A sisak a címertanban a kiegészítő címerrészek közé tartozó címerábra. A lovagi vértezet részeként a lovag fejét befedő védőfelszerelés része volt. A különféle korszakokban eltérő sisaktípusokat használtak. A heraldika első századaiban a sisakdísszel ellátott sisak ugyanolyan fontos volt, mint a pajzs. Az ún. sisakpecséteken csak a sisakdísz és a sisak szerepel. A sisakot a tartozékaival és a díszeivel együtt felsőcímernek is nevezzük, mely kb. a 14. századtól a címer legfontosabb alkotórésze. A 13. században a pajzs és a sisak még viszonylag önállóan fordul elő, két külön jelképről volt szó, ami jól megfigyelhető a korabeli pecséteken. A 13. és 14. század fordulóján már arra törekedtek, hogy ezeket egyesítsék egymással.

A főbb heraldikai sisaktípusok fentről: csuporsisak, csöbörsisak; utolsó sor: csőrsisak, pántos sisak

Névváltozatok:

  • lovagsisak[1]
  • címersisak[2]
  • nyílt lovagsisak[3]
  • katonasüveg[4]
  • fr: heaume timbre, casque,
  • en: helm, helmet,
  • de: Helm,
  • cs: helm,
  • pl: hełm,
  • la: cassis, cassida, galea, fidia, caleptra[5]

Rövidítések

Kezdetben csak a lovagok viseltek sisakot a címerükben. Az egyházi személyeknek, a hölgyeknek és városoknak néhány kivételtől eltekintve nem volt sisakjuk és sisakdíszük. A lovagság hanyatlásával azonban majdnem az összes címer része lett a sisak. Néhány országban azonban, mint például az angol heraldikában idővel a sisakok teljesen eltűntek a címerekből. Itt a sisakdíszeket nem a sisakok, hanem a sisakkoszorúk, esetleg a sisakkoronák tartják. Nem minden sisak heraldikai sisak is. Csak azt a sisakfajtát lehet ilyennek tekinteni, melyen sisakdísz fordul elő (ezeket általában a lovagi tornákon is használták).

A sisakok osztályozása

szerkesztés

A sisakokat hagyományos módon két részre osztjuk:[6] 1. csatasisakok, 2. tornasisakok. Az előbbiek zártak, az utóbbiak nyitottak.

Más felosztás szerint vannak 1. zárt sisakok (csuporsisak, üstsisak, csöbörsisak), 2. nyitott sisakok (kúpos sisak, pántos sisak, barbuta stb.), 3. zárható sisakok - sisakrostéllyal vannak ellátva, melyeket a 15. század végétől vettek használatba. Ez lehet saller, melyet a lovagi tornákon a lándzsatörésnél használtak, hundsgugel vagy burgund sisak.

Ezen kívül léteznek olyan sisakok is, melyeknek egyaránt van nyitott és zárható, sisakrostélyos változatai, mint például a sallernek és a barbutának.

Van tehát háromféle gótikus sisak, melyek nagyok, nehezek és kényelmetlenek voltak: 1. csuporsisak (a 12. század végétől a 13. századig használták), 2. a csöbörsisak (kb. a 13. sz. közepe - a 14. sz. eleje), valamint változata 3. a nagy csöbörsisak vagy üstsisak (nagyjából a 13. sz. végétől a 14. századig). Általában a lovag vállán nyugodtak. A lovagi tornák fejlődésével alakult ki a csőrsisak, mely már a 14. század végén megjelent és a 15. század második feléig használták. Ezeket zárt sisakoknak nevezzük, mert teljesen elfedték a lovag arcát, amivel maximális védelmet adtak, de nehéz volt belőlük a kilátás. Ezt követően jelentek meg a nyitható sisakok, melyeknek mozgatható sisakrostélyuk volt és a kúpos sisakkúpos sisakból alakultak ki: a hundsgugel és leszármazója az armet, valamint a saller.

