek franciaországi partraszállása után ismét megindult a vonal megerősítése, kiépítése, de a nyersanyag és munkaerőhiányt következtében csak vontatottan

A vonal építésének hatása a német gazdaságraSzerkesztés

 
Német katonák a Westwall lövészárkaiban, 1940. március 2.

A vonal felépítéséhez rengeteg nyersanyagra volt szükség és mivel a náci politikai-katonai vezetés mindenképpen el akarta kerülni a kétfrontos konfliktust, ezért a legmagasabb prioritást kapták az építési programok. 1938-39-ben a német cementtermelés 20%-át (összesen 8 millió tonna) és az acéltermelés 5%-át (1,2 millió tonna) építették be a Westwall-ba. A kiterjedt építkezések másik hatása az volt, hogy rengeteg építőmunkást kellett kivonni az építőiparból, ennek következtében a magán- és állami építkezések szinte leálltak. Ez igen súlyos helyzetet idézett elő a német lakáspiacon, hiszen ezekben az években mintegy 1,5 millió új lakás megépítésére lett volna szükség.

A vonal építésének egy másodlagos, de nem kevésbé súlyos következménye volt, hogy az erődítmények építéséhez mezőgazdasági területeket használtak fel: 1937 - 1939 között 30000 földművest és családjukat telepítették ki, 5600 gazdaságot számoltak fel és összesen 120 000 hektárt vontak ki a mezőgazdasági művelés alól, ami - a Wehrmacht további építési projektjeivel együtt - azt eredményezte, hogy jelentősen csökkent az élelmiszertermelésre fordított földterület nagysága.[4]

KöltségekSzerkesztés

A Siegfried-vonal felépítése közel 3,5 milliárd birodalmi márkába került (összehasonlításképpen: a Harmadik Birodalom 1933-ban összesen 6,2 milliárd birodalmi márkát költött nem-katonai kiadásokra). Az egyre növekvő katonai kiadásokkal együtt 1938-ra Németország a fizetésképtelenség szélére került. Az egyre növekvő infláció súlyos gazdasági problémákat okozott, a vonal építésére elvont munkások fizetése jelentősen magasabb volt, mint korábbi keresetük, a máshol fellépő munkaerőhiány pedig súlyos zavarokat okozott a munkaerőpiacon.

Szabványos építkezésSzerkesztés

Minden építési program kezdetén megterveztek egy sor szabványos épületet (bunkert, erődítményt, tankcsapdát), amelyeket azután nemritkán ezerszámra építettek fel.

Grenzwacht-Programm vagy PionierprogrammSzerkesztés

Ebben a szakaszban kisebb bunkereket építettek, 50 cm-es falvastagsággal és három lőréssel. A bunkerek hátulja nyitott volt, az itt állomásozó katonáknak nem álltak ágyak a rendelkezésükre. A bunkereket a Rajna-vidék visszafoglalása után aktivált határvédelmi szervezet, a Grenzwacht építette.

Limes programSzerkesztés

 
A Limes program keretében épült bunker, hátulról

A Limes program azután kezdődött, hogy Hitler parancsot adott a nyugati német határok megerősítésére. Ennek megfelelően ezek a bunkerek (megnevezésük Type 10 volt) sokkal erősebbek voltak 1,5 méteres falvastagságukkal. Összesen 3471 ilyen bunker építettek a vonal teljes hosszában. A bunkerben volt egy központi szoba, ahol 10-12 katona tartózkodhatott egyszerre, hátrafelé nyíló lőrésekkel, valamint egy harctér, előre és oldalra irányuló lőrésekkel. A bunker fűthető volt, minden katonának volt fekhelye, a bunkerparancsnoknak szék is jutott. Ennek ellenére a bunkerben nem sok hely volt, a katonákra fejenként 1 m² hely jutott.

