A Heidelbergi Ruprecht–Karl Egyetem (németül Ruprecht-Karls-Universität) a legrégebbi németországi egyetem. 1385. október 23-án kapta meg a város VI. Orbán pápától az alapító okiratot. Az 1386-os első évtől kezdve négy fakultáson folyt az oktatás (teológia, jog, orvostudomány, filozófia), és csak 1890-ben indult el ötödikként az önálló természettudományi fakultás. 1969-ben 16 szakirányú fakultásra oszlott.

Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg

Alapítva 1386
Alapító I. Rupert választófejedelem
NévadóI. Rupert választófejedelem (ember)
Hely Németország, Heidelberg
Mottó Semper apertus
(Mindig nyitva)
Típus állami egyetem
Tanulólétszám 28 413 (2017. június 1.)
Hallgatói létszám 27 243 fő
ebből 57,1% (2004)
Rektor
  • Bernhard Eitel (2007. október 1. – 2023. szeptember 30.)[1]
  • Frauke Melchior (2023. október 1. – )[2]
Tagság
  • Coimbra Group
  • Verein zur Förderung eines Deutschen Forschungsnetzes
  • German Rectors' Conference
  • German University Sports Federation
  • Európai Egyetemek Szövetsége
  • Informationsdienst Wissenschaft
  • International GLAM Labs Community
  • Német–francia Egyetem
  • Alliance 4EU+
  • arXiv
  • German National Research Data Infrastructure (NFDI) e.V.
  • League of European Research Universities
Elhelyezkedése
Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg (Németország)
Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg
Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg
Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″Koordináták: é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″
Térkép
A Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg weboldala

Története szerkesztés

 
Az egyetem régi épületének aulája

Az egyetem másodikként alakult a Német-római Birodalomban a prágai után.

I. Rupert pfalzi választófejedelem alapította 1386-ban pápai jóváhagyással, hogy területét szellemi központtá tegye, idegeneket vonzzon, valamint az egyházi és állami tisztviselőket helyben képeztesse ki . Első professzorai Párizsból és Prágából jöttek, elmenekülve hazájuk királyviszályai és nemzetiségi háborúi elől az akkoriban biztonságos Heidelbergbe. Alapító rektora Marsilius von Inghen volt. A Peterskirche a 14. században vált egyetemi templommá. 1388-ban alapítottak a kórházat.

A választófejedelmek gondoskodtak az egyetemről, de gyakran bele is szóltak annak autonómiájába, ha ez szükségesnek tűnt számukra. Gyakran új áramlatokat is hoztak, mint amilyen a humanizmus.

Reformáció szerkesztés

A reformáció alatt sokáig nem bolygatták az egyetemet Luther Márton 1518-as heidelbergi fellépése miatt. Csak Ottó Henrik pfalzi választófejedelem változtatta 1556-ban evangélikus területi egyetemmé. A 16. század második felében III. Frigyes pfalzi választófejedelem választófejedelem tette az európai tudomány és kultúra egyik központjává, és megőrizte különleges kálvinista főiskola jellegét. Heidelberg vált a német Genffé, a kálvinista tudomány egyik központjává is, amelynek nemzetközi kisugárzása egész Európából vonzotta a professzorokat és diákokat. A teológiai kar közreműködésével jött létre 1563-ban a híres heidelbergi káté. A kálvinizmus mellett a 16. század végén megjelent a késő humanizmus. Ebben az időszakban működött itt például Paul Schede, Jan Gruter, Martin Opitz, Julius Wilhelm Zincgref és Matthäus Merian.

Noha egy-egy magyar diák beiratkozására már 1460-ból, 1502-ből és 1505-ből van adat,[3] a magyar diákok heidelbergi peregrinációja a 16. század második felétől kezdve a 17. század első két évtizedében volt jellemző. A városba irányuló magyar peregrináció fénykora a harmincéves háborúig tartott, amikor 1622-ben a Katolikus Liga Tilly által vezetett katonái feldúlták a várost; ezt követően a református diákok leginkább Hollandia és Anglia felé tájékozódtak. A heidelbergi peregrinusok hazatérve máig jelentőst hatást gyakoroltak a vallási, kulturális és politikai életre.[4][5][6][7]

Harmincéves háború szerkesztés

Ez a virágzó időszak 1618-ig tartott. A harmincéves háború komoly csapást jelentett az egyetemre. Az oktatás több alkalommal szünetelt, a világhírű Bibliotheca Palatinát 1622-ben Rómába szállították. A háború utáni nehéz újrakezdést hátráltatta, hogy 1693-ban XIV. Lajos francia király csapatai teljesen lerombolták Heidelberget. Az egyetem ismét több évig nem nyitotta ki kapuit.

18. század szerkesztés

A 18. században, mint oly sok más egyetemen, Heidelbergben is a szellemi középszer uralkodott. Az egyetem addig vitathatatlan evangélikus jellege egy megkésett ellenreformáció során eltűnt.

19. század szerkesztés

 
Studentenkarzer (hallgatói fogda)

Heidelberg 1802-ben Baden tartományhoz történő kerülése újrakezdéssel is együtt járt. Az egyetemet újjászervezték, az állam anyagilag támogatta az oktatást. Az egyetem az első baden-i nagyherceg, Karl Friedrich nevét hozzáfűzte az alapító nevéhez, és azóta hívják Ruprecht-Karl-Egyetemnek.

