Somogyi Antal (Budapest, 1920. december 7. – Budapest, 2010. október 8.) MTA Eötvös József-koszorúval kitüntetett magyar fizikus. A kozmikus sugárzás, kozmikus záporok neves kutatója. Fizikai tudományok doktora.

Somogyi Antal
SzületettSomogyi J. Antal
1920. december 7.
Budapest
Elhunyt2010. október 8.
Budapest
Foglalkozásafizikus
SablonWikidataSegítség

Középiskolát a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiumában végezte, akkori hétköznapi néven Mintagimnázium.

1938-ban iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára.

1943-ban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban helyezkedik el tanárként.

1944-ban egyetemi doktori címet szerez summa cum laude fokozattal[1].

1945-1949-ig a Mintagimnáziumban tanít.

1947-1948-ig Belgiumban posztdoktori állást tölt be.

1949-1950-ig az ELTE Fizikai Intézetében tanársegéd.

1952-től nyugdíjazásáig a Központi Fizikai Kutatóintézet munkatársa.

Munkássága

szerkesztés

Diplomamunkáját 1973-ban Kicsiny görbületű folyadékfelszínek alakjának vizsgálata címmel írta. A KFKI megalakulásakor Jánossy Lajos vezette Kozmikus Sugárzási Osztály kutatócsoportjában helyezkedett el és a kiterjedt légizáporok vizsgálatával foglalkozott. Kandidátusi értekezését A kiterjedt légizáporok elektron-foton komponensének vizsgálata[2] címmel írta 1959-ben. Akadémiai doktori értekezését A kozmikus sugárzás kiterjedt légizáporainak részecskeszám szerinti eloszlása nagy részecskeszámok esetén[3] címmel írta.

1957-1958-ban épült meg a KFKI 30 méter mély földalatti laboratóriuma, amelyet kozmikus részecskefizikai mérések céljára használtak[4]. A müon-teleszkóp segítségével a kozmikus sugárzás nagy energiájú müon-komponensének időbeli változásait mérték. A kutatás eredményeként igazolást nyert a Forbush-effektus, valamint sikerült kimutatni, hogy a kozmikus sugárzás intenzitása a Nap forgási periódusának ütemében változik[5]. Érdeklődése később az űrfizika felé irányult. Jelentős szerepet vállalt a különböző kollaborációkban megvalósuló nemzetközi űrmissziók előkészítésében és a műszeres mérések kiértékelésében[4].

Pályafutása során többször visszatért a tanári hivatáshoz. Kezdetben gimnáziumokban, majd különböző felsőoktatási intézményekben is tanított: a budapesti Pedagógiai Főiskolán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén, valamint a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, ahol pár évig az egyetem Fizikai tanszékét is vezette[1]. Az ELTE-n később kurzusokat is tartott.

Tudományszervező tevékenysége

szerkesztés

A kozmikus sugárzási mérésekben elért eredmények számos nemzetközi együttműködéshez vezettek, amelyben szervező feladatokat vállalt.

International Union of Pure and Applied Physics (IUPAP) Kozmikus Sugárzási Bizottságának tagja, titkára, végül elnöke lett[4].

1969-ben Budapestre szervezi a 11. Kozmikus Sugárzási Világkonferenciát[4][6].

1974-1986-ig az IUPAP Kozmikus Sugárzási Bizottság által kiadott CosNews hírlevél szerkesztője[4].

Kozmikus sugárzás anizotrópiájának mérésére alakult magyar-bolgár közös kutatócsoport a 2925 méter magas Muszala (Bulgária) csúcson először mutatta ki az 50 és 100 TeV közötti kozmikus sugárzás anizotrópiáját[4].

Túlnyomóan saját maga tervezte a Halley-üstököst és a Vénuszt vizsgáló Vega-1 és Vega-2 űrszondákon elhelyezett "TÜNDE" nevű töltöttrészecske-detektort[4][7].

Díjai, elismerései[4]

szerkesztés