Aachen-Saar programSzerkesztés

 
Egy Type 107 típusú bunker, ilyeneket építettek a Aachen-Saar program során

Az Aachen-Saar program keretében felépült bunkerek és kazamaták (Type 107) nagyon hasonlóak voltak a Limes program bunkereihez, bár falvastagságuk helyenként elérte a 3,5 méter. A bunkerekben két géppuskaállás építettek ki, és csak a bunker oldalsó részén voltak lőrések - az elülső oldalon csak kivételes esetekben alakítottak ki lőréseket és azokat is vastag acéllemezekkel védték.

LVZ WestSzerkesztés

A "Nyugati Légvédelmi Zóna (Luftverteidigungszone West, LVZ West) a Siegfried-vonallal párhuzamosan épült és lényegében beton lőállásokat (Flaktorony) építettek a légvédelmi lövegek számára. A tornyokba emellett MG42 és MG34 típusú géppuskákat is elhelyeztek, alacsonyan repülő légi célpontok és az ellenséges gyalogság ellen.

Geldern-StellungSzerkesztés

 
A Geldern-Stellung egyik bunkere Kleve közelében

A Geldern védelmi állások északi irányban hosszabbították meg a Siegfried-vonalat, egészen a német-holland határig. A bunkereket általában farmok közelébe építették álcázási célból.

Harckocsi-akadályokSzerkesztés

 
Az Aachen-Saar program keretében épült Type 1939 harckocsiakadály
 
Vízzel feltöltött árok Geilenkirchen közelében

Az ellenséges harckocsik feltartóztatása céljából számos helyen beton harckocsi akadályokat (angolul dragon's teeth, németül Panzersperren, Höcker) létesítettek. A betonból készült "fogakat" egymás mögötti párhuzamos sorokban helyezték el: a Type 1938 harckocsiakadályban négy, a Type 1939-ban öt ilyen sor volt. Számos helyen a szabványostól eltérő alakzatban rakták le ezeket.

Ahol a terep adottságai ezt lehetővé tették, vízzel töltött árkokat létesítettek harckocsiakadálynak, többek között Aachentől északra, Geilenkirchen térségében.

Az építkezés szervezéseSzerkesztés

Az első építése fázisban magáncégeket bíztak meg az erődítmények építésével, azonban ezek kapacitása hamarosan elégtelennek bizonyult. Ezért Hitler a Todt Szervezetet bízta meg a kivitelezéssel, és ennek eredményeként rengeteg munkást tudtak biztosítani - egy időben 500 000 fő dolgozott a vonalon. Az alapanyagok és a munkások szállítását a Deutsche Reichsbahn végezte, amely jó hasznát vette az első világháború során a nyugati határ mentén kiépített vasútvonalhálózatnak.

A munkakörülmények a vonal építése közben igen veszélyesek voltak - a munkásoknak az esetek nagy részében nem álltak rendelkezésre megfelelő daruk és más munkagépek, jórészt kézi erővel kellett a betont kiönteni, és a nemritkán 60 tonna súlyú páncéllemezeket a helyükre emelni. A munka megerőltető és egyhangú volt - sokan ezért inkább otthagyták az egészet. Az építkezésen részt vevő munkások egy bunkert ábrázoló medált kaptak helytállásukért.[5]

A Siegfried-vonal szerepe a második világháborúbanSzerkesztés

 
Szövetséges katonák a Siegfried-vonal maradványain keresztül menetelnek. 1945

Miután Németország megtámadta Lengyelországot, Nagy-Britannia és Franciaország előbb felszólították a németeket a támadás leállítására, majd pedig szeptember 3-án hadat üzentek Németországnak. Ennek ellenére nem került sor nagyszabású harccselekményekre - a franciák csak szeptember 7-én indítottak támadást egy 32 km széles arcvonalon, de csapataik a Siegfried-vonal előtt 1 km-rel megálltak, majd szeptember 13-án visszavonultak kiindulási állásaikba. Ezt követően vívták az angol-francia és német csapatok a furcsa háborút, amelynek keretében csak kisebb összecsapásokra került sor a határvédelmi csapatok között, de az 1940. májusában megindított franciaországi hadjárat előtt nem voltak jelentős hadműveletek a nyugati fronton.