Végül a nyitott tornasisakok alakultak ki, melyeknek nem volt mozgatható sisakrostélyuk, mint a pántos sisak. A lovagi tornákon nagyjából a 15. század közepétől a 16. század végéig használták.

A heraldikai sisak a 17. században jelent meg, mely csak a címertanban fordul elő. Ez kettős rostéllyal és egy alsó kengyellel is rendelkezett. Főleg Franciaországban, Spanyolországban és Itáliában használták. Az olasz nemesi címerek heraldikai sisakjai számára azt is előírták, hogy a vizir felső részének zárva, az alsónak nyitva kell lennie.

A sisakok viselése

szerkesztés

A címerek kialakulását közvetlenül megelőző korban a norman eredetű kúpos sisakot viselték. Ezt gyakran orrvédővel is ellátták, ami nagyobb védelmet biztosított az arcra mért csapások ellen. A korai heraldika korában az orrvédő a francia sisakokon a 13. században is megmaradt. Az élő heraldika korában a címereken a csatában ténylegesen használt sisaktípusokat, a csupor- és csöbörsisakot ábrázolták. A 14. század legvégén kialakult egy olcsóbb sisakváltozat, melyet a szegényebb lovagok használtak. Ez volt a réteglemez sisak. Félgömb alakú vagy mérsékelten kúposodó sisak, vaslemezdarabokból szegecselték össze és fülvértekkel is ellátták. A holt heraldika korában a címersisakok viselése (a 15. században) a csatatérről egyre inkább a lovagi tornákra szorult vissza. Szükségessé vált a nyak és a fej jobb védelme a lándzsadöféssel szemben. A híres fegyverkészítő céhek a 14. század közepétől a megváltozott igényekhez igazodva új sisaktípusokat hoztak létre. A sisakok fejlődése a kúpos alakú csöbörsisaktól kétféle irányt vett. Az egyik változatnál a sisak alja egészen a vállakig lenyúlt, melynek alsó szegélyére sodronyvértet erősítettek. Ez a csőrsisak, melyből a 15. században a lovagi tornákon használt pántos sisak és változata a rostélysisak alakult ki. A másik fejlődési irányt a velencei sisak, az ún. barbuta jelenti, melynek az arcrésze nyitott. A kúpos sisakból alakult ki a hundsgugel és ebből az armet. Egyes heraldikai rendszerekben, mint például a skót heraldikában néhány további sisakfajta is használatos címersisakként, mint a saller és a burgund sisak.

A sisak alatt a lovagok bőrsapkákat viseltek, mely enyhített a fejre nehezedő nyomáson. Galeotto Marzio említi, hogy a magyar lovagok a sisak alatt a nyári hőségben olyan ellenzővel takarták el arcukat, amely csak a szemeket hagyta szabadon.

A lovagkort követően a sisakok viselése a heraldikára szorult vissza, ahol mindmáig használatosak. Sisakokat nemcsak a nemesi és polgári családok használtak, hanem Magyarországon a városok, megyék, céhek és más testületek is, ami más heraldikai rendszerekben sokszor csak kivételesen fordul elő.

A csatában a régi sisakok mellett heraldikai díszek nélküli vagy, az ünnepi felvonulásokon, strucctollas sisakokat viseltek, melyek arcrésze általában nyitott volt. Ilyenek az acélsisak, a vaskalap, a sturmhaub, a morion, a capeline, a bourguignotte, a hermelin stb.

A sisakok megrajzolása és leírása

szerkesztés

Fontos alapelv, hogy a sisak nem lebeghet a pajzs fölött, hanem annak tetején (ormán [Nagy Iván], felin [az 1619-es Gálffy címer leírásában, az ujtordai református egyház levéltárában]) kell nyugodnia. A sisak, a sisaktakaró és a pajzs stílusának összhangban kell lenni egymással. A sisak ábrázolható szemből (en face), profilból vagy részleges profilból (félprofil, háromnegyed-profil). Az elfordulást a címerleírásban nem közöljük, de a sisakdísznek összhangban kell lennie a sisakkal, van azonban olyan példa is, amikor a sisakdísz nem követi a sisak elfordulását. A félprofilból vagy háromnegyed-profilból ábrázolt sisakon a sisakdísz előfordulhat en face vagy félprofilban.