Az egyetem szellemeiségét a humanizmus határozta meg, de a professzorok és a diákok között a romantikusok követőire is rá lehet találni. Két évet tanított Heidelbergben Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Schlosser saját iskolát alapított a politikai történelemtudományok tanulmányozására, az orvos Maximilian Joseph von Chelius egész Európából vonzotta a betegeket. A Heidelbergi professzorok a liberalizmus követői közé tartoztak, többen közülük tagjai voltak a frankfurti nemzetgyűlésnek. A forradalom után Ludwig Häusser volt a dél-német liberális nemzeti gondolkozás szószólója. Míg Robert Wilhelm Bunsen, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Ludwig von Helmholtz tevékenységének köszönhetően a természettudományok aranykorukat élték, a 19. században mint kiváló jogi egyetem is ismert volt.

1886-ban ünnepelték az egyetem 500 éves fennállásának évfordulóját.

20. század szerkesztés

Az egyetem a világra nyitott és liberális volt. Ezt nemcsak a számtalan külföldi diákban mutatkozott meg, hanem a századfordulótól jellegzetes heidelbergi szellemben és a tudományok közötti párbeszédben, amit Max Weber és barátai segítettek, akik közé mindenekelőtt a teológus Ernst Troeltsch és fiatal tanítványokból álló körük tartozott.

Weimari Köztársaság szerkesztés

 
Az élő szellemért

A Weimari Köztársaság ideje alatt Heidelberg a demokratikus szellem fellegvárának számított, mely szellemet Karl Jaspers, Gustav Radbruch, Martin Dibelius, Alfred Weber terjesztett. Az amerikai adományokból felépített Neue Univerität (Új Egyetem) a Friedrich Gundolf által megfogalmazott mottót kapta: "Az élő szellemért" (Dem lebendigen Geist). Azonban árnyékok is maradtak: az egyetemi diákság radikalizálódott, a pacifista Emil Gumbelnek el kellett hagynia az egyetemet. A tudományos életet tekintve a filozófia és a jogtudományok öregbítették az egyetem hírnevét. Új utat jelentett Ludolf von Krehl egységes orvostudományi koncepciója. Számos éven át dolgozott itt a fizikus Philipp Lenard (Lénárd Fülöp), aki a Nemzetiszocialista Párt támogatója volt.

Harmadik Birodalom szerkesztés

A Harmadik Birodalom nagyszámú oktatót bocsátott el és számos diákot zárt ki politikai vagy rasszista okokból. Sokaknak emigrálniuk kellett, két professzor közvetlenül a terrornak esett áldozatul. Az egyetemi téren tartott könyvégetéseken főleg egyetemi tagok vettek részt. A rendszerhez hű emberek tevékenységének eredményeképpen Heidelberget „barna” egyetemnek nevezték. Az Új Egyetem homlokzatán található szobor mottóját megváltoztatták „Az élő szellemért” helyett „A német szellemért” feliratra. Még a professzorok közül is sokan támogatták az új mottót.

A 20. század második fele szerkesztés

A második világháború után a lebombázott egyetemet újjá kellett építeni. Karl Jaspers vezetése alatt rövid idő alatt felépült az új épületegyüttes. Az egyetem az 1990-es években jó hírnévre tett szert az orvostudomány, a fizika, a matematika és az informatika terén. Több egyetem is partnere lett: a chilei, egyiptomi, massachusettsi.

Híres személyiségek szerkesztés

Az egyetem híressé vált hallgatóit és professzorait soroljuk fel szakterületenként, azon belül névsorban.

Teológia szerkesztés

Jogtudomány szerkesztés

Gazdaságtudomány szerkesztés

Orvostudomány szerkesztés

Filozófia/Művészet szerkesztés

Természettudomány és matematika szerkesztés

Politikus szerkesztés

  • Joseph Goebbels – népművelés- és propagandaügyi birodalmi miniszter (hallg.; filozófus doktor 1921)
  • Helmut Kohl – szövetségi kancellár (hallg. 1951–1956, Dr. phil. 1958)
  • Hans-Christian Ströbele – MdB (hallg. 1960–?)
  • Reinhard Bütikofer – A Bündnis90/Zöldek politikai tömörülés szövetségi igazgatója
  • Rezzo Schlauch – MdB und Parlamentarischer Staatssekretär BMWA
  • Bernhard Vogel – Rajna-vidék–Pfalz, később Türingia miniszterelnöke (hallg., majd (1960–1967) oktató) Wissenschaftlicher Assistent und Lehrbeauftragter am Institut für Politische Wissenschaft

Jegyzetek szerkesztés

  1. https://www.uni-heidelberg.de/de/einrichtungen/rektorat/bernhard-eitel, 2023. január 6., kezdet ideje
  2. Frauke Melchior wird neue Rektorin der Universität Heidelberg, 2023. március 9. (Hozzáférés: 2023. október 21.)
  3. Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest: Kriterion. 1979. 204., 211. o.  
  4. Gömöri György: Magyar peregrinusok a XVII. századi Angliában. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12–16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–548. o. ISBN 963 8335 00 9  
  5. Szabó Miklós: Az erdélyi unitáriusok külföldi egyetemjárása 1848-ig. Keresztény Magvető, XCVII. évf. 2. sz. (1991) 93. o.
  6. Heltai János: A heidelbergi egyetemjárás, 1595—1621. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12-16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–544. o. ISBN 963 8335 00 9  
  7. Szabó András: A heidelbergi egyetem levéltárának magyar vonatkozású iratai (1560–1622). In „Nem sűlyed az emberiség!”…: Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Főszerk. Jankovich József. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet. 2007. 1413. o.  

További információk szerkesztés