Sonnevend Pál (Budapest, 1971. november 16. –) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatója és jelenlegi dékánja.[1][2]

Sonnevend Pál
Életrajzi adatok
Született1971. november 16.(53 éves)
Budapest
Nemzetiségmagyar
Állampolgárságmagyar
SzüleiSonnevend Péter
Gyermekek2
Iskolái
KözépiskolaELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
Pályafutása
Munkahelyek
ELTE ÁJKdocens

Unokatestvére, Sonnevend Júlia, esztéta az Egyesült Államokban.

Tanulmányai

szerkesztés

1995-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon.

1996-ban LLM-fokozatot szerzett a heidelbergi Ruprecht Karl Egyetemen.

1995 és 1997 között, majd 2002 és 2003 között összehasonlító alkotmányjogi és nemzetközi jogi kutatásokat folytatott az heidelbergi Max Planck Intézetben.

2005-ben védte meg a Heidelbergi Egyetemen az Eigentumsschutz und Sozialversicherung című doktori disszertációját. Később a fokozatát az ELTE PhD-fokozatként honosította.[3]

1997 és 2000 között főtanácsadóként dolgozott az Alkotmánybíróságon. Majd 2000 és 2010 között pedig munkatársként, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként a Köztársasági Elnöki Hivatalban.

1998 óta másodállásban, illetve 2010 óta teljes állásban tanít az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékén.

2016-ban nevezték ki tanszékvezetőnek.

2003 és 2009 között a University of California budapesti programjának előadója volt.

2013-tól Magyarország perképviselője a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a bős-nagymarosi vízlépcsőperben, ugyanettől az évtől az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében működő Court of Conciliation and Arbitration tagja.

2019. július 1-től az ELTE ÁJK dékánja.[4]

A közéletben

szerkesztés

2021-ben a Mandinerben jelent meg egy vele készült interjú, amiben azt nyilatkozta, hogy „Egy demokratikus alkotmány sosem értéksemleges”.[5]

Publikációk

szerkesztés
  • Sonnevend, P. (2020). How Not to Become Hegemonial: Self-preservation through Verfassungsdogmatik. VERFASSUNGSBLOG : ON MATTERS CONSTITUTIONAL x Paper: how-not-to-become-hegemonial
  1. Prof. Dr. Sonnevend Pál. elte.hu. (Hozzáférés: 2021. május 7.)
  2. Köztestületi tagok (magyar nyelven). mta.hu. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
  3. Pál Sonnecend. doktori.hu. (Hozzáférés: 2021. május 7.)
  4. Új dékán az ÁJK élén. (Hozzáférés: 2021. május 7.)
  5. „Egy demokratikus alkotmány sosem értéksemleges” – beszélgetés Sonnevend Pállal. mandiner.hu. (Hozzáférés: 2021. május 7.)