Egy címerhez általában csak egy sisak tartozik. A hanyatló heraldika korában azonban gyakran több sisakot is rajzoltak a címerbe (a 15. század elejétől), főleg akkor, ha a pajzson több címert egyesítettek és szükségessé vált ezek sisakdíszeinek a feltüntetése is a pajzson. Ha két sisakot ábrázolnak, azok a heraldikai udvariasság jegyében általában egymás felé néznek, de fordulhatnak ugyanabba az irányba is. Az is előfordul, hogy egy sisak két pajzs fölött helyezkedik el, mint a cseh Oldřich z Hradce 1292-es címerében.

Két sisak esetén a leírást a jobb oldalival kezdjük. Három sisak esetén a középső előre néz, míg a szélsők feléje fordulnak. A leírást ilyenkor a középsővel kezdjük és a jobb oldalival folytatjuk, majd a bal oldalival fejezzük be. Ennél több sisaknál a páros számúak az egyik oldalon a másik oldal sisakjai felé néznek és leírásuk sorrendje a következő: 5, 3, 1, 2, 4, 6. A pártalan számú sisakok a középső felé néznek és leírásuk sorrendje így alakul: 6, 4, 2, 1, 3, 5, 7. A legfontosabb sisak középre, illetve jobbra kerül. Több sisak esetén az egyszerűség kedvéért a sisakokat jobbról balra is le lehet írni, de ezt a címerleírásban külön meg kell említeni. Ha a pajzs tetején nincs elég hely, az is előfordul, hogy a szélső sisakokat a pajzs oldalainál helyezik el. Az erdélyi fejedelmek által adományozott több címerben a sisakon nem volt semmilyen sisakdísz, mint például a nyermeghi Barna család 1618-as címerében, melyet Bethlen Gábortól kaptak.[7]

A sisak szokásos helye a pajzs tetején ("a vért felső fokán"[8]), középen van és előre néz. Ha a pajzs dőlt, a bal felső sarkára szokták helyezni és jobbfelé néz. Van példa arra is, hogy a pajzs az ellenkező irányba dől. Ilyenkor a sisak a jobb felső sarkon nyugszik, azaz a sisak mindig a magasabban álló sarkon helyezkedik el. Ilyenkor csak egy sisak van a pajzson, mely azonban lehet szembenéző vagy a dőlés irányába néző.

A heraldikában a sisakokat vörös, esetleg bíborbéléssel kell megrajzolni, amit a címerleírásban nem kell megemlíteni. Néha a bélés megegyezhet a pajzs alapjának színével, ha azt a címeres levél így határozza meg. A sisak színe ezüst vagy fémszínű. Előfordul a kékes acélszín és a barnás bronz árnyalat. Vannak a heraldikában használt címersisakok (de: Wappenhelm). Nem minden sisak tartozik ide, csak azok, melyek a pajzsokon a sisakdíszt tartják.

A sisak és a sisakdísz együttes nagysága általában megegyezik a pajzs magasságával. Gelre herold címerkönyvében azonban a sisakdísz a teljes címer felét teszi ki, míg 14% a sisakra, 35% a pajzsra esik. A 17. századtól növekedni kezd a pajzs magassága. Ekkoriban 2-3-szor, sőt ötször olyan magas, mint a sisak. Ez nem kőbe vésett szabály és itt fontos szerepet kap a címerfestő ízlése, jártassága, képzőművészeti érzéke. Idővel olyan szabály alakult ki, hogy a címersisaknak legalább a pajzsmagasság 2/3-át kell kitennie.