A franciaországi hadjárat során kisebb szövetséges támadások érték a Siegfried-vonal egyes részeit, de nagyszabású támadásra ekkor sem került sor. A hadjárat vége - Franciaország megadása - után a vonalat a németek kiürítették, a bunkereket raktárnak használták. A helyzet nem is változott, amíg 1944. június 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiában.

1944. augusztus 24-én Hitler parancsot adott a Siegfried-vonal befejezésére és a Reichsarbeitsdienst (Birodalmi Munkaszolgálat) közel 20 000 főt küldött az építkezésekre. A helyi lakosokat is bevonták a munkálatokba, elsősorban a harckocsiakadályok kiépítésébe. Azonban ekkorra már világosan látszott, hogy az 1938-1939-ben épített bunkerek nem tudnak ellenállni a korszerű páncéltörő fegyverek tüzének.

A szövetséges csapatok 1944 augusztusában érték el a Siegfried-vonalat, a legnagyobb összecsapásokra Hürtgenwald térségében került sor, Aachentől 20 km-re délkeletre. Összesen kb. 120 000 szövetséges katona próbálta elfoglalni ezt az erdős-dombos térséget, a súlyos harcok során 24 000 katona vesztette életét. A német veszteségek nem ismertek.[6]

A hürtgenwaldi csata után kezdődött az ardenneki offenzíva néven ismert német ellentámadás, amelyet a Hürtgenwaldtól délre eső térségből indítottak a német csapatok. A Siegfried-vonal más részein is kemény ellenállásba ütköztek a szövetségesek, az utolsó bunkerek csak 1945 elején estek el - sok esetben a védők halálukig harcoltak.

A Siegfried-vonal sorsa a háború utánSzerkesztés

 
Bunker maradványai Aachen közelében.
 
Egy bunker romja
 
A Siegfried-vonal maradványai értékes élőhelyet is jelentenek.

A második világháború befejezése után a vonal erődítményeinek nagy részét felrobbantották vagy pedig földdel takarták be. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban közel 30 bunker még ma is áll. A harckocsiakadályok nagy része ma is látható, helyenként több km hosszan.

1997 után jelentős erőfeszítéseket tettek a vonal erődítményeinek megóvására "A kényelmetlen értéke" (Der Denkmalswert des Unerfreulichen) mottóval - elsősorban azért, hogy történelmi emlékként szolgáljanak a fiatalok számára. Ennek ellenére a német állam továbbra is támogatja a vonal erődítményeinek eltávolítását, többek között építkezések vagy útépítés esetén. Ilyenkor az elpusztítandó bunkereket régészek tárják fel.

A természetvédők más okból támogatják a Siegfried-vonal maradványainak védelmét - a háborítatlan természetben ezek az építmények rejtekhelyül szolgálnak számos védett állatfajnak. A maradványok általában megakadályozzák a hagyományos mezőgazdasági vagy erdőgazdasági tevékenységeket, ami további előnyt jelent az itt élő állatfajok számára.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Németül: Tagesbefehl an die Soldaten und Arbeiter des Westwalls
  2. Groß (1982)
  3. Bettinger & Büren (1990)
  4. Militärgeschichtliches Forschungsamt: Das Deutsche Reich und der Zweite Weltkrieg. Band 1, S. 267
  5. Kaufmann JE, Kaufmann HW: "Fortress third Reich", page 134. DA Capo Press, 2003.
  6. MacDonald, Charles B. (1961). The Roer River Dams. The Siegfried Line Campaign.

ForrásSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Siegfried Line című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Westwall című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Felhasznált és ajánlott irodalomSzerkesztés

  • Manfred Groß: Der Westwall zwischen Niederrhein und Schnee-Eifel. Rheinland-Verlag, Köln 1989. ISBN 3-7927-0644-X
  • Dieter Bettinger és Martin Büren: Der Westwall. Die Geschichte der deutschen Westbefestigung im Dritten Reich. 1. kötet: Der Bau des Westwalls 1936–1945, 2. kötet: Die technische Ausführung des Westwalls. Biblio, Osnabrück 1990. ISBN 3-7648-1458-6

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Siegfried-vonal témájú médiaállományokat.