A sisakok rangjelölő szerepe

szerkesztés

Az arany sisakkoronának köznemesek részére történő adományozását a Habsburg uralkodók kancelláriájában működő heraldikai szakértők a XVI. században még indokolatlannak tartották. Csoma József két olyan armalist is leír, melyeknek címerkérő beadványairól nemcsak az aranykoronát, de még a pántos sisakot is kihúzták, és helyette csak zárt sisakra helyezett tekercset engedélyeztek.

Több sisak (kettő és több) a 14. század végén kezdett megjelenni a címerben. Egyes heraldikai rendszerekben, mint például a francia és angol heraldikában a sisakoknak rangjelölő szerepük is van, amit szigorúan betartanak. Máshol, mint például a német heraldikában ezt az elvet nem mindig tartják meg következetesen, ismét máshol, mint például a magyar heraldikában a sisakok rangjelölő szerepe nincs rendszeres módon meghatározva, de Mária Terézia 1752. november 29-i rendelete értelmében és a bécsi udvar 18-19. századi szabályzatai szerint a nemesek egy, a lovagok két (VI. Károly uralkodása alatt [1711-1740] vezették be), a bárók három, a grófok és hercegek három és több sisakot használhatnak. A magyar nemesi címereken általában egy sisak van, de előfordulnak két sisakkal is.[9] A bárói címereken gyakran csak egy sisak van,[10] de előfordulnak kettővel[11] és hárommal is.[12] A magyar grófi címereken általában három sisak van,[13] de gyakran csak egy[14] (a 17. század végéig) vagy kettő,[15] sőt néha négy [16] vagy öt.[17] A hercegi címereken általában öt sisak van.

A Pompéry család 1847-es címere szerint a magyar címereknél régi nemesi szokás szerint a nyitott sisak (pántos sisak) szokásos módon jobbra néz.[18] Nagy Iván máshol ugyancsak említi, hogy a "nyitott sisak (szokás szerint nemesi czímereknél) jobbra [van] fordítva".[19] Kassa 1502-es címeradományában két sisak látható a pajzson. Az Andrássy család grófi címerében pedig három sisak van. Voltak olyan főnemesi családok is, melyek egyáltalán nem használtak sisakot a címerükben, mint például a Liechtensteinek. Ezzel szemben a brandenburg-ansbachi őrgrófok címere 21 mezőt és 30 sisakot tartalmazott.

A 16. századtól egyes heraldikai rendszerekben a tornasisakok pántjait a főnemesi sisakoknál aranyra festették. A 15. század közepén megjelentek a teljesen arany sisakok és kialakult ezek rangjelölő szerepe. A királyok és uralkodó fejedelmek arany tornasisakot viseltek, a főnemesek ezüst tornasisakot ezüstpántokkal, a köznemesség teljesen ezüst tornasisakot, a címerviselő polgárok és egyéni címert viselők csőrsisakot.

A sisak Franciaországban csak a 16. században kezdett a nemesség kiváltsága lenni, de a korábban viselt sisakokat a polgárok is tovább használták. A forradalom előtt a király szembenéző arany aranysisakot viselt felemelt sisakrostéllyal, királyi koronával és a nyakrészen a Szentlélek Renddel. A nemesség ezüst tornasisakot viselt aranyrostélyokkal, mely a hercegek és márkik esetén szembenéző, a grófoknál és az alacsonyabb rangú arisztokratáknál profilból látható. A rostélyok száma megfelelt a nemesi rangfokozatnak, a hercegek 11 rostélyától a nemesek 3 rostélyáig. Ez azonban változott és a nemesség soha nem tartotta be következetesen. A francia heraldikában szokás volt az is, hogy a nem egyenrangú házasságból származó utódok balra forduló sisakot használtak a címerükben.

Az angol heraldikában az alkalmi címerviselők (gentleman, esquire), a köznemesek acél csőrsisakot viselnek profilból vagy félprofilból, a baronetek és lovagok acél tornasisakot, azaz szembenéző zárható sisakot viselnek felemelt sisakrostéllyal, a főnemesek (peerek) aranyrostélyos tornasisakot viselnek, illetve ezüst tornasisakot 5 aranypánttal profilból, míg az uralkodó és a királyi hercegek sisakja teljesen arany szembenéző sisak. A köznemeseké tehát jobbra néz, a baroneteké, lovagoké és főnemeseké jobbra vagy szembe néz, mely utóbbi helyzet az uralkodói sisakra is érvényes.

A svájci heraldikában a sisakválasztás pusztán esztétikai kérdés, mindenféle rangkülönbség nélkül, míg a királyi Franciaországban a polgári címerekben nem volt sisak. Dániában a bárók két, a grófok három sisakot viseltek. A német heraldikában egyes heraldikusok angol és francia hatásra a nemeseknek pántos sisakot, míg az ennél régebbi csőrsisakot a polgároknak írták elő. Kivételt képeznek a tudósok (a jogi és teológiai doktorok), akiket a nemesekkel egy ragba állítottak és így a pántos sisak is megillette őket. A modern szlovák heraldikában a nem nemesi személyek címereit ugyancsak csőrsisakkal és sisakkoszorúval jegyzik be, aminek azonban nincs semmilyen történeti alapja a magyar heraldikában.

Egyéb sisakok

szerkesztés

A teljesség igénye nélkül bemutatjuk a fontosabb preheraldikus és heraldikán kívüli sisakokat is, melyek némelyike azonban előfordulhat címerképként.

  1. (Új Idők lexikona XIII. 3264.),
  2. (Új Idők lexikona XVI. 3955.),
  3. (Gudenus I. 387),
  4. (M. kép. 157. )
  5. (az utolsó négy: Pozsonyi szójegyzék, 14. sz. vége)
  6. Áldásy Antal: Címertan, 22.
  7. Nagy Iván I. 202. l.
  8. Gudenus I. 274.
  9. Vö. Nagy Iván II. 32, III. 217., 293., IV. 284.
  10. Vö. Nagy Iván IV. 140., V. 86.: 1686-ból, V. 324.: 1749-ből, VIII. 160.: 1855-ből - osztrák báró, IX. 734.: 1773-ból - birodalmi báró 5 gyöngyös koronával, VII. 456.: 1818-ból osztrák báró "öt gyöngyű bárói korona"
  11. Vö. I. 199., III. 230.: régi bárói koronával, IV. 383.: 1777-ből, V. 240.: 1750-ből, V. 339.: 1760-ból, VII. 447.: 1721-ből régi bárói koronával, X. 181.: 1728-ból
  12. Vö. Nagy Iván III. 258.: régi bárói koronával, III. 304.: régi k., IV. 51.: régi k., V. 114: 1778-ból, V. 331.: 1809-ből, VI. 284.: 1730-ból, 387.: 1790-ből, IX. 341.: 1783-ból, X. 9.: 1790-ből, X. 647.: 1775-ből - régi bárói korona
  13. Vö. Nagy Iván VI. 102.: 1712-ből, VI. 181.: 1806-ból VI. 279.: 1756-ból, VIII. 148.: 1756-ból, IX. 197.: 1772-ből
  14. Vö. Nagy Iván V. 223.: 1648 előtt, VIII. 187.: 1723-ból
  15. Vö. Nagy Iván V. 52.: 1687-ből, VI. 153.: 1687-ből, VII. 495.: 1721-ből
  16. Vö. Nagy Iván VI. 83.: 1802-ből
  17. Vö. Nagy Iván VI. 535.:1858-bÓl
  18. Nagy Iván IX. 400. l., vö. Uo. I. 3-4., 7. l.
  19. Nagy Iván I. 3